Rengeteg civilizáció állt ellen Noxusnak, de egy sem bírta olyan sokáig, mint a Nagy-választóhegység klánjai. Noha ezek a vad hegyi minótauroszok évszázadokon át védelmezték a Zaun ősi városába vezető szárazföldi kereskedelmi utakat, nem vettek részt Valoran nagyobb konfliktusaiban.
Alistar, a nemes harcos az összes klán körében nagy tiszteletnek örvendett. Amikor elüvöltötte magát a hegycsúcsokon, még a legbátrabb betolakodók is megfutamodtak – csak a legvakmerőbbek szálltak szembe vele. Ennek ellenére a tanácsban mindig arra biztatta társait, hogy fűzzék szorosabbra kapcsolataikat más halandó fajokkal. A legtöbben szörnyekként tekintettek a minótauroszokra. Ez megnehezítette a kommunikációt másokkal, így örök kívülállók maradtak.
Ekkor állt elő Noxus egy szép ígérettel. Küldöttjük, a Tewain-ház úrnője elmondta, hogy a birodalom meg akarja szerezni a keletre fekvő tengerparti város, Basilich feletti uralmat. Azonban fogadkozott, hogy ezt nem tennék meg a hegyek nagy klánjainak támogatása nélkül, és tárgyalásokra hívta őket egy semleges területre.
A minótauroszok közül sokan hajlottak rá, hogy elfogadják az ajánlatát. Úgy érezték végre megszerezhetik a vágyott hatalmat és elismerést azzal, ha csatlakoznak Noxushoz.
Alistar azonban szkeptikus volt. Rengeteg noxusi kémmel találkozott az utóbbi időben, és képmutató, alattomos népségnek tartotta őket. Ezért a klánja őt küldte el az ötven legjobb harcossal együtt, hogy utasítsák el a szövetséget. A többi klán döntésétől függetlenül Alistar nem akarta elfogadni valami távoli „Legfőbb Tábornok” uralmát.
A tűzszünet zászlói alatt azonban Alistart és társait elárulták.
A nagyobb klánok már hűséget esküdtek Noxusnak, és a képviselői Alistar ellen fordultak, amint ismertette az álláspontját. A csata rövid volt és véres. Alistar a puszta kezével zúzta össze a Tewain-ház úrnőjének koponyáját, de csakhamar láncra verve találta magát életben maradt társaival együtt. Ezután Noxus távoli fővárosába vitték őket lázadás szításának vádjával.
A szerencsétlen minótauroszokat az Ítéletmondók arénájába vetették a Húsdaráló néven elhíresült, kegyetlen gladiátorfesztivál keretében.
Alistar elborzadt a vérszomjas nézők kántálásától. Kérlelte klántársait, hogy ne küzdjenek, ne adják meg a noxusiaknak a rettenetes szórakoztatást, amire vágynak…
21 nappal később, a fesztivál végén Alistar volt a törzse egyetlen túlélője. A tömeg kavicsokkal és rohadt gyümölccsel dobálta, miközben újabb meg újabb Ítéletmondók elé rángatták, és rákényszerült, hogy szörnyként harcoljon – és gondolkodjon. Addig ölte halomra az ellenfeleit, míg már az otthonáról őrzött emlékei is vérben úsztak.
Alistar már csak árnyéka volt régi önmagának, amikor találkozott Ayeliával, az arénákban dolgozó szolgálólánnyal. Elsőre csak üvöltött és rázta a ketrece rácsait, mert azt hitte, a lány ugyanúgy fél tőle vagy bőszíteni akarja, mint mindenki más, de Ayelia egyiket sem tette.
Mindennap visszatért, és szelíd tisztelettel beszélt hozzá, míg végül Alistar is kedvesen válaszolt. Noxus Ayelia hazáját is elfoglalta, és amikor látta Alistar szenvedését, meggyőződésévé vált, hogy együtt kell elhagyniuk a gyűlölt várost. A lány suttogva vázolta fel tervét a rácsokon keresztül, és Alistar évek óta először úgy tudott az otthonára gondolni, hogy ne csak az elvesztésén rágódjon.
Az egyik éjjelen Ayelia elhozta Alistarnek a cellája kulcsát. Nagy áldozatot hozott azért, hogy elrendezhesse a szökést, és Alistar megesküdött, hogy tízszeresen fizeti ezt vissza neki.
A folyóhoz siettek, ahol egy teherszállító uszály várt rájuk. Ahogy azonban felszálltak, noxusi ügynökök rontottak elő az árnyak közül. Alistar belevetette magát a harcba, tekintete elborult a gyilkos dühtől, és bár Ayelia újra meg újra hívta, ő meg sem hallotta a szavát.
Mire Alistar lemészárolta a támadókat, a hajó elment – Ayeliával a fedélzeten. Alistar így hát gyalog menekült délnek. Mindenhol kereste a szolgálólányt, de nem találta. Talán elfogták? Meggyilkolták? Úgy tűnt, nyoma veszett.
Néhány héttel később a birodalmat sötét alapjaiban rázta meg egy politikai puccs, így hát a minótaurosz szökése feledésbe merült.
Alistar most egyedül járja a világot, csendesen és névtelenül, amennyire ez lehetséges. Mindenkit ellenállásra buzdít a Noxus uralta területeken, és az elesettek és megnyomorítottak oldalán harcol. Csak akkor tér majd vissza a hegyekbe és hagyja hátra a dühét, ha sikerül kitörölnie a szégyent a lelkéből, megfizetnie minden kegyetlenségért és meghálálnia minden kedvességet.
Addig is minden városban, ahol jár, Ayelia után kérdezősködik.