Az éjszakai égbolton átsuhanó üstökös megjelenése gyakran jelzi egy nyugtalan, zavaros időszak kezdetét. Azt mondják, az ilyen tüzes hírnökök pártfogása alatt új birodalmak születnek, régi kultúrák tűnnek el és néha még a csillagok is alászállnak az égből…
Az igazság talán ennél is megrázóbb.
Az Aurelion Sol néven ismert nagy hatalmú lény már Runaterra halandó fajainak megjelenésekor is ősöregnek számított. A teremtés első lélegzete óta ő és a hozzá hasonlók az érintetlen világ hatalmas ürességét járták, hogy égi csodákkal hintsék tele ezt a beláthatatlan terjedelmű vásznat, amelyek látványa elégedettséggel és örömmel tölti majd el azokat, akik rájuk tekintenek.
Vándorlása során Aurelion Sol ritkán találkozott hozzá fogható lénnyel. Az égi szellemek híján voltak a szenvedélynek és kíváncsiságnak, alig tettek hozzá valamit a világmindenséghez, csupán mulattatóan önközpontú világnézetekkel álltak elő a teremtés természetéről.
Végül talált valamit, ami egy viszonylag érdektelen, általa teremtett csillag fényében fürdött. Egy világot. Új birodalmakkal.
Nem tudta, hogy ki vagy miért teremtette a világot… csak abban volt biztos, hogy nem ő volt az.
Az égi szellemek szokatlan érdeklődést mutattak a világ iránt, és őt is odahívták. Élettel és mágiával volt tele, újszülött civilizációk kérték náluk hatalmasabb erők iránymutatásait. Aurelion Sol hízelgőnek tartotta a földöntúli nagyszerűsége iránti hódolatot, és hatalmas, félelmetes csillagsárkány alakjában ereszkedett alá az égből, hogy élvezze a halandók imádatát.
A Targon nevű jelentéktelen vidék aprócska lakói a csillag fényéről nevezték el, amellyel ő ajándékozta meg őket, és az égi szellemek azt követelték tőlük, hogy méltó módon hálálják ezt meg neki. A halandók megmászták a legmagasabb hegyet, és egy lélegzetelállító koronát ajánlottak fel neki, amelyet óvatos és ravasz mágiával alkottak, és az égi birodalom kifürkészhetetlen jeleivel díszítették.
Abban a pillanatban, ahogy a homlokához ért, Aurelion Sol azonnal rájött, hogy nem ajándéknak szánták.
Az elátkozott korona olyan erővel tapadt a fejére, hogy ő sem tudta eltávolítani, és érezte, ahogy a csillaggal és a teremtéssel kapcsolatos tudását az övénél alsóbbrendű tudatok fürkészik. Ráadásul a korona ereje visszalökte őt az égbe, és megakadályozta, hogy visszatérjen a világra.
Tehetetlenül szemlélte, ahogy a csalárd égi szellemek parancsára a halandók egy hatalmas, csillogó korong építésébe fogtak. Ennek segítségével az ő égi erejét használva halhatatlan harcos isteneket teremtettek egy még be sem következett háborúra készülődve.
A feldühödött Aurelion Sol látta, hogy megfelelő gondoskodás híján sorra hunynak ki a csillagok, és próbált kitörni a korona fogságából. Ő hozta el a világosságot a világmindenségbe! Miért béklyózzák meg őt az égi szellemek és alávaló szolgáik? Boldogan felüvöltött, amikor a Napkorong megsemmisült… de aztán egy újabb, még erősebb került a helyére. Beletörődött a sorsába, és végignézte, ahogy a harcos istenek háborúba vonulnak riválisaik, majd a tiszta sötétségből formált szörnyek, végül pedig egymás ellen.
A csillagsárkány számára csupán néhány pillanatnyi idő múlva mágikus katasztrófák dúlták fel a világot, és Aurelion Sol érezte, hogy a Targon és az általa meggyűlölt szellemek védtelenné váltak. Óvatosan megközelítette a világot, és rájött, hogy folyamatosan gyengül az átok ereje. Mállani kezdett az arany a koronájáról, és a darabok üstökösként süvítettek végig az égbolton.
Aurelion Sol a szabadság reményében és az édes bosszú vágyától hajtva figyeli Runaterra történelmét. Biztos benne, hogy ebben a világban fog ismét a javára billenni a kozmikus egyensúly… és ha eljön ez a nap, az egész univerzum színe előtt megmutatja, milyen sors vár azokra, akik el merészelik orozni egy csillagkovács hatalmát.