Sivir

Fürgeláb
[Passzív] Fürgeláb
Sivir mozgása rövid időre felgyorsul, amikor megtámad egy ellenséges hőst.

Bumerángpenge
[Q] Bumerángpenge
Sivir bumerángként eldobott pengéje sebzést okoz oda- és visszafelé is.

Pattanó csillag
[W] Pattanó csillag
Sivir következő néhány alaptámadása továbbpattan a közelben tartózkodó ellenfelekre, de a másodlagos célpontoknak már kisebb sebzést okoz.

Varázspajzs
[E] Varázspajzs
Egy mágikus pajzsot hoz létre, amely felfog egy Sivirre irányuló ellenséges képességet. Ha egy varázslatot sikerült hárítani, Sivir manát nyer vissza.

Vadászaton
[R] Vadászaton
Sivir csatába vezeti a szövetségeseit, amivel egy időre megnöveli a mozgási sebességüket. Ezenkívül Sivir passzívan nagyobb támadási sebességre tesz szert, amíg a Pattanó csillag aktív.

Sivir egy hírhedt kincsvadász és zsoldosvezér, aki a shurimai sivatagban űzi a mesterségét. Legendás, ékkövekkel díszített, kereszt alakú pengéjével számtalan csatát vívott és nyert meg azok számára, akik képesek megfizetni hihetetlenül drága szolgálatait. A csillapíthatatlan becsvágyáról elhíresült Sivir nem ismer félelmet, és büszkén indul a Shurima veszedelmes sírjaiban rejtőző kincsek kiásására – természetesen bőkezű pénzjutalom fejében. Most, hogy ősi erők keltek életre a shurimai sivatag legmélyén, Sivirnek döntenie kell, hogy a melyik oldalra áll.

A saját bőrén tanulta meg a sivatag kemény leckéit, amikor Shurima egyik legrettegettebb törzsének tagjai, egy csapat kthaon fosztogató lemészárolta a családját. A vérfürdő utáni hónapokat a közeli piacokról lopott étellel és a sivatag elhagyatott romjai között talált csecsebecsékből szerzett arannyal élte túl.

A legtöbb épületromot rég kifosztották a helyi tolvajok, ám Sivirnek kiváló tehetsége volt ahhoz, hogy azokat a kincseket is megtalálja, amelyeket senki más nem vett észre. Éles szemének és hajthatatlanságának köszönhetően számtalan titkos járatot fedezett fel, ősi rejtvényeket oldott meg, rejtett katakombákat tárt fel és életveszélyes csapdákat cselezett ki.

Időnként más gyermekeket is rávett, hogy segítsenek neki a kincskeresésben, ha olyan sírkamrát talált, ahova egyedül lehetetlen lett volna bemászni. Az alultáplált, árva gyermekek csupán néhány gyertya és pár tekercs kötél birtokában ereszkedtek le a romok alatt húzódó, szűk alagutakba, valamilyen eladható zsákmány reményében.

Egy napon Sivir és pajtásai egy titkos sírhely mélyére merészkedtek, miután a lány biztosította a többieket afelől, hogy a kamrában soha nem látott kincseket találnak majd. Több órányi keresgélés után végül egy rejtett ajtónyílásra bukkantak, ám csalódottan látták, hogy csak egy üres kamra volt mögötte. Mhyra, Sivir legidősebb társa, látván, hogy fáradozásuk hiábavalónak bizonyult, bőszülten követelte Sivirtől, hogy mondjon le vezetői tisztségéről. A lány elutasította őt, és heves dulakodásba kezdtek. Mhyra nagyobb és erősebb volt, így hamar lebirkózta Sivirt, majd letaszította egy szikláról. Sivir órákkal később tért magához, egyedül a sötétben. Pánikkal küszködve, vakon tapogatózva indult vissza, a napfény felé. Ahogy megérkezett a búvóhelyére, döbbenten látta, hogy áruló barátja kereket oldott, és magával vitte Sivir összes vagyonát.

Sivir megesküdött, hogy soha többé nem hagyja, hogy elárulják. Elhatározta, hogy megtanulja megvédeni magát, így végül a hírhedt Iha Ziharo vezette zsoldosbandához szegődött, és a kegyetlen harcosok fegyverhordozója, navigátora és inasa lett.

Éveken át egy tőrrel a takarója alatt aludt. Nem bízott Ziharo harcosaiban, hiszen tudta, hogy a hűség csakis az aranyhoz köti őket, mégis velük maradt, hogy megtanulja tőlük, amit csak tud. Sivir minden nap edzett a fiatalabb zsoldosokkal, és kitartó gyakorlásának köszönhetően hamar megtanult küzdeni.

Rendületlen elszántságára és gyors fejlődésére maga Iha Ziharo is felfigyelt, és különös megtiszteltetésben részesítette: a szárnyai alá vette őt. Sivir az évek során félelmetes harcossá vált, és számtalan fosztogatóbanda, háborús törzs és hadsereg ellen küzdött Iha helyetteseként. Amikor a zsoldosok egy-egy háború után nem találtak jól fizető munkát, Sivir felfedezőutakra vitte őket Shurima elveszett kincsei után kutatva.

Sivir azonban egy idő után belefáradt, hogy Ziharo árnyékában él. A zsarnok parancsnok mindig bezsebelte az arany nagy részét, és egyedül aratott le minden babért – habár csakis Sivir útmutatásait követve juthatott ekkora vagyonhoz. Ami még rosszabb volt, hogy Ziharo nem volt hajlandó olyan hadurakkal háborúzni, akiknek a kegyetlensége szemben állt az ő harci becsületkódexével. Sivir számára az arany mindig arany volt, és nem számított, mennyi vér tapadt hozzá, vagy milyen erkölcstelenség árán szerezték meg.

A zsoldosok közül sokan egyetértettek Sivirrel, és cselszövést eszeltek ki, hogy őt állítsák Ziharo helyére. A puccs tervezett időpontja előtti éjszakán Ziharo fülébe jutott az összeesküvés híre. Felháborodásában azonnal támadásba lendült, és egykori tanítványát álmában készült leszúrni. Sivir számított erre a lépésre, és egy kegyetlen késviadal során legyőzte Ziharót. Inkább magára hagyta őt a sivatagban egy félig töltött vizes flaskával és egyetlen érmével, majd ridegen sok szerencsét kívánt neki.

Sivir bandája hamarosan rettegett hírnevet szerzett magának mint olyan harcosok és felfedezők gyülekezete, akik feledésbe merült, legendás ereklyékre vadásznak. Sivirt sivatagi bárók, gazdag kereskedők és misztikus relikviák gyűjtői bízták meg a háborúik megvívásával, vagy ritka kincsek felkutatásával. A veszélyes területek feltárásával és Shurima ősi romjai közötti tájékozódási képességével szerzett tapasztalatáért előszeretettel fizettek neki magasabb árat a felfedezők. Bandáját nagy hatalmú törzsfőnökök bérelték fel, hogy megvédjék a földjeiket a noxusiak portyái ellen, egy-egy hatalmas hadúr megkeresésére pedig véres hadjáratokat vittek sikerre.

Az Ezer vihar évében egy ősi shurimai város, Nashramé ura bérelte fel Sivirt egy egyedülálló, kereszt alakú penge felkutatására, amely az állítása szerint egy elveszett családi ékszer volt. Az uralkodó Sivir mellé szegődtette a személyes testőreit, hogy az ereklye garantáltan visszakerüljön hozzá, majd hosszú hónapokig tartó keresés után Sivir végre rábukkant a fegyverre. Egy elfeledett hős szarkofágjából kaparintotta meg, amely tonnányi kőtörmelék súlya alatt feküdt. Az a furcsa érzése támadt, mintha egész életében erre a pillanatra készült volna. A fegyver aranytól és drágakövektől csillogott, és bár antik darab volt, olyan éles maradt, mintha aznap kovácsolták volna.

Sivirt teljesen megigézte a fegyver, és úgy érezte, hogy a penge csak arra várt, hogy megtalálja. Amikor a nashraméi katonák kapitánya a zsákmányt követelte, hogy visszatérhessenek vele urukhoz, Sivir tudta, hogy képtelen megválni tőle. Hirtelen nagy ívben elhajította a pengét, és ámultan nézte, ahogy az nem csupán a kapitányt, de a három mögötte álló férfit is lefejezte, mielőtt visszatért volna a kezébe. Soha semmilyen fegyvert nem érzett még ilyen természetesnek a kezében, vagy ilyen erősnek, ha elhajította. Kiküzdötte magát a romok közül, és diadalittasan lépett ki a kamrából, maga mögött hagyva Nashramé urának halott katonáit.

A Sivir zsákmányairól és kegyetlenségéről szóló mesék rég elterjedtek Shurimában, ám ahogy a hírneve nőtt, a legendák is egyre messzebb jutottak a sivatag földjeitől. A történetek eljutottak a becsvágyó noxusi úrnő, Cassiopeia fülébe is, aki régóta vágyott egy ereklyére, amely a szóbeszéd szerint valahol a sivatag szívében rejtőzött. Cassiopeia nem szűkölködött aranyban, felkérte hát Sivirt, hogy vezesse el őt az elveszett főváros alatti katakombákhoz.

Habár Sivir ösztönei azt súgták neki, hogy nem lenne szabad megbíznia Cassiopeiában, nem hagyhatott ki egy ilyen jól jövedelmező kalandot. Ahogy egyre mélyebbre törtek a homokba temetett város alatt kanyargó sírkamrákban, Sivir zsoldosai közül sokan odavesztek a ravaszul elhelyezett, halálos csapdákban – Cassiopeia azonban nem volt hajlandó visszafordulni. Már napok óta meneteltek a sötétségben, amikor Sivir és Cassiopeia egy hatalmas domborművet talált, amely ősi császárokat és állatfejű, Felemelkedett harcosokat ábrázolt. A legtöbb föld alatti építmény, amely mellett elhaladtak, szilánkokra tört az évezredek alatt, ám ez a fal nyugtalanítóan ép volt. Sivirnek a dombormű láttán egyszerre megpezsdült a vére, és a felismerés furcsa érzése kerítette hatalmába. Abban a röpke pillanatban megpecsételődött a sorsa.

Cassiopeia, kihasználva Sivir figyelmetlenségét, közelebb lépett hozzá, és egy tőrrel hátba szúrta. Sivir összeesett fájdalmában, vére a homokra csorgott. Egyre tompábban érzékelte a világot maga körül, de még érezte, hogy Cassiopeia kirántja a kezéből a keresztpengéjét. A melegség lassan elhagyta a testét. A halál már ott lebegett felette.

Ám a sors még nem végzett Sivirrel. Ahogy testéből távoztak a királyi vérvonalat hordozó, utolsó cseppek, azokból egyszerre feltámadt a hajdani császár, Azir. Az uralkodó a Hajnal Oázisához vitte a lány testét. Az egykor gyógyító vízzel teli, szent tómeder évezredek óta csontszárazon állt, ám Azir jelenlététől most ismét kristálytiszta víz tört fel belőle. A gyógyvíz körülölelte Sivir testét, és csodával határos módon eltüntette a Cassiopeia tőre okozta halálos sebet.

Sivir levegőért kapott, és kinyitotta a szemét. Arca kábult és zavart volt, mintha egy álomból riasztották volna fel. Valahonnan ismerős volt neki a kedves arc, amely most lenézett rá. Sivir pislogott egyet – azt sem tudta, hogy életben van-e, vagy ez már a túlvilág. Körülötte több száz méter magas homokoszlopok tekeregtek a levegőben, amelyekből lassan égig érő paloták, díszes templomok és hatalmas közterek rajzolódtak ki. Shurima dicső városa kiemelkedett homoksírjából, és a birodalom fölé ragyogó koronaként egy óriási aranykorong szállt az égre. Azir visszatértével az egész város visszanyerte egykori pompáját.

Sivir a hatalmas Felemelkedettek legendáinak körében nőtt fel, de mindig is azt gondolta, hogy csak a kisgyermekek és a bolondok hittek az ilyen mesékben. Most, hogy a saját szemével látta, ahogy egy város a semmiből újjáépül, ráadásul egy évszázadok óta halott császárral állt szemben, aki a fennmaradó vérvonaláról és egy birodalom újjászületéséről beszélt, Sivir teljesen összezavarodott. Minden, amiben valaha is hitt, most összedőlni látszott.

Habár Azir szavai mindig ott csengtek a fülében, visszatért a régi életéhez, és a zsoldos lét megszokott biztonságában keresett vigaszt. Képtelen volt megbarátkozni a gondolattal, hogy lehetséges, hogy egy elfeledett birodalom örököse, és igyekezett kiverni az efféle gondolatokat a fejéből. Még ha minden, amit Azir mondott, igaz is volt, biztos volt benne, hogy Shurima ellenséges törzseit senki nem tudná egyesíteni. A leghatalmasabb hadurak elegendő arany és katona birtokában az uralmuk alá tudtak vonni egy-egy kisebb területet, de a népek soha nem harcolnának egy lobogó alatt. Nem hódolnának be egyetlen embernek, még egy ősi császárnak sem.

Ahogy Azir az egykor dicső birodalmának helyreállításán fáradozik, Sivirt egyre nagyobb kétségek gyötrik: vajon képes lesz teljes mértékben visszatérni a korábbi életéhez? Különös erők ütötték fel a fejüket a világában, és akárhogy is nézte a dolgot, a sors egy második eséllyel ajándékozta meg az életben.

Itt az ideje, hogy rálépjen az egyik útra, és felépítse új örökségét.

Belépés