Sona nem emlékszik a valódi szüleire. Egy ioniai árvaház előtt találtak rá csecsemőként, egy ősi, ismeretlen eredetű hangszer gyönyörű tokján. Sona gyermekként rendkívül jól viselkedett, mindig csöndes és elégedett volt. Gondozói biztosra vették, hogy gyorsan új otthont talál magának, de hamarosan kiderült, hogy amit ők szokatlanul derűs egyéniségnek hittek, az tulajdonképpen a beszédképesség és a hangképzés teljes hiánya volt. Sona serdülőkoráig az árvaházban maradt, és reménytelen csöndben nézte, ahogy a potenciális örökbefogadók távoznak. Ez idő alatt gondozói sóvár gyűjtők kezére adták szokatlan hangszerét, abban a reményben, hogy annak árából megalapozzák a lány vagyonát. A hangszert azonban bizarr indokokból kifolyólag folyton visszahozták, máskor egyszerűen csak megjelent a ház előtt.
Amikor Lestara Buvelle, egy gazdag demaciai nő tudomást szerzett róla, azonnal útra kelt Ioniába. A gondozók megmutatták neki a hangszert, ő pedig szó nélkül felállt, és elindult, hogy felfedezze a házat, végül pedig Sona szobája előtt állt meg. Lestara habozás nélkül örökbe fogadta a lányt, és busás adományt hagyott hátra a hangszerért cserébe. Lestara útmutatásával Sona felfedezte, milyen szoros kötelék fűzi őt a hangszerhez, amelyet Lestara „etwahlnak” hívott. Olyan dallamokat csalt elő a hangszerből, amelyek megnyugtatták vagy megreszkettették a körülötte lévők szívét. Alig néhány hónap elteltével telt házas előadásokon nyűgözte le közönségét a titokzatos etwahllal. Úgy játszott, mintha a szívek húrjait pengetné, könnyedén manipulálta hallgatói érzéseit – mindezt egyetlen leírt hangjegy nélkül. Sona titokban felfedezte az etwahl erőteljes és gyilkos oldalát is: a hangszer rezgéseinek segítségével képes volt tárgyakat távolról kettévágni. Ezt azonban csak titokban gyakorolta, és nemsokára elsajátította ezt a képességet is, hogy készen álljon, ha egy hozzá illő eseményen kibontakoztathatja a tehetségét.