Réges-régen, egy tengerparti toronyban egy ostoba fiatal mágus valami olyat idézett meg a világunkba, amit nem tudott irányítani. A fiú előtt megjelenő lény a feljegyzett történelemnél is idősebb volt. És sötétebb a vég nélküli, csillagtalan éjszakánál. Valami, amit a világ kétségbeesetten igyekezett elfeledni – és abban a pillanatban a mágus, a lény és maga a torony is kiszakadt az idő folyamából.
Legalábbis így tartja a szóbeszéd.
Freljordban a gyerekek egy olyan szörnyetegről szóló mesékkel rémisztgetik egymást, amelyik az elfeledett jégsírokból támad fel. A teste mindenféle eltemetett sisakokból, pajzsokból, bundákból és fadarabokból áll. Bilgewaterben az ittas tengerészek egy aprócska, távoli szigeten álldogáló, magányos alakról számolnak be egymásnak. Azt beszélik, senki sem tért vissza, aki a közelébe merészkedett. Egy ősi targoni legenda arról szól, hogyan fosztottak meg egy suttogó rémet egyetlen örömétől az alkony gyermekei, a noxusi veterán katonák pedig egy magányos béres meséjét idézik fel, akit a gyenge termésért okoltak és megetettek a varjakkal. A béres démonként tért vissza a világunkba.
Demacia. Ixtal. Piltover. Ionia. Shurima. Ezek a történetek Runaterra minden sarkában élnek, szájról szájra terjednek a mesélők számtalan generációján át, miközben folyamatosan változnak. Egy azonban közös bennük: mind egy emberszerű lényről szólnak, amely ott bukkan fel, ahol eluralkodik a félelem.
Ám ezek mind csupán a gyerekek ijesztgetésére szolgáló rémmesék. Soha senki sem félt igazán az ostoba szörnyetegtől, akit Fiddlesticksnek hívnak...
Mostanáig.
Az egyre fokozódó félelem és paranoia ugyanis életre hívott valamit Demacia határvidékén. A fővárostól több száz mérföldnyi mezőgazdasági területtel elválasztott vidéki protektorátusok néhány nap leforgása alatt kiürültek. Utazók tűnnek el a régi ösvényeken. Számos őrjárat nem tér vissza a királyság pereméről. A túlélők szemébe őrület költözik, és útszéli fogadókban az arcukat marva hadoválnak varjakról, amelyek nem is igazi varjak, hangokról, amelyek nem is igazi hangok, és egy madárijesztőre hajazó, idomtalan rettenetről, amely a holtak ajkain keresztül szól hozzájuk.
A legtöbben gonosz varázslókat sejtenek az esetek hátterében. Gyakran hallani efféle vádakat a lázadás napjaiban.
Az igazság azonban ennél is sokkal szörnyűbb. Valami visszatért ebbe a világba, akárcsak a fiatal mágus és a tengerparti torony meséjében. Egy gonosz teremtmény, amely hosszú-hosszú évszázadokkal ezelőtt tűnt el a világból – olyan régen, hogy azóta az emberiség hajnaláról származó figyelmeztetésekből pletykák, aztán mondák és történetek, majd legendák lettek... végül pedig csak egyszerű gyerekmesék formájában maradtak fenn. Ez a lény annyira idegen a világunktól, hogy létezése jelenlegi mágikus ismereteinkkel meg sem magyarázható. Annyira hihetetlenül ősi, hogy soha sem született meg – mindig is volt. Az egész világ félelmét testesíti meg – még az állatok is megrettennek, ha valaki kiejti a nevét.
Feltámadásakor egy másik, szinte teljesen elfeledett monda kelt ismét szárnyra a határvidéken. Ez a legenda egy olyan gonoszról szól, amelynek nincs alakja, sem gondolatai, számára még az általa kísértett világ sem értelmezhető vagy fogható fel – mindig annak az alakját veszi fel, aki retteg tőle. Minden élő teremtmény legbelsőbb félelme ez, amely a teremtés legelső, rettenetes sikolyából született. Egy démonok előtti démon.
Legalábbis így tartják a mesék.
De Fiddlesticks valódi. Fiddlesticks létezik.