A Porók eredete

Írta Vic, Kategória: Egyéb
2014-05-01 06:56

Bár Freljord földjén hamarosan beköszönt a tél, és véres, sorsdöntő harcok dúlnak a tájon, egy bátor poro mégis olthatatlan szenvedéllyel folytatja a nasik felkutatását!


A porók eredete


Az Ordító szakadék közelgő első évfordulóját megünnepelendő, közzétesszük az eddig vitrinbe zárt művészeti terveket, és elmerülünk a térkép legnagyobb szeretetnek örvendő lakói, a porók rejtélyes és varázslatos világában. RiotOtown, RiotEarp és RiotCaptainLx a háttérből előlépve bemutatják, hogyan keltették életre az imádni való kis szőrgombócokat.




Először is, mi a ti feladatotok a Riotnál?

A környezetért felelős csapatban dolgozunk. RiotOtown a környezetért felelős művészeti vezető, RiotEarp készíti a koncepciórajzokat, RiotCaptainLx pedig vezető animátor. De rajtunk kívül még nagyon sok kreatív elme vett részt az Ordító szakadék létrehozásában.




Honnan jött a porók ötlete?

Már az utolsó simításokat végeztük az Ordító szakadékon, és az egész csapat azon munkálkodott, hogy valamivel ellensúlyozhassuk a Szakadék rideg, komor hangulatát. A többi térképpel ellentétben az Ordító szakadék egy elég lineáris szerkezetet követ: szó szerint egyetlen hídból áll, mindenféle fantasy-elemek nélkül, amit nem éreztünk elég „LoL-szerűnek”. Ezt ellensúlyozandó valami cukit próbáltunk kiötölni, ami egyrészt illik a LoL világába, másrészt enyhíti a térkép morózus jellegét. Nem könnyítettük meg a saját dolgunkat, mert olyasmit kerestünk, ami jól érzékelhető, de mégsem vonja el a játékosok figyelmét. Nem engedhettük meg, hogy az új lényt össze lehessen téveszteni a minionokkal vagy szörnyekkel, amiket a játékosok rögtön meg akarnak ölni.
Vastag bundát képzeltünk el, hogy a lény életben tudjon maradni a barátságtalan körülmények között, ezért RiotEarp a hegyi kecskék, rénszarvasok és jegesmedvék külsejét kezdte tanulmányozni. Az első koncepciórajzot ezeknek az állatoknak egy cukibb kiadására alapozta, aztán belevetettük magunkat a munkába. Az Ordító szakadék Runeterra leghidegebb és legkíméletlenebb vidéke, ezért a poróknak kellett megjeleníteniük minden melegséget, boldogságot és szeretetet, ami ott fellelhető.
RiotOtown első poro-modelljét és textúráját értékelve ő és RiotCaptainLx úgy látták, hogy az inkább emlékeztet egy kölyökkutyára, ezért egy aránytalanul nagy nyelvvel egészítették ki a karaktert. RiotCaptainLx rátett erre egy lapáttal az animációs szakaszban, amikor a poro egyetlen mozdulattal végignyalta a saját pofiját. A nyelvmozgás azzal vált teljessé, hogy a futást befejezve a poro a nyelvét kilógatva liheg. A lihegés ügyében teljes volt közöttünk az egyetértés. A porók csak úgy árasztják a forró szeretetet, így a Szakadék csontig hatoló hidege ellenére rendkívül magas a testhőmérsékletük.




Honnan jött a „poro” név?

RiotCaptainLx-nek el kellett neveznie az animációs fájlt, mielőtt az bekerült volna a nyilvános bétakörnyezetbe (PBE). Több lehetőséget is megvitattunk, de végül a poro mellett döntöttünk, ami finnül rénszarvast jelent. Cukin hangzott, és kész! Ezt csak átmeneti megoldásnak terveztük, de egy apró figyelmetlenség miatt véglegessé vált. Tulajdonképpen egy játékos tette közzé a fájl nevét, miután egy poróra pingelt a PBE környezetben. A játékosoknak tetszett, nekünk is tetszett… így megtartottuk a nevet.



Meddig tartott a porók tervezése?

Kb. nyolc óra telt a tervek megalkotása és a PBE környezetbe történő bekerülés között. Komolyan! Sosem hittük, hogy a porók ilyen népszerűek lesznek. Ha tudjuk, valószínűleg túl sokat görcsöltünk volna a témán.




Mit tudtok még elmondani a porókról?

Lássunk néhány mókás apróságot.
    A porókban ugyanolyan mértékben van jelen az igazság, a bátorság és az ártatlanság
    A porók színe „nagyon halvány kék, mint a freljordi hó” (Pantone P 121-3 U)
    A porók hasa szív alakú, mert csupa szeretetből állnak
    A poro szarva az égnek mered, ha az állat izgatott, és lekonyul, ha fél valamitől
    A porók a mellső mancsaikkal vágnak keresztül a mély havon
    Sokan úgy gondolják, hogy a porókat nem lehet elpusztítani – az animáció tervezése során azonban volt egy pont, amikor a Szakadék forrásaihoz érve az oldalukra borultak, és rángatózni
    kezdtek
    A Poro-nasit freljordi jégkristályokkal fagyasztják le
    A hősies cselekedetei során Braum nemrégiben összebarátkozott a porókkal



A szeretet szülötte, öröme szinte vak;
Ártatlan, tiszta, mágikus, szabad,
Hű, bízva bízik; és a puha bunda alatt,
Bár lelke olykor naiv, szívében a jókedv sosem apad.




Hozzászólások (0)

Jelentkezz be az oldalra, hogy írhass hozzászólást!
Belépés