Youtube-Twitch házasság: jó lesz ez nekünk?

Írta Lance, Kategória: Egyéb
2014-05-27 12:52

A múlt héten látott napvilágot a hír, hogy a Youtube a legnagyobb gaming streaming platform, a Twitch felvásárlására készül, kb. 1 milliárd (!) dollár értékben. A Twitchnek tőkére van szüksége, hogy ki tudja szolgálni az exponenciálisan növekvő adatforgalmát (most épp havi 45 millió néző) megfelelő infrastruktúrával, ebben lehet partner a Google.



Egyelőre még nem tudom eldönteni, hogy ez jó hír, vagy sem. Használtam már Youtube streamet, nekem bejött, ellenben igaz, hogy a Twitch lassul és egyre többet szaggat, tehát valamilyen változás kell. Az viszont biztos, hogy az eSportnak jót fog tenni egy ekkora lökés, illetve jelzi: az igazán nagyok is felfigyeltek az eSport körüli hype és próbálnak felszállni a vonatra. Egy tavalyi kutatás szerint 2013-ban 1,7 milliárd órán keresztül (kb. 194.000 év) nézte az online közösség azt, ahogy mások játszanak (ez a szám 2012-ben csupán 600 millió óra volt, tehát egy év alatt megtriplázódott). Ráadásul a Twitch felmérése szerint főműsoridőben többet nézi a fiatal közönség mások játékát, mint az MTV-t vagy SyFy televíziós csatornákat.




De mit is lehet nézni?

eSport - a legnépszerűbb, legfontosabb. League of Legends, Dota 2, Call of Duty, Starcraft. Privát streamek, profi ligák, világbajnokságok. A Youtube eddigi legnézettebb eseménye Felix Baumgartner űrből való kiugrása volt 8 millió nézővel. A tavalyi LoL döntőt 32 millióan nézték (8 milliós egyidejű csúccsal). Az LCS-t (és gyakorlatilag az összes kisebb-nagyobb League of Legends eseményt) élőben közvetíti a Riot több platformon (többek között a Youtube-on és a Twitchen is)
Minecraft - építsd fel a világodat építőkockákban - több tízezren közvetítik saját művészi alkotásaikat naponta
Speed running - adott játék, pálya minél gyorsabb teljesítése
Kreatív játékmódok - nemrég a Twitch játszott egy pokémon meccset, ahol a felhasználók a chaten keresztül irányíthatták a pokémont a játékban.
A videojáték gyártók egyébként szeretik a platformot: nagyon sok bejelentést, élő közvetítést, új játék teasert, interjút, közösségi eseményt csinálnak a Twitchen keresztül.

Miért kéne ez a Youtube-nak?

Mert le van maradva. Csupán tavaly év vége óta elérhető az élő közvetítés korlátok nélkül minden Youtube felhasználó számára. A Google valószínűleg tisztában van a gaming kultúra egyre növekvő népszerűségével, gondoljunk csak PewDiePie-ra vagy a MachinimaRealm-re. Mégis, bárki, aki a saját játékát akarja streamelni, első útja a Twitchre vezet, a Youtube eszébe se jut. Ezen szeretne a platform változtatni. A Twitchnek is jó lenne, egyrészt a pénz, másrészt a technológia miatt.

Miért nem örülünk, Vincent?

Copyright - A Youtube rendesen szűri a nem jogtiszta tartalmakat (legyen szó zenéről, videóról, bármiről). Ha pedig valaki mások szórakoztatására egy gamer videó alá pl. valamilyen copyrightos zenét mixel, vág, azt a Youtube szó nélkül letilthatja még mindig. Nem csak az adott videót, de az egész csatornát. Ez egy elég nehéz terület, de tény, hogy lehet baj belőle, ha a policyt átültetik a Twitch-re is.
Google+ - Sajnos a Youtube esetében a Google+ ma már megkerülhetetlen, és amíg a Facebook az elsőszámú közösségi média platform, addig a G+ csak púp lesz mindenki hátán.
Természetesen még semmi sem biztos, majd akkor kell elkezdeni örülni/aggódni, ha megtörténik az akvizíció. Addig pedig mindenki döntse el, hogy örül-e a hírnek.



Hozzászólások (0)

Jelentkezz be az oldalra, hogy írhass hozzászólást!
Belépés