Magyar siker az LCS-ben

Írta Lance, Kategória: E-sport
2014-09-12 13:21

Tegnap este egy parádés BO5 széria után bejutott a rózsaszín emblémával vágtató Unicorns of Love csapat.



A League Championship Series tavaszi szezonjának helyeiért folytatott viadalon győzedelmeskedett tegnap a Unicorns of Love. A neve miatt már a Challenger Series alatt rengetegen megkedvelték a csapatot, a magyar League of Legends rajongók pedig Vizicsacsi miatt szurkoltak.

Az esti Best of 5 sorozatban az UOL-nak a Millenium ellen kellett megmérkőznie. Utóbbi csapat felemás teljesítményt mutatott a Summer Split alatt (volt, amikor sorozatban verték el a legjobb csapatokat, és volt, amikor bele sem tudtak szólni a meccsekbe) ezért hamar a tabella alján találták magukat. Emiatt kerültek szembe az UOL csapatával, akik a Millenium LCS helyéért küzdöttek.

Az első két meccs nem ment túl jól majd magyar játékosunk előhúzott egy olyan választást, ami eddig példa nélküli volt az LCS történetében: Poppy. A top lane Poppyra nem tudott reagálni a Millenium, és az UOL gyorsan össze is zúzta vele a Nexust, az ellenfél önbizalmával együtt. Egy 2:0-ból hozta vissza a csapat a helyzetet és végül egy 3-as győzelmi sorozattal elvitték a szériát. A parádés játékuknak hála Vizicsacsi lett az első magyar játékos, aki bejutott az LCS-be.


Érdemes megemlíteni, hogy az UOL a lehető legjobb alkalmat választotta a liga helyért való harcra. A szabálymódosítások miatt a következő szezontól 8 helyett 10 csapat küzd majd hétről hétre, így a jelenleg bejutásért-bennmaradásért harcoló csapatokból csak 1 marad a körön kívül, azt pedig már régen sejteni lehetett, hogy nem az UOL lesz az.


Sok sikert kívánunk a januárban kezdődő Spring Splitbeni szerepléshez, és reméljük, hogy több meglepő bajnokválasztást és érdekes stratégiát láthatunk majd.



Hozzászólások (2)

Jelentkezz be az oldalra, hogy írhass hozzászólást!
NigaCsigaBiga - 10 éve 1
Ez egy iszonyatosan jó mecs vólt!!! :D Az utolsó pár másodpercben amikor casiopia egy utolsó támadásal be verte a nexust egyszerűen le állt a szivem. :D Ere csak aszt tudom mondani ༼ つ◕_◕ ༽つ CSACSI CARRY ༼ つ◕_◕ ༽つ

Lance - 10 éve 2
Szép volt az biztos! :)
Belépés