PBE frissítés 09/11: Fnatic skinek

Írta GloriousNorva, Kategória: PBE
2014-09-16 20:12

Ünneplésképpen, mivel ők lettek a 2011-es világbajnokság megkoronázottjai, így létrehoztunk egy öt karakterből álló FNATIC témájú skin kollekciót. Hasonlóan a TPA illetve az SKT T1-es skinekhez, ezekhez is tartozni fognak splash artok, azonban ezek még nem elérhetőek a PBE-n.
ÚJ FNATIC Skinek

Fnatic J4
750RP



Fnatic Karthus
750RP


[A kis könyvén látható a FNATIC logója!]

Fnatic Gragas
750RP



Fnatic Janna
750RP



Fnatic Corki
750RP


És íme Nurse Flan összefoglalója a Season 1-es Fnatic skin csomag kapcsán.

"Fnatic volt az a csapat, amelyik elsőként emelkedett a csúcsra az első League of Legends versenyképes szezonjában. xPeke, Shushei, CyanideFI, LamiaZealot és Mellisan, ez nektek szól srácok!

SZÓLJUNK TEHÁT a FNATICHOZ! Azok a bajnokok, amiket arra használtak, hogy elérjék a csúcsok csúcsát, az új külsejükkel reprezentálva lesznek. Vessünk hát rájuk egy pillantást!

Megjegyzés: Tisztában vagyunk azzal, hogy az animációik kissé nyugtalanítóak, de biztosíthatunk titeket arról, hogy ezt a problémát orvosolni fogjuk.
  • Fnatic Karthus - Felruháztuk egy egyszerűen nagyszerű FNATIC köpennyel, a botját pedig egy MINI bajnoki kupával!
  • Fnatic Jarvan IV - A FNATIC felszereléssel együtt egy új lándzsával és egy nagyszerű FNATIC fan zászlóval lett gazdagabb, amit az (E) Demacian Standard képességének használatával vizualizálhatunk!
  • Fnatic Gragas - Ez a srác a bajnoki kupát fogja cipelni magával. Emlékeztet titeket valakire? Ezenkívül egy új hangeffekt frissítéssel láttuk el, amit a (W) Drunken Rage és egy ezt követő auto attack után hallhattok majd. Megjegyzés: Dolgozunk rajta, hogy a hangeffektet akkor is hallhassátok, ha az auto attackkal egy tornyot támadtok meg, ehhez hozzátartozik az is, hogy a kupa fényesebb lesz. Szóval tartsatok ki!
  • Fnatic Corki - Képes és kész megnyerni bármilyen játékot.
  • Fnatic Janna - Ez a hölgy biztosítja a legnagyobb csapatszellemet azáltal, hogy a FNATIC logó megtalálható a botjának a végén!
Azon játékosok, akik elsőként pillantják meg ezeket a folyamatban lévő skineket, nagyszerű lenne, ha megosztanák velünk a véleményüket illetve, hogy mit éreznek a FNATIC skin szett kapcsán! A visszajelzések illetve a hibák, amiket megosztotok velünk, segíteni fognak abban, hogy könnyebben, és több ötlettel előrukkolva orvosolhassuk azokat.

Találkozzunk az Idézők Szurdokában!"



Háttér információk Nidalee változtatásával kapcsolatosan

Íme Riot Repertoir helyzetjelentése a Nidalee-val kapcsolatos változásokkal az elkövetkezendő frissítésben!
"Sziasztok,

Most, hogy Nidaleet szabadjára engedtük, és egy ideje már részt is vesz az élő környezetben, úgy döntöttünk, hogy néhány dolgot változtatni fogunk rajta, mert rengeteg kérdés felmerült vele kapcsolatosan. Rengeteg ötlet lebeg a szemünk előtt azzal kapcsolatosan, hogy mit is kéne vele kezdenünk, kezdve a "hagyjátok békén"-től a "kérlek, távolítsátok el a játékból" mondattal bezárólag. Nem túl meglepő, és Én biztos is vagyok benne, hogy ezen két opció közül egyiket sem fogjuk választani, de íme az álláspont, ami mellett végül döntöttünk.

A legfőbb probléma a Nidalee ellen való játékkal az, hogy nincs olyan intervallum, amikor az ellenfél azt érezheti, hogy most ő az erősebb és Nidalee épp nem figyel, főleg laning phaseben. Nidaleenak elméletileg az kellene hogy legyen a gyengéje, hogy a Javelin Toss elhasználása után pár másodpercig nem dobja le a következőt, és ezalatt az idő alatt kevésbé kéne, hogy veszélyes legyen. De ha főleg AD duelist itemeket vesznek neki(magyarán bruiserre építik), akkor ez a gyengesége is olyan, mintha valójában nem is létezne. Tehát amit valójában szeretnénk vele csinálni az az, hogy kihangsúlyozzuk ezeket az intervallumokat, magyarán hogy mikor erősebb illetve mikor gyengébb. Ezt leginkább úgy próbáljuk meg kivitelezni, hogy eltoljuk őt az AP vagy AP bruiser buildelés irányába. Mivel az AP buildek majdnem mindig kisebb auto attack damagevel rendelkeznek, ezért úgy gondoljuk, ha ebbe az irányba mozgatjuk Nidaleet, akkor elérhetjük azt, hogy nem lesz akkora a lane "fenyegetés", ezzel valamivel könnyebbé téve az ellene való laning phaset.



Íme a módosítások, amik a mai naptól kezdve életbe lépnek a PBE-n(9/11):

Alap statok
  • Alaptámadás sebzése 49-ről 44-re csökkent
  • Alaptámadási sebesség 0.670-ről 0.638-ra csökkent

Takedown
  • A támadási sebzés aránya 1.0/2.5/3.33-ról 0.8/2.0/2.67-re lett csökketve(min/max/maxHunt)
  • A mágikus sebzés aránya 0.24/0.6/0.8-ról 0.3/0.75/1.0-ra nőtt.(min/max/maxHunt)

Pounce
  • Pounce töltési idejének bónusza a Hunted Pounce képességhez lett hozzáadva(többé már nem használható a Hunted Swipe képességgel)
  • Pounce töltési idejének bónusza 1.0-ról 1.5 másodpercre nőtt.
  • A töltési idő bónuszok a Pouncen mostantól befolyásolják Nidalee töltési idejének statjait.

Swipe
  • Többé már nem él a töltési idő csökkentés bónusz a Pouncen, ha egy levadászott célponton használj azt
Nyugodtan ellenőrizzétek le a változásokat, és tudassátok velünk, hogy mit gondoltok róluk.

Köszi,
Repertoir"


Kiegyensúlyozások

LeBlanc
  • Mirror Image (Passzív) A leírásban mostantól az áll, hogy 0.5 másodperc helyett 1 másodpercig lesz láthatatlan
  • Distortion (W) Az újraaktiválási idő 3 másodpercről 4 másodpercre nőtt

Maokai
  • Vengeful Maelstrom (R) maximális bónusz sebzése 200/250/300-ról 150/200/250-re lett csökkentve

Nidalee
  • [Szövegösszefüggés: Mindenképpen olvasd el Riot Repertoir gondolatmenetét a több információ érdekében!]
  • Alaptámadás sebzése 49-ről 44-re csökkent
  • Alaptámadási sebesség 0.670-ről 0.638-ra csökkent
  • A támadási sebzés aránya 1.0/2.5/3.33-ról 0.8/2.0/2.67-re lett csökketve(min/max/maxHunt)
  • A mágikus sebzés aránya 0.24/0.6/0.8-ról 0.3/0.75/1.0-ra nőtt(min/max/maxHunt)
  • Pounce töltési idejének bónusza a Hunted Pounce képességhez lett hozzáadva(többé már nem használható a Hunted Swipe képességgel)
  • Pounce töltési idejének bónusza 1.0-ról 1.5 másodpercre nőtt
  • A töltési idő bónuszok a Pouncen mostantól befolyásolják Nidalee töltési idejének statjait.
  • Többé már nem él a töltési idő csökkentés bónusz a Pouncen, ha egy levadászott célponton használj azt

Soraka
  • Mozgási sebessége 325-ről 345-re nőtt
  • (Passzív) Többé már nem konvertálja AP-vá a bónusz armort és magic resistet
  • (Passzív) Mostantól a 2500-as távolságon belüli mózgási bónuszt fogja feltüntetni

  • Starcall (Q) Lassítás értéke 20/25/30/35/40%-ról 30/35/40/45/50%-ra nőtt
  • Astral Infusion (W) Gyógyítás értéke 110/140/170/200/230-ról 120/150/180/210/240-re nőtt
  • Astral Infusion (W) Öngyógyítás értékének tartománya (25/30/40/50/60-tól 40/60/80/110/120-ig) 25/35/45/55/65-tól 50/70/90/110/130-ig nőtt
  • Equinox (E) mostantól a képesség kezdetével illetve végeztével is kiosztja a sebzést.
  • Minden egyes esetben az okozott sebzés a képesség kezdetével illetve végeztével mostantól 80/100/120/140/180 (+.4 AP)-ra nőtt
  • Wish (R) Mostantól a megjegyzésnél olvasható, hogy eltávolítja az ÖSSZES Grievous Wounds effektet, mielőtt gyógyítana.




Hozzászólások (4)

Jelentkezz be az oldalra, hogy írhass hozzászólást!
alex.gilszki.7 - 10 éve 1
Nidalee nerf... BB nidalee top :(

Az avar harcos - 10 éve 2
Maokai-ra is kurva nagy szükség volt..

R3wan - 10 éve 3
Nidalee az egyik kedvencem a játékban, de még én is elismerem, hogy ráfér ez a kis finomítás. Csak ne nerfeljék agyon.

BerserkerVadrus - 10 éve 4
Gragas bajúsz nélül? szerintem kissé el lett baszva :/
Belépés