10 felemelő érzés LoL-ban

Írta Navetelen, Kategória: Egyéb
2015-09-09 22:49

Volt már listánk idegesítő dolgokról, illetve nem éppen segítőkész csapattársakról, de most legyen valami pozitívabb is. Összegyűjtöttem 10 dolgot, amik sikerélményt adnak, ebben a híresen frusztráló játékban.
Nézzük mik ezek.(Ez csak egy lista személyes vélemény alapján, nem CSAK ezek vannak, illetve nem feltétlen top 10.)

1. Amikor olyan képességel ölsz meg egy ellenfelet, amivel nagyon nem jellemző, mert nagyon apró része a sebzésednek. Például Jarvan herceg, aki az alaptámadásaival gyaláz meg mindenkit, mégis néha, egy nagyon kevés, mágikus sebzést okozó bizonyos zászló lehívásával sikerül bevinnünk a kegyelemdöfést. Vagy bármelyik mágussal, akiknek képességei sebeznek sokat, végül alaptámadással kivégezni a menekülő szerencsétlent. Ideges lehet, mikor túléli Vel’koz pusztító erejű kombóját és valós sebzését, aztán az ad neki egy tockost a csápjával, és szürke lesz a képernyő. De ide sorolhatjuk Fiddlesticks, vagy Soraka alaptámadását is. A támogató szarvas lány még csak nem is sebez, de néha elég egy jól irányzott banán, hogy billentyűzetet töressünk ellenfelünkkel.

2. A last-hit, illetve farmolás nem mindig könnyű, van hogy területi képességeink vannak, és mégis szét vannak szóródva azok a fránya minyonok, ezért rohangálnunk kell ide-oda és pazarolni a manánkat. De megesik néha, hogy a mini harcosok pont olyan csatarendben állnak fel, hogy képességünk mindet képes eltüntetni. Amikor libasorban felállnak, hogy egy Lucian Q/Xerath Q/Lux ulti elrontsa a napjukat. Vagy mikor egy szabályos körben helyezkednek el rengetegen, így Ziggs/Gangplank/Pantheon ultijával, vagy egy hydrával és sok AD-val egyszerre tüntethetjük el mindet.

3. Vért izzadva párbajoztok ellenfeleddel a választott ösvényeden. Egy ideig jól áll a dolog, aztán a végső másodpercekben valahol valami elromlik, és te holtan esel össze, nemezised pedig önelégült kacajjal és rendkívül csekély életerővel menekül a biztonságot nyújtó tornya alá. Azonban az oldaladon álló minionok ezt nem nézik tétlenül, kezükbe veszik az ügyet és megbosszulják hősi halálunkat egy utolsó kardcsapással.

4. Amikor egy globális ultival, de főleg Ashe óriás nyilával, a pálya másik végén úgy találod el az ellenfelet, hogy te csak nagyjából megjósoltad, hogy hova fog elhelyezkedni, ő pedig milliméterre pontosan oda áll be, és mit sem sejtve, elkezdi a hazateleportálást. Ez nem csak akkor jó érzés, ha kivégezzük vele, az is elégedettséggel tud eltölteni, ha társunk harcol mondjuk a felső ösvényen, mi pedig odalövünk neki egy segítő nyilat, és ezzel három és fél másodpercig mozgásképtelenné tesszük ellenfelét.


5. Vannak területre ható képességek, legtöbbször az ulti, amik vagy sok embert a földhöz kötnek, vagy sebzik őket, vagy mindkettő. Amikor több ilyen van a csapatban, de idegenekkel vagy, és sajnos a kommunikáció híján nem valószínű, hogy egyszerre, illetve sorban egymás után el tudjátok sütni őket. Viszont, ha egy csapattársaddal csinálhatod ezt, és vagy megbeszélés szerint, vagy csak egyszerűen érzésre össze tudjátok ezeket hangolni, az felbecsülhetetlen. Mikor elkezded a Fiddlesticks varjúvihart, és Orianna már készíti is az ellenfelek közé a labdáját, hogy összerántson mindenkit, és ne menekülhessenek a madarak elől.

6. Van olyan is, hogy egy globális ultival nem sikerül leteríteni azt, akit eleinte megcéloztál, de további útján talál magának gyanútlan áldozatot, és szerencsétlen dzsungelest, aki éppen, hogy túlélné a piros buffal való harcot, elküldöd melegebb éghajlatra.

7. Smite-tal ellopni sárkányt, vagy Baront igen élvezetes, és nagy dicsőség lehet. Ám nem olyan könnyű, hiszen, ha az ellenféltől mindenki üti, hirtelen bejöhetnek nagy mennyiségű sebzések, és az ellenfél dzsungeles is smiteolja. Még ha neked cooldownon is van, előfordul hogy a szerencse a te oldaladra áll, és egy alap képességgel akár ellopod az ellenfél elől. Ennek eredményeképp, az ellenfél dzsungelest ízekre szedik csapattársai, és annyiszor akarják reportolni, ahányszor csak lehet, te pedig csak ennyit írsz a chatbe: „calculated”.

8. Sok skillshot van a játékban, amivel bizony el kell találni az ellenfelünket. De, ha az egy játékeldöntő Blitzcrank, vagy Thresh rántás, akkor még nagyobb szerepe van. Elindulsz a célpontod felé, de van egy olyan érzésed, hogy odébb fog gurulni, vagy teleportálni(pl. Ezreal E), te pedig pont oda célzod a képességet, ahova érkezni véled őt, és a rántás bizony betalál, és csúfos véget ér az élete.


9. Sok hős van, akik gyorsan tudnak rengeteg sebzést kiosztani, de akkor a legtöbbet, ha gyors egymásutánban sikerül elsütni a képességeket. Amikor fáradt az ember, nehezebben talál be, és, ha az egyik mellé ment, a többi is kevésbé lesz hatásos, vagy egyáltalán nem. Viszont van olyan is, mikor egyszerűen nem tudunk hibázni, és tökéletesen sikerülnek ezek, még ha nem is koncentrálunk annyira. Persze, ha hosszú ideje gyakoroljuk, nem nagy kunszt, de ha csak épp kipróbáltuk a hőst, mégis flottul megy minden, az szívmelengető tud lenni.

10. És végezetül, jöjjön egy olyan dolog, ami a másik szemszögből egy borzasztó idegesítő dolog. A Teemo gombák. Bárki, bármennyire is utálja a kis mókust, ha az ő csapatában van, kiabálva szurkol a 40 életerővel elmenekült ellenfelének, hogy találja meg a több százat sebző gombát. Aki mintha hallaná imánkat, gond nélkül megtalálja, és még ha túl is éli a robbanást, a mókus mérge elviszi, és már nincs vissza út.



Hozzászólások (2)

Jelentkezz be az oldalra, hogy írhass hozzászólást!
DracoAttila - 9 éve 1
Nekem az volt felemelő eddig, amikor Zeddel vagy más championnal először jàtszottam, és a tudásom össz-vissz 1 videó megnézése volt... Aztán meg az első 2 játék Zeddel 2 Quadra, Nautilus vagy Braum supportal Pentát hozni az adcnek... ^^ és mindezeket az első játékok alatt a hősök megvásárlása után.

Kaguyaa - 9 éve 2
Nami is my main. Történt egyszer, hogy a Katán elkezdett low hp-n harcolni két szintén low hp-s enemyvel, de pont cd-n volt a double kill-hez szükséges e képessége és már neki is csak egy ütés kellett a halálhoz. Odalubickoltam és egy tökéletesen kalkulált Nami q-val egyszerre bebörtönöztem a két jómadarat míg a Kata e betűje betöltött és double kill-el a zsebébem recall-ozott haza miközben a Nami supportot áldta a chaten.
:D
Belépés