Ekko zseninek született – már azelőtt egyszerűbb gépeket készített, hogy megtanult volna mászni. A szüleit, Innát és Wyethet lenyűgözte fiuk ragyogó elméje, és megfogadták, hogy szép jövőt biztosítanak neki, de a szennyezéstől és bűnözéstől sújtott Zaunban nem tudott kibontakozni Ekko tehetsége. Ehelyett végig kellett néznie, hogyan épül le szülei egészsége, akik kénytelenek voltak veszélyes gyárakban végeláthatatlan műszakokban dolgozni. Mindezért ráadásul megalázóan alacsony fizetést kaptak, míg az őket lenéző piltoveri kereskedők hatalmas hasznot húztak a munkájukból.
Ezt akár még hajlandóak is lettek volna elviselni, ha így elérhetik, hogy a gyerekük egy nap a fenti városba költözhessen.
Ekko nem értett velük egyet. Zaunt hibái ellenére egy energikus, lehetőségekkel teli helynek tartotta. Az ott élők szorgalma, találékonysága és kitartása innovációk sorát eredményezhette volna. Virágzó kultúrát hoztak létre a katasztrófák talaján, és gyarapodtak ott, ahol mások elpusztultak volna. Ez lenyűgözte Ekkót, ezért a fiatalkorát merész találmányok és innovációk készítésével töltötte.
És ezzel nem volt egyedül. Ekko cserfes árvákkal és tudásra szomjazó szökevényekkel barátkozott. A zauniak általában inasnak szegődtek el ahelyett, hogy a formális oktatásban vettek volna részt, de „Zaun elveszett gyermekei” a kanyargó utcákat tekintették tanítómesterüknek. Vidáman tengették ifjonti napjaikat: versenyt futottak a Peremi piacon, vagy veszélyes utakon másztak fel a csatornarendszerből a Sétányra. Vadak voltak és szabadok, nem hallgattak senkire.
Egy éjjel, amikor Ekko magányosan kutatta át egy nemrég elpusztított labor maradványait, bámulatos dologra bukkant: egy mágikus energiától tündöklő, kékeszöld kristályra. Minden zauni gyerek hallott már meséket a hextechről, ami a fegyverek mellett számos hős felszerelését is működtette. Egyetlen ilyen kristállyal meg lehet változtatni a világot, és most a kezébe került egy törött példány. Nekilátott az újabb darabok keresésének, de a gépesített nehézfiúk közeledő hangos léptei egyértelművé tették, hogy nem csak őt érdekli a technológia. Ekko hajszál híján ugyan, de elmenekült, és hazatért.
Azonnal kísérletezgetni kezdett a kristállyal. Az egyik nem éppen tudományos kísérlete során a drágakő ragyogó porforgataggá robbant szét, és időtorzulások örvényeit hívta elő. Ekko a szemét kinyitva szilánkokra tört valóságokat – és bennük saját magának is számos „verzióját” pillantotta meg, miközben csontig hatoló rémülettel nézett önmagára a széttöredezett idő viharában.
Végre tényleg felfedezett valami nagyon fontosat.
Pontosan összehangolt munkára volt szükség, de végül Ekko és a paradoxonjai befoldozták a valóság végtelen szövetén ejtett lyukat. Ekko később egy eszközbe szerelve megzabolázta a meghasadt kristály időt uraló energiáit, így képes volt kisebb időrészletek manipulálására – legalábbis elméletben.
A névnapján rábeszélték a barátai, hogy mássza meg velük az Öreg Haspóknak nevezett óratornyot, és Ekko magával vitte a kipróbálatlan eszközt.
Az elveszett gyerekek elkezdtek mászni, és csak néha álltak meg, hogy obszcén karikatúrákat fessenek a falra két prominens piltoveri polgárról. Már majdnem felértek, amikor egy kapaszkodó kilazult, és Ekko egyik barátja a biztos halálba zuhant. Ekko ösztönösen, mintha már ezerszer csinálta volna, aktiválta az eszközt. A világ darabokra hullott körülötte, és a felszabaduló energia hátrarántotta az idő örvénylő részecskéi között.
Ekko visszatért egy korábbi pillanatba, és látta, ahogy barátja ismét a korhadó deszkáért nyúl. A deszka eltört, a fiú lezuhant… de Ekko ezúttal résen volt, és a pólójánál fogva elkapta őt. Ekko próbálta biztonságos helyre lendíteni, de beakadt a torony fogaskerekei közé, és…
Stop. Visszatekerés.
Ekko végül számos próbálkozással később megmentette a barátja életét. A többiek viszont azt hitték, hogy Ekko emberfeletti reflexekkel kapott társuk után, mielőtt bármelyikük felismerte volna a veszélyt. Elmondta nekik, hogyan működik a kristály, majd megeskette őket, hogy megtartják a titkot. Ehelyett egyre nagyobb őrültségekbe hajszolták egymást, abban bízva, hogy Ekko minden veszélytől meg tudja védeni őket.
Az időhajlító eszköz – vagy ahogy Ekko nevezte, a Zéró meghajtó – minden próbálkozással (és minden kudarccal) egyre stabilabb lett. Az egyetlen korlátot a kimerültség jelentette, amely egy idő után úrrá lett a testén.
Ekko időhajlító képessége idővel felkeltette Zaun és Piltover legtalálékonyabb, legnagyobb hatalmú és legveszélyesebb lakóinak figyelmét. Őt azonban csak a barátai, a családja és a város érdekelték. Arról álmodozik, hogy szülővárosa egy nap le fogja hagyni a híres-nevezetes a Fejlődés városát, és Piltover aranyló ragyogását beárnyékolja a kizárólag bátorságból, nem pedig generációk privilégiumából született Zaun egyszerű zsenialitása és megzabolázhatatlan szenvedélye. Terve talán még nincs Ekkónak, de végtelen idő áll a rendelkezésére.
Végül is, ha a Z-meghajtó képes megváltoztatni a múltat, miért ne változtathatná meg a jövőt?