A jómódú piltoveri környéken nevelkedett Ezreal mindig is kíváncsi gyerek volt. A szülei elismert régészek voltak, ezért gyakran voltak távol otthonról. A kisfiú egészen hozzászokott a hosszú távollétekhez, és közben arról álmodozott, hogy egyszer velük tarthat. Imádta a kalandos történeteket, és szüleihez hasonlóan ő is fel akarta deríteni a világ ismeretlen részeit.
Gyakran bízták bácsikája, a köztiszteletben álló Lymere professzor gondjaira. A professzor nem igazán örült, hogy egy ilyen vad és engedetlen gyerekkel kell foglalkoznia, ezért szigorú tanítókat fogadott mellé, akik olyan bonyolult tárgyakra oktatták, mint a felsőfokú térképészet, a hextech gépészet és Runaterra ókori története. A fiú egyszerűen csak magába szívta a tudást, de a tanulást időpocsékolásnak tartotta. Minden vizsgáját letette minimális tanulással vagy anélkül, ami rendkívül feldühítette a nagybátyját. Neki viszont rengeteg ideje maradt bejárni az egyetem területét. Ezreal élvezettel kerülgette a campus őreit. Úgy ismerte az előadók alatt futó alagutakat és a könyvtárépület tetejét, mint a saját tenyerét. Elsajátította a zártörés mesterségét, és a tanárai irodájába belopózva átrendezte a berendezést a maga szórakoztatására.
Amikor Ezreal szülei visszatértek Piltoverbe, édesapja elmesélte neki minden élményüket, valamint a következő expedícióikra vonatkozó terveiket. Legnagyobb szabású tervüket nagy titkolózás övezte: Ne’Zuk, egy shurimai zsarnok sírját keresték, aki állítólag egy szempillantás alatt képes volt bárhol megjelenni. Ezreal apja azzal viccelődött, hogy Ne’Zuk mágiájának birtokában minden este hazaugorhatna vacsorázni a fiával, bármerre is járjon a világban.
Ahogy a fiú egyre idősebb lett, egyre ritkábban tértek vissza a szülei, míg egy alkalommal végleg eltűntek. Lymere könnyek között ismerte el, hogy valószínűleg halálukat lelték valahol a sivatagban.
De Ezreal nem akart belenyugodni ebbe. Ahhoz túlságosan jól felkészültek voltak. Biztosan életben vannak, valahol…
Kelletlenül végzett tanulmányait hátrahagyva a fiatal felfedező nekivágott az útnak. Tudta, hogy ha valaha is látni akarja szüleit, először Ne’Zuk végső nyughelyét kell megtalálnia. Hetekig gyűjtötte titokban az eszközöket az egyetemen: csillagtérképeket, rúnák fordításait, részletes útmutatókat a shurimai temetkezési szokásokról és egy védőszemüveget. Írt egy búcsúlevelet nagybátyjának, majd felszökött egy Nashramae-ba, Shurima kikötővárosába tartó teherhajóra.
Édesanyja részletes úti leírásait követve átkelt a Nagy Sai-n a délre tartó kereskedőkaravánokkal. Hosszú hónapokig a homok alá süllyedt, óriási romok titkait kutatta, élvezte az ismeretlen nyújtotta szabadságot, és megküzdött a rejtett termeket őrző leírhatatlan rémségekkel. Ezreal azt képzelte, hogy a szülei útját követi, és egyre közelebb kerül az eltűnésük rejtélyének megoldásához.
Végül sikerült neki, ami szüleinek nem. Egy névtelen császár mauzóleuma alatt rátalált Ne’Zuk sírjára.
A hatalmas szarkofág üres volt, csak egy csillogó bronzkesztyű volt benne, a közepén egy fényes kristálymátrixszal. Ahogy Ezreal megérintette a kesztyűt, a sír mintha ellene fordult volna: a több ezer éve előkészített, ravasz csapdák és rúnák mind működésbe léptek. Habozás nélkül felhúzta a kesztyűt, és energianyalábokkal tört utat magának. Az utolsó pár száz métert teleportálva tette meg a rejtett bejáratig. Épp időben: a teljes építmény összeomlott mögötte.
Ezreal levegőért kapkodva nézett le a kesztyűre, amelynek az ő szívveréséhez igazodva pulzált. Érezte, ahogy magába szívja, és közben felerősíti a saját testének energiáját. Rájött, hogy egy letűnt kor félelmetes fegyverét szerezte meg. Egy shurimai harcos istenhez méltó fegyver, amely tökéletes eszköz egy felfedező számára.
Ugyan visszatért Piltoverbe, de Ezreal hamarosan újabb kalandokra indult. Mivel igen jó érzéke volt a kincskereséshez, olyan elveszett városokat és misztikus templomokat tárt fel, amelyeket egy egyetemi professzor legfeljebb csak térképen láthat, így egyre nagyobb hírnévre tett szert. Ezreal úgy érezte, hogy a történetek sosem tükrözték hűen a kalandjait, de mégis adtak neki egy ötletet. Ha ő lesz a világ legnagyobb és leghíresebb kalandora, akkor előbb-utóbb hallani fognak róla a szülei, és ők maguk fogják megkeresni fiukat.
Ezreal Noxus és Demacia feltérképezetlen vidékeitől Zaun kétes hírű bugyrain át egészen a jeges freljordi pusztaságig mindenütt a hírnevet és a dicsőséget keresi, miközben rég elveszett ereklyéket fedez fel és ősi talányokat old meg. Bár néhányan kétkedve fogadják hencegő történeteit, és megkérdőjelezik a módszereit, ős sosem válaszol a kritikusainak.
Végső soron csak az irigység beszél belőlük.