Janna

Hátszél
[Passzív] Hátszél
Janna mozgási sebessége passzívan 8%-kal nő, és ez a bónusz a közelében tartózkodó szövetséges hősökre is kiterjed, ha Janna irányába haladnak.

Ezenkívül Janna alaptámadásai további varázssebzést okoznak a bónusz mozgási sebessége alapján.

Süvöltő hurrikán
[Q] Süvöltő hurrikán
Janna egy adott területen megváltoztatja a nyomást és a hőmérsékletet, így egy apró, de folyamatosan növekedő vihart hoz létre. A varázslat újraaktiválásával szabadjára eresztheti a vihart. Az elszabadult vihar abba az irányba indul, amerre Janna megidézte, és megsebezi, illetve félrelöki az útjába kerülő ellenfeleket.

Szellő
[W] Szellő
Janna megidéz egy levegőelementált, amely passzívan növeli a mozgási sebességét, és lehetővé teszi, hogy áthaladjon az ellenséges egységeken. Ezt a képességet azzal a céllal is aktiválhatja, hogy sebzést okozzon, és lecsökkentse egy ellenség mozgási sebességét. A képesség töltési ideje alatt a passzív hatás elveszik.

A vihar szeme
[E] A vihar szeme
Janna megidéz egy védelmező szélvihart, ami megvédi a szövetséges hőst vagy tornyot a sérüléstől, valamint megnöveli annak sebzését.

Monszun
[R] Monszun
Janna mágikus viharral veszi körül magát, ami hátralöki ellenségeit. Miután a vihar elült, enyhítő szellő gyógyítja a közelben lévő szövetségeseket, amíg a képesség aktív.

Janna egy titokzatos elementál, aki Runaterra szeleinek erejét használva védelmezi Zaun nélkülözőit. Egyesek szerint Runaterra matrózainak imái hívták őt életre, akik jó széljárásért fohászkodtak, amikor átkeltek a veszélyes vizeken, vagy amikor viharok csaptak le rájuk. Janna ma már Zaun mélyén védi a rászorulókat, és a remény fénysugarává vált számukra. Nem tudni, hogy hol és mikor fog legközelebb feltűnni, de amikor szükség van rá, többnyire ott terem.

Runaterra legtöbb tengerésze fura, szokatlan babonákban hisz. Ezen nincs mit csodálni, hiszen az életük gyakran az időjárás kiszámíthatatlan kegyétől függ. Egyes kapitányok ragaszkodnak ahhoz, hogy sót kell önteni a fedélzetre, hogy a tenger ne vegye észre, hogy a szárazföldről jöttek. Mások az első kifogott halat mindig visszadobják a tengerbe kegyelmi gesztusként. Így tehát nem meglepő, hogy a többség azért fohászkodik a szélhez, hogy egyenletesen fújjon, nyugodt legyen a tenger, és tiszta az ég.

Sokak szerint Janna ezekből az imákból született.

Kezdetben még nem volt jelentős hatalma. A tengerjárók néha megpillantottak egy világoskék tollú madarat, mielőtt a szél a vitorláikba kapott volna. Mások arra esküdöztek, hogy füttyszót hallottak a vihar előtt, mintha figyelmeztette volna őket valami a közeledő veszedelemre. Ahogy egyre szaporodtak a kedvező előjelekről szóló beszámolók, egyre többször látták a madarat is. Néhányan esküdöztek, hogy azt is látták, ahogy a madár egy nővé változik át. A hosszú, elvékonyodó fülű, lobogó hajú leány állítólag a víz fölött lebegett, és a botja egyetlen intésével új irányt szabott a szélnek.

A tengerjárók verébcsontokból és fényes kagylókból építettek szedett-vedett szentélyeket, amelyeket aztán az orrtőkében helyeztek el. A tehetősebb tulajdonosok részletesen kidolgozott orrdíszeket építettek a hajókra, remélve, hogy a hitük látványos kimutatása még kedvezőbb szeleket hoz nekik.

Végül Runaterra tengerészei között kialakult az egyezség, hogy Jannának nevezzék el a szellemet, amely egy ősi shurimai szó, és a jelentése: „őrző”. Ahogy egyre több tengerész kezdett hinni Jannában, és egyre díszesebb tárgyakat ajánlottak fel neki, ő úgy vált egyre erősebbé. Janna új vizekre segített eljutni a felfedezőknek, arrébb fújta a hajókat a veszélyes zátonyoktól, és a csillagtalan éjszakákon meleg fuvallattal nyugtatta a honvágytól szenvedő matrózokat. Azt mondják, hogy Janna a rossz szándékú embereket (kalózokat, fosztogatókat és hasonló gazembereket) erős széllel és viharokkal térítette el útjuktól.

Janna nagyon élvezte a munkáját. Akár segített valakinek, akár az arra méltóakat büntette, örömmel felügyelte Runaterra vizeit.

Amióta Janna az eszét tudta, Valoran nyugati és keleti tengereit egyetlen földnyelv választotta el egymástól. Akár nyugatról keletre, akár keletről nyugatra haladt egy hajó, kénytelen volt keresztülvitorlázni egy hosszú, különösen veszélyes szoroson a déli kontinens csúcsán. Idővel a legtöbb hajó áldozatokat mutatott be Jannának, hogy gyorsan túljussanak a sziklás partokkal övezett szoroson.

A földnyelv partján épült virágzó kereskedőváros vezetői csalódottan látták, hogy számos hajó inkább megkerüli a déli kontinens csúcsát, vállalva a több hónapos kitérőt. Haladó gondolkodású tudósokat fogadtak fel, hogy a nemrég felfedezett, vegyi anyagokban gazdag lelőhelyeket felhasználva egy óriási tengeri utat építsenek, amely összeköti Valoran két tengerét.

A csatorna építésének híre futótűzként terjedt a matrózok között. Egy ilyen út számtalan kereskedelmi lehetőséget nyitott volna meg, könnyebb és gyorsabb átjutást garantálva a veszélyes szakaszon, és lehetővé tette volna a romlandó árucikkek szállítását. Összekötné a nyugatot a kelettel és a keletet a nyugattal, de ami még ennél is fontosabb: változást hozna.

Ha megépülne a csatorna, a matrózok nem szorulnának Janna segítségére, hogy megvédje őket Valoran zátonyaitól. Nem kellene díszes szentélyeket építeniük, és a viharos láthatárt lesni egy kékmadár érkezését várva. A hajók gyorsasága és biztonsága nem egy kiszámíthatatlan istenségtől, hanem az emberi találékonyságtól függene. Ahogy az évtizedek során egyre jobban haladt a csatorna építése, Janna szép fokozatosan eltűnt a tengerészek imáiból. A szentélyei az enyészeté lettek, a darabokat széthordták a sirályok, és már akkor sem suttogták a nevét, amikor a tél beköszöntével jéghideggé vált a víz.

Janna meggyengült, és az ereje lassan semmivé foszlott. Amikor szélvihart akart idézni, csak egy gyenge szellő érkezett. Madár alakban csupán néhány percig tudott repülni, mielőtt elfáradt volna. Alig néhány éve még fontos volt a tengeren utazók számára. Ilyen könnyen elfelejtették azt, aki megóvta őket, és válaszolt az imáikra? Janna szomorúan figyelte, ahogy a világ túllép rajta, és mire szinte teljesen megépült a csatorna, már csak árnyéka volt egykori önmagának.

A csatorna megnyitása hatalmas, vidám ünnep volt. Több ezer vegyszertöltetet helyeztek el a földnyelv mentén. A városvezetés összegyűlt, hogy egy grandiózus avatóceremónia keretében gyújtsák be a szerkezeteket. A világ minden tájáról odagyűlt utazók várták a nagy pillanatot mosolyogva és büszkén.

A töltetek működésbe léptek. A megolvadt sziklák pillanatok alatt vegyszerfelhőkké bomlottak szét. Robbanások hangja dübörgött végig a földnyelven.

A sziklafalak repedezni kezdtek. A talaj megremegett. Az összegyűltek víz dübörgését és gáz sziszegését hallották.

Ekkor tört ki a sikoltozás.

Évekkel később sem derült ki, hogy pontosan mi okozta a katasztrófát. Egyesek szerint instabilak voltak a vegyi bombák, mások szerint a mérnökök számolták el magukat. Bárhogy is történt, a robbanások láncreakciót indítottak el, ami alapjaiban rázta meg a földnyelvet. Teljes kerületek csúsztak az óceánba, és hirtelen a város fél lakossága az életéért küzdött a nyugati és keleti tengerek hullámai közepette.

Miközben ezrek lelték halálukat a hullámsírban, segítségért könyörögtek, imádkoztak, hogy valaki mentse meg őket. Ahhoz fohászkodtak, aki nem is olyan régen még rendszeresen meghallgatta az imáikat, amikor veszélybe kerültek a nyílt tengeren:

Jannához.

Jannát sosem tapasztalt erő járta át amiatt, hogy ilyen sok könyörgés hangzott fel egyszerre.

A vízbe esők többsége hamar megfulladt. Az utcákat mérgező vegyszerfelhők kezdték elárasztani, és Janna tudta, hogy mit tehet ez ellen.

Alámerült a sötét, kavargó felhőbe, amely elnyelte és lassan megfojtotta a csatorna megnyitására érkező, ünneplő tömeget. Magasra tartotta a botját, behunyta a szemét, és kavarogni kezdett körülötte a levegő. Olyan erős forgószelet hozott létre, hogy a Jannát megidéző emberek azt hitték, hogy az elnyeli, és darabokra tépi őket. A bot egyre fényesebb kék fénnyel ragyogott. Végül a földre sújtott vele, és a gázfelhőt egy hatalmas szélroham kisöpörte a városból. Megidézői tátott szájjal bámultak Jannára, és megfogadták, hogy soha többet nem feledkeznek meg róla.

Újabb szellő söpört végig az utcákon, és Janna eltűnt… Bár egyesek esküdöztek, hogy látták, ahogy egy kék madár befészkeli magát a városra letekintő egyik magas, csupa üveg és acél toronyba.

Évek teltek el, a Zaun nevű várost helyreállították, és megépítették felette a csillogó Piltovert. Janna nevét azóta is számos történet őrzi, amelyek egy vándorló szélszellemről mesélnek, aki a nagy szükség idején jelenik meg. Amikor a Zauni Szürkeség igazán sűrűvé válik, egyesek szerint Janna fújja el, majd ugyanolyan gyorsan eltűnik, ahogyan jött. Ha egy vegyszerbáró verőemberei túlzásba esnek, vagy egy áldozat kiáltásaira senki sem válaszol, szélroham söpör végig a sikátoron, és megsegíti azt, akinek más nem akar.

Egyesek szerint Janna csak egy legenda, egy optimista tündérmese, amelyet Zaun elkeseredett lakói találtak ki, hogy valami kis reményt vigyen az életükbe. Aki viszont Jannára gondol, amikor szél süvít a város szűk utcáin, vagy egy rögtönzött szentély fölött imádkozik (ezeket madárcsontok helyett immáron hulladékból és fogaskerekekből építik), tudja, hogy a szellem nagyon is valóságos. Amikor egy széllökés megremegteti a zsalukat, vagy lesodorja a ruhákat a szárítókötélről, Janna biztos ott van a közelben. A Fejlődés napján, bármilyen hideg is legyen, a hívők szélesre tárják ablakukat és ajtajukat, hogy Janna elfújhassa az előző év állott levegőjét, és így üdvözlik az új évet. Még a hitetlenkedők hangulata is jobb lesz, amikor meglátják a Zaun utcái felett repkedő különös, kék madarat. Bár senki sem tudja, hogy Janna mikor és hol fog felbukkanni, vagy hogy egyáltalán felbukkan-e, de egyvalami biztos: jó érzés tudni, hogy valaki vigyáz rád.

Belépés