Saijax Cail-Rynx Icath’un Ikáthiában, a shurimai birodalom egyik szatrapiájában nőtt fel. Édesapja kisgyermekkora óta mesélt neki arról az időről, amikor hazájuk büszke, független nemzetként virágzott, mielőtt a shurimai megszállók eltaposták volna. Mesélt neki a koharikról, az Ikáthiát és annak máguskirályát védő hősökről. A máguskirály sokáig feltartotta a shurimai hódítókat, amikor azonban harcban elesett, kohari védelmezői rituális öngyilkosságot elkövetve követték őt a halálba. Shurima uralkodója közszemlére tette a koharik oszladozó holttestét, a máguskirályét pedig karóba húzatta a városkapu felett, hogy maradványai mindenki szeme láttára porladjanak el.
Saijax apja szemtanúja volt a kegyetlen jelenetnek, és ahogy telt-múlt az idő, lassan fiára is átragadt a minden ikáthiai szívében fortyogó gyűlölet. Ennek ellenére Saijax, aki a fegyverek tanulmányozására tette fel az életét, klánjának öregjei mellett a shurimai fegyvermesterektől is rengeteget tanult.
Több évszázadnyi shurimai uralom után hatalmas földrengés rázta meg Saabera tengerparti tartományát. A természeti csapás pusztítása nyomán valami sötét és nagy hatalommal bíró dolog került elő a föld mélyéről. Talán még ahhoz is elég hatalmas, hogy legyőzze Shurima istenszerű Felemelkedett harcosait. Saijaxet bízták meg az ikáthiai mágusok védelmezésével, akik felfedezték eme rejtélyes erőt... az erőt, amelyet az őrök még mágikus elemi tűzzel lobogó parázstartó botjaikkal is alig tudtak kordában tartani. Zaklatott hangulatban kísérte a mágusokat a kormányzói tanács elé, hogy beszámolhassanak felfedezésükről.
Az eddig ismeretlen erőt Ürességnek nevezték.
A tanács azonnal felfigyelt a benne rejlő lehetőségekre, Saijax azonban már látta az Üresség mélyén lappangó pusztulást. A fegyverek mestereként jól tudta, milyen veszélyeket hordoz magában egy olyan erő használata, amelyet se nem értenek teljesen, se nem képeseket biztonságosan kordában tartani. Megbánta, hogy nem végzett a mágusokkal, amikor a Saaberából idevezető úton lehetősége volt rá. Az elkövetkezendő napokban pedig csak még jobban megbánta döntését.
Mivel bíztak benne, hogy az Üresség képes lenne legyőzni a shurimai hadurakat, a tanács új máguskirályt koronázott meg. Újra felállították a koharik testőrségét, Saijax pedig elsőként csatlakozott soraikhoz. Az első harcokban sorra győzedelmeskedtek, sőt, Saijaxnek sikerült végeznie az egyik híres Felemelkedettel, és büszkeséggel figyelte, ahogy ellenfele tetemét ünnepélyesen hordozzák körbe Bai-Zhek felszabadított városában.
Amikor a Felemelkedettek serege Ikáthia felé vonult, Saijax és társai a frontvonalban várták őket. A két hadsereg összecsapott, talpuk alatt vörösre festve a földet. Ikáthia mágusai és papjai ekkor elérkezettnek látták a pillanatot, hogy rászabadítsák az Ürességet ellenségeikre.
A romlás hullámai söpörtek végig a tájon, válogatás nélkül eltörölve ikáthiait, shurimait, sőt, még a Felemelkedetteket is. A város falai összeomlottak, az Üresség pedig ezreket nyelt el, fagyos, néma feledésbe zárva mindenkit, akit csak elért.
Ikáthia néhány pillanat leforgása alatt elveszett.
Saijax visszaindult a kráterhez, ahonnan az Ürességet megidézték. Feltett szándéka volt, hogy a régi idők koharijaihoz hasonlóan saját kardjába dőljön. Ám mielőtt véget vethetett volna saját életének, a pusztítás színhelyén egy elhagyott parázstartó botra lett figyelmes – még Saaberából emlékezett rá. A fegyverben még mindig lobogott az elemi tűz lángja, amely képes volt megsebesíteni az Ürességet. Ekkor új szikra gyúlt ki Saijax szívében. Magához vette a botot, és maga mögött hagyta hazája romjait, hogy tovább őrizze „Ikáthia utolsó lángját”, és az az által jelképezett reményt.
Saijax Cail-Rynx Kohari Icath’un gyászában és szégyenében elhagyta régi nevét, és attól a naptól kezdve csak Jaxként ismerték.
Vándor lett belőle, aki körbeutazta az egész ismert világot, sőt olyan helyekre is eljutott, amelyek egyetlen térképen sem szerepelnek. Az elemi tűz birtokosaként Jax még a természetesen hosszú életű népét is bőven túlélte. Azonban minél távolabb ment Ikáthiától, annál kisebb lett a tűz lángja, mígnem fennállt a veszélye, hogy hamarosan végleg kialszik. Jax ekkor keserűen tudomásul vette, hogy nem futhat el a múltja elől. Kötelessége volt visszatérni és harcolni. Az Üresség terjeszkedését a Felemelkedettek utolsó túlélőinek végül sikerült megállítania, a fenyegetés azonban nem szűnt meg.
Az azóta eltelt évszázadok során Jax vándor harcosként járta a világot. Olyan erős lényeket keres, akikből új koharikat faraghat. Bár számtalanszor harcolt tehetséges, bátor és nagy erőknek parancsoló egyénekkel, eddig egynek sem sikerült meggyőznie arról, hogy elegendő hatalommal bír a közelgő sötétség megállításához. Ikáthia bukása mérgező kétségek közé taszította Jaxet, egy dolog azonban biztos volt: a végső harcban Jax szembe fog szállni az Ürességgel.
Akkor is, ha ezt egyedül kell megtennie.