Katarina

Katarina Du Couteau Noxus egyik legtekintélyesebb nemesi családjába született, és kora fiatalságától kezdve a hatalmasok körében mozgott. Míg húga, Cassiopeia anyjuk zseniális politikai érzékét örökölte, Katarina az apja lánya volt: a ravasz Du Couteau tábornok vívni tanította, hogy ne nyers erővel, hanem kíméletlen pontossággal csapjon le a birodalom ellenségeire. Számos tanonccal rendelkező, szigorú oktató volt, akit hírhedten nehéz volt lenyűgözni.

Így Katarina gyermekkorában (ha egyáltalán nevezhetjük annak) nem sok helye volt a gyengédségnek vagy a pihenésnek. Minden ébren töltött pillanatát azzal töltötte, hogy tökéletes fegyverré váljon, próbára téve kitartását, ügyességét és fájdalomtűrését. Mérgeket lopott a város legrosszabb hírű patikusaitól, amelyeket apró, ám egyre növekvő adagokban próbálta ki saját magán, miközben feljegyezte a hatásukat, és egyre ellenállóbbá vált velük szemben. Éjszaka, a figyelő tekinteteket elkerülve mászta meg a város legmagasabb tornyait.

Mindenképpen Noxus hasznára akart válni. Bizonyítani akarta rejtett képességeit a birodalom és a császár szolgálatában.

Első megbízását apjától kapta a hadi táborban, a számtalan nyugati invázió egyikének estéjén. Az ellenséges sereg egyik tisztjét, egy alacsony származású senkiházit, Demetriust kellett megölnie.

Katarina fel volt háborodva. Nem azért edzett egész életében, hogy egy sehonnai parasztra vesztegesse a tudását, aki a kardját is alig tudja megfogni! Nem érte be ennyivel. Katarina a kijelölt célpont helyett az ellenséges parancsnok sátrába lopózott, és álmában elvágta a férfi torkát. Hibátlanul kivitelezett merénylet volt. Biztosan gyors győzelmet és dicsőséget fog hozni Noxusnak. És apja büszke lesz rá.

Hajnalban a feldühödött Demetrius hamvakkal kente be arcát, és vérszomjas rohamot indított a noxusi tábor ellen. Több tucat noxusi katona veszett oda, köztük a tábornok személyes kísérete. Katarina apja is alig úszta meg élve.

Féktelen dühre gerjedt, és még csak ránézni sem volt hajlandó lányára. Szégyent hozott rá és a családjuk nevére. Emlékeztette lányát, hogy a legnagyobb orgyilkosok nem keresik a dicsőséget. Nem várják el, hogy kitüntetett helyet foglalhassanak el mesterük jobbján.

A megzavarodott Katarina egymagában nekiindult a vadonnak. Teljesíteni akarta eredeti küldetését. Demetriusnak az életével kellett fizetnie. Gondolatai mégis elkalandoztak. Képes lesz valaha megbocsátani saját magának? Hogy lehetett ilyen ostoba?

Annyira elmerült gondolataiban, hogy csak akkor vette észre támadóját, amikor az már majdnem kiszúrta a szemét.

Du Couteau tábornok büntetésül egy másik tanítványát küldte a kudarcot vallott Katarina után: egy névtelen senkit valamelyik kisebb orgyilkos céhből. Bár saját patakzó vére elhomályosította a tekintetét, a hosszú évek kemény kiképzése nem volt hiábavaló, így egy pillanattal később már elő is kapta tőreit.

Hat órával később apja lába elé hajította Demetrius levágott fejét.

Bevallotta a tábornoknak, hogy először az ő fejét akarta venni, de kénytelen volt belátni, hogy apja jogosan rendelte el a halálát. Hiszen kudarcot vallott. Nem csak orgyilkosként vagy a lányaként, hanem noxusiként is.

És a kudarcnak mindig következményei vannak. Végigfuttatta ujját a bal szeménél végighúzódó friss, mély vágáson, és azokra gondolt, akik az ő hibájából haltak meg.

Tudta, hogy kiesett apja kegyeiből, és sosem fogja visszanyerni bizalmát. Másokat fog a helyére emelni, csak hogy bosszantsa. Mégis megfogadta, hogy jóváteszi tettét. Képességeit a birodalom szolgálatába állítja, és azzá a baljós fegyverré válik, amelynek mindig is szánták.