Ornn

Ornn neve egykor közismert volt a ma Freljord néven ismert vidéken. A hiedelmek szerint ő volt a világot megformáló és az első havazást elhozó ősi félistenek legelső gyermeke.

Úgy tartották, Ornn minden más társánál többre tartja a háborítatlan magányt és az eltökélt munkát. Egy ősi kitörés sebhelyeit magán viselő, szunnyadó vulkán mélyén dolgozott éjt nappallá téve, mindig azt kovácsolva, amihez éppen kedve támadt. Csupa felbecsülhetetlen értékű eszközt készített, amelyek legendás tettekre hivatottak. Aki véletlenül ráakad egy ilyen ereklyére, azonnal felismeri benne a páratlan mestermunkát. Egyesek szerint Braum pajzsát is maga Ornn készítette több ezer éve, mivel ma is ugyanolyan erős és szilárd, mint a megalkotása napján.

Ebben azonban nem lehetünk biztosak, mivel senki sem találta meg a kovácsistent, hogy megkérdezze tőle. Mára azonban a legtöbb Ornnról és tetteiről szóló történetet elhomályosították az ellenségei mesterkedései és a lassan tovaszálló évezredek.

Csak néhány olyan törzs tagjai emlékeznek rájuk, amelyek egy kovácsokból, építészekből és sörfőzőmesterekből álló, elfeledett kultúra leszármazottainak vallják magukat. Ez az ősi nép a Tűz gyermekei nevet választotta magának. Tagjai Valoran minden részéről összesereglett mesteremberek voltak, akik a Tűzkunyhó lábánál telepedtek le, hogy kövessék Ornn példáját.

Bár imádatukat egyértelműen kimutatták, Ornn sosem tekintette magát a pártfogójuknak. Csak apró biccentésekkel vagy fintorokkal minősítette az elé vitt alkotásokat, de a Tűz gyermekei elfogadták véleményét, és elszántan tökéletesítették tudásukat. Így végül ők készítették a legjobb szerszámokat, ők építették a legszilárdabb épületeket, és ők főzték a legízletesebb söröket az egész világon. Úgy hitték, hogy Ornn titkon tisztelte a kitartó munkájukat és tanulás iránti szenvedélyüket.

Egy szörnyű éjszakán azonban a Tűz gyermekeinek minden alkotása odalett, amikor Ornn, a halandók számára felfoghatatlan okból összecsapott testvérével, Volibearrel a hegy csúcsán. A kataklizma nyomán keletkező tűzviharokat, hamufelhőket és villámcsapásokat messzi földeken is látni lehetett.

A harc végére a Tűzkunyhó füstölgő kráterré vált, a Tűz gyermekeiből pedig csak hamu és csontok maradtak.

Bár sosem vallotta volna be, Ornn mélységesen elszomorodott. A Tűz gyermekei megmutatták neki, hogy mire képesek a halandók, de mindez odaveszett a halhatatlanok oktalan csatározása miatt. Bűntudattól sújtva visszavonult kovácsműhelye magányába, és évezredekig csak a munkájával foglalkozott.

Most talán megérezte, hogy a világ egy új korszak hajnalához érkezett. Úgy tűnik, hogy testvérei ismét fizikai alakot öltöttek, és követőik egyre nyugtalanabbak, agresszívabbak lettek. Freljord maga több részre szakadt és vezető nélkül maradt, az árnyakban pedig félelmetes ősi erők ólálkodnak arra várva, hogy lecsaphassanak…

Ornn jól tudja, hogy az elkerülhetetlen háború során és azt követően Freljordnak (és egész Runaterrának) szüksége lesz egy jó kovácsra.