Az örökös konfliktus hazájában, Noxusban hadi árvákból sohasem volt hiány. Riven, akinek apja egy ismeretlen csatában veszett oda, anyja pedig az ő születésébe halt bele, a birodalom egyik állami gazdaságában nőtt fel Trevale sziklás hegyvidékén.
Nagy állóképességének és mindent legyőző akaratának köszönhetően a gyermek a kemény fizikai munka ellenére is életben maradt, de Riven a mindennapi betevőért folytatott küzdelemnél többre vágyott. Figyelte a hadsereg sorozó tisztjeit, akik évről évre végigjárták a gazdaságokat, és meglátta bennük a vágyott élet felé vezető lehetőséget. Amikor végre a birodalom szolgálatába állíthatta az erejét, tudta, hogy Noxus szülői öleléssel fogadja keblére, és végre azzá válhat, akivé szeretne.
Riven született katonának bizonyult. Fiatal kora ellenére a kemény munkával töltött éveknek köszönhetően könnyen elbírt egy nálánál nagyobb hosszúkarddal is. Új családja a harc tüzében kovácsolódott össze, és Riven szétszakíthatatlan kötődést érzett bajtársai iránt.
A birodalom iránti elkötelezettsége annyira kimagasló volt, hogy Boram Darkwill maga ismerte el azt egy sötét kőből készült rúnakarddal, amelyet udvarában egy sápadt varázslónő bűvölt meg. A fegyver olyan nehéz volt, mint egy pajzs, és majdnem olyan széles is – pont Riven ízlése szerint való.
Nem sokkal ezután a seregek vitorlát bontottak, és elindultak Ioniába, hogy a régen tervezett noxusi inváziót végrehajtsák.
Az elhúzódó háborúban nyilvánvalóvá vált, hogy Ionia nem fog megtörni. Riven egységét egy másik hadtest mellé rendelték kísérőnek a felfegyverkezett Navori provincián át vezető útjukra. Emystan, a hadtest vezetője egy zauni alkimistát is felfogadott, mert égett a vágytól, hogy kipróbálhasson egy új típusú fegyvert. Riven már számtalan hadjáratban bizonyította, hogy akár az életét is boldogan adná Noxusért, most azonban valami nagyon kellemetlen érzés fogta el ezekkel a katonákkal kapcsolatban. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a törékeny amforák, amelyeket a szekereken szállítottak, vajon miféle csatában bizonyulhatnak hasznosnak…
A két hadtest egyre hevesebb ellenállásba ütközött, mintha maga a vidék szállt volna szembe velük. A szakadó esőben, a hegyoldalról leömlő sárlavinában Riven és harcosai halálos rakományukkal együtt elakadtak. Az ioniai harcosok pedig ekkor fedték fel magukat. A veszélyt látva Riven segítségért küldött Emystanhoz.
A válasz, amit kapott, egy lángoló nyílvessző volt, amelyet a hegygerincről lőttek ki. Riven ebből megértette, hogy ez a háború már nem Noxus terjeszkedéséről szól. A cél az ellenfél teljes megsemmisítése, bármi áron.
A szekér azonnal találatot kapott. Riven ösztönösen kardot rántott, de már csak magát tudta megvédeni. A sérült tárolókból vegyszerek tüze csapott fel, és az éjszakát velőtrázó sikolyok töltötték meg, amint az ioniai és noxusi áldozatok egyaránt szörnyű kínhalált haltak. Rivent kardjának varázsereje megvédte a perzselő, mérgező párától, így önkéntelenül szemtanújává vált annak a felfoghatatlan borzalomnak és árulásnak, amely élete végéig kísérteni fogja.
Az ezt követő órák csak töredékes rémálom formájában maradtak meg Riven emlékezetében. Bekötözte a sebeit. Meggyászolta a holtakat. Legfőképpen azonban megutálta a kardot, amely megmentette az életét. A felszínébe vésett szavak gúnyolódtak rajta, és folyamatosan emlékeztették mindarra, amit elveszített. Elhatározta, hogy összetöri, és ezzel még pirkadat előtt elvágja az utolsó szálat is, amely Noxushoz köti.
Amikor azonban végre sikerült eltörnie a pengét, az áhított megnyugvás elmaradt.
Az egész élete alapját képező hitétől és meggyőződésétől megfosztott Riven most önkéntes száműzetést választva járja Ionia harctól sebzett vidékét. Amikor végül visszatért abba a faluba, ahol a kardot eltörte, kiderült, hogy a közösség legnagyrabecsültebb bölcse áldozatul esett Riven önpusztító rögeszméjének… míg azonban Noxusban egy ilyen bűnért a biztos halál várt volna rá, Ionia a megbocsátás jegyében ölelte keblére.
Bár a birodalom már rég visszavonult az Első hon partjairól, Riven még mindig nem lelt nyugalmat. Valoran hatalmi egyensúlya megváltozott, ő pedig már nem lehetett biztos abban, merre tart a jövője, vagy mikor élhet újra teljes életet.