Skarner

Kristálytornyok
[Passzív] Kristálytornyok
Skarner jelenléte kristálytornyokat idéz meg a térkép meghatározott pontjain. A csapata által birtokolt kristálytornyok közelében Skarner mozgási sebessége, támadási sebessége és mana-regenerálódása jelentősen megnő.

Kristálytámadás
[Q] Kristálytámadás
Skarner előrecsap a karmaival, és ezzel sebzést okoz minden közeli ellenfélnek, valamint több másodpercre Kristályenergiával tölti fel magát, ha eltalál egy egységet. Ha a Kristályenergiával eltelve süti el újra a Kristálytámadást, akkor bónusz varázssebzést okoz.

Kristályos kitinpáncél
[W] Kristályos kitinpáncél
Skarnert pajzs veszi körül. Amíg az kitart, a mozgási sebessége nagyobb.

Energialövedék
[E] Energialövedék
Skarner megidéz egy kristályenergia-csapást, amely sebzést okoz az eltalált ellenfeleknek, és lelassítja őket. Ha rövid időn belül több alaptámadással is eltalálod az ellenfeledet, elkábítod őt.

Karóba húzás
[R] Karóba húzás
Skarner az ellenséges hősbe mélyeszti a fullánkját, és megsebzi őt. Ez idő alatt Skarner szabadon mozoghat, és maga után vonszolja tehetetlen áldozatát. Amikor a hatás véget ér, Skarner célpontja további sebzést szenved el.

Skarner, az óriási kristályskorpió Shurima egyik titkos völgyéből származik. Az ősi brackern faj tagjaiként Skarner és társai páratlan bölcsességükről híresek. Mélyen kötődnek a szülőföldjükhöz, mivel lelkük összekapcsolódik az őseik gondolatait és emlékeit magukban hordozó, nagy erejű életkristályokkal. Egy rég elfeledett korban a brackernek hibernációba menekültek egy rettenetes mágikus katasztrófa elől, a jelenkor baljós eseményei azonban felébresztették Skarnert. Mivel ő az egyetlen éber brackern, mindenáron meg kell védelmeznie társait azoktól, akik ártanának nekik.

Jóval azelőtt, hogy az ember először járt Shurima megperzselt pusztaságában, a sivatag homokját elemi erejű, zabolátlan mágia hatotta át. Egy távoli, meredek szirtekkel és hegyes sziklákkal övezett völgyben az ősi brackern faj hatalmas kristályokat ásott ki a föld mélyéről. E nemes lények mindegyike összeolvadt egy-egy kristállyal, hogy így őrizzék meg a tudatukat az örökkévalóságnak.

Évezredeken átívelő e világi életük miatt a brackernek esetében a halál igen ritka esemény, és közel sem a véget jelenti. Ha egy lény halandó teste elpusztult, életkristályát a völgybe temették, hogy biztonságban legyen, amíg egy új brackern ki nem ássa azt. Ennek a szokásnak köszönhetően sikerült megvédeniük a törékeny kristályokat, és megőrizniük az ősök bölcsességét.

A kristályok véges száma miatt minden ifjú brackernnek fel kellett kutatnia azt a követ, amelyet neki szántak, a kristályban tárolt tudat pedig magához hívta az általa választott brackernt, hogy az megörökölhesse az ásványban rejlő mágikus erőt és tudást. Egy szent rítus során a kő összeolvadt a brackern kristályos testével, így a lénybe ősi mágia költözött, elméje pedig emlékekkel és tudással töltődött fel. A kristályoknak köszönhető erő, életenergia és mágia nélkül egyetlen brackern sem maradhatott sokáig életben.

A Skarner nevű fiatal teremtmény hosszú éveken át kereste a neki szánt kristályt. A haláltól való félelmében minden egyes holdtöltével egyre kitartóbb lett. Éjt nappallá téve, módszeresen kutatott a kristály után a föld mélyén, és bonyolult, spirális alakzatban felásta az egész völgyet és a környező dombokat.

Skarner már majdnem feladta a keresést, amikor végre megérezte elméjében az ősi tudat hívását. Ekkor ásni kezdett, egyre mélyebbre, egészen addig, amíg a világ szíve már a páncélját melengette. Napok teltek el, de az ősi tudat rendíthetetlenül hajtotta őt előre. Skarner egyszer csak egy megkopott kőre bukkant, és elméjének mélyén érdes suttogásra lett figyelmes. Bár a hang gyenge volt, Skarner máris érezte a tudathoz való bensőséges kötődést, és azonnal tudta, hogy megtalálta a neki szánt követ.

A kristály a leghatalmasabb volt mind közül, amit valaha látott, és az idő úgy megkoptatta már, hogy a ragyogása halvány derengéssé fakult. A felszíne több helyen megrepedezett és tompává vált a föld mélyén töltött hosszú évezredek alatt. Skarner a lehető legnagyobb óvatossággal vizsgálta meg, nehogy kárt tegyen a páratlanul ősi kristályban. A halvány ragyogás úgy lüktetett, mintha a kő lélegezne, válaszul Skarner jelenlétére.

Skarner ekkor belekezdett az összekapcsolódás rituáléjába, hosszú hetekre a föld mélyére temetve magát a kristállyal együtt, minden élelem nélkül. Bár végtelen kimerültséggel küzdött, végtagjai pedig az éhezéstől sorvadásnak indultak, nem félt, mert a kőben rejlő hang megnyugtatta. A kristály végül összeolvadt a testével, a tudatát pedig elárasztották az érzelmek, amint az ősi bölcsesség és az emlékek átjárták a gondolatait. Rég eltűnt generációk felfoghatatlan örömének és emésztő bánatának pillanatait élte át. Érezte a mindent átható mágiát, miközben folyamatos, mély zúgás formájában eleven, szoros kapcsolat alakult ki a teste és a világ között. Érzékelni kezdte fajtársainak szavak nélküli, elmék közötti kommunikációját.

Amikor a rúnaháborúk pusztító erői rászabadultak a világra, a brackernek attól tartottak, hogy a zűrzavar fajuk pusztulását okozhatja. Úgy határoztak, hogy hibernációba menekülnek, és csak az emberiség elkerülhetetlennek látszó pusztulása után bújnak elő újra a homokból.

A kristályskorpiók mélyen a shurimai sivatag homokjába temették magukat. A legfiatalabb és legvadabb egyedek maradtak a legközelebb a felszínhez, hogy veszély esetén elsőként ébredhessenek fel, és megvédelmezhessék a többieket. Az ősi életkristályból nyert energiának köszönhetően Skarner szinte minden társánál jóval erősebbnek bizonyult, így ő merült utolsóként a hosszú álomba.

Békés elszigeteltségben aludtak évszázadokon át, mígnem egyszer Skarner pánikba esve emelkedett ki a földből. A talajt fülsiketítő robbanások rázták meg, amelyek a mélyben nyugvó brackerneket vették célba, a felszínhez legközelebb lévőket pedig elkábították. Egy rablóbanda fedezte fel az alvó lényeket, és az életkristályokat próbálták megszerezni a skorpiók kristályszerű testéből. Skarnert a kristálya megvédte a támadás jelentős részétől. Félelmetes őrjöngéssel tört ki a homokból, hogy borotvaéles ollókkal és mérgező döfésekkel rontson a támadókra. A túlerő ellenére számos rablóval végzett, a többiek pedig félelmükben elmenekültek. Skarner elszörnyedve látta, hogy ő az egyetlen ébren lévő brackern, és sok társa kristályát már el is rabolták.

Megpróbálta feléleszteni az alvókat, a tolvajok eszetlen fosztogatása közepette azonban rengeteg életkristály összetört, így akinek megsérült a kristálya, pillanatokkal az ébredés után elpusztult, mások pedig egyáltalán fel sem ébredtek. Skarner szomorú gyászában hetekig rótta a sivatagot alvó társai fölött. Elkeseredése tovább nőtt, mivel biztos volt benne, hogy az emberek kezében a kristályok hamar elenyésznek majd.

Jó pár héttel később azonban egy hajnalon, amint a nap fénye megjelent a horizonton, Skarner az elméjében megszólaló, távoli hangok hívására lett figyelmes. A kiáltások halkan, de tisztán jutottak el hozzá. Az elveszett kövek kiáltottak érte rémületükben, és arra kérték, hogy egyesítse őket újra a brackernekkel. Skarner tétovázott: szerezze vissza az elveszett köveket, vagy őrizze tovább a még elő társait? A rablás nyomainak eltüntetésével töltött hetek után már nem bírta tovább hallgatni a kegyetlen emberek keze között sínylődő brackern elmék szenvedését, és az ellopott kristályok keresésére indult.

Skarner hozzáfogott a kövek utáni fáradságos kutatáshoz, remélve, hogy a távollétében senki sem bukkan rá a föld mélyén rejtőző társaira. Bár magányosan vadászik, időnként meghallja egy-egy elveszett kristály hívó szavát, amely örömmel vegyes aggodalommal tölti el. Bánatát azonban megingathatatlan eltökéltséggé formálja, és nem nyugszik addig, amíg az utolsó életkristályt is vissza nem szerezte.

Belépés