A trollok jellemzően könyörtelen melákok, akikbe Runaterra számos kietlen vidékén belefuthatsz. Bár nem sebezhetetlenek, felépítésük elég masszív, és más halandó fajokhoz – különösen a gyarló emberekhez – képest sokkal gyorsabban képesek regenerálódni. Ennélfogva jól tűrik az extrém éghajlati viszonyokat és a táplálék hiányát, ezzel túlélve riválisaikat – ez lehet az oka annak, hogy a legnagyobb ismert törzsek közül néhány még mindig a freljordi hegyeket tekinti otthonának.
Trundle tizenöt fivérével és nővérével együtt egy mocskos barlangban jött világra. Nehéz időket éltek akkoriban, ezért az alomból csak heten nőttek elég erősre ahhoz, hogy csatlakozzanak a törzsfőnök harcosokból álló csapatához… és csak hárman maradtak életben az első téli fosztogatásuk után.
Miközben a csapat lakomázott, a törzsfőnök közölte velük az ötletét, miszerint vissza kéne fordulniuk, újra kifosztani ugyanazokat a vidékeket. Mindenki rettegne tőlük. Minden egyes alkalommal könnyebb lenne a dolguk.
Trundle összeráncolta szemöldökét, felállt, és kijelentette, hogy ez a terv nem jó. Az embereknek, akiket eltiportak, már semmijük nincs – jövő télen kéne visszatérniük, amikor a magtáraik újra tele vannak, és jószágaik is elég nagyok ahhoz, hogy többet érjenek egyetlen vacsoránál.
Legtöbb társának ez nem tetszett. Csikorgatták fogaikat és csapkodták halántékukat, miközben megpróbálták felfogni Trundle javaslatát. Talán gyáva lenne? Megártott az agyának a hideg, amitől az elkásásodott? A törzsfőnök egy sziklával támadt Trundle-re, majd lehajította a hegyoldalon. Bolondoknak nincs helye ebben a csapatban.
Trundle messzire vándorolt, mivel tudta, hogy a közelben sehol nem látnák szívesen. Elkerülte a tundra összes trolltörzsét, és távol maradt a felföldeken barangoló vad jetiktől is. Éjjel a csillagokat bámulta, és felidézte a történeteket, amelyeket kölyökként meséltek neki: Grubgrack, a bölcs legendáit, és más, ősi trollkirályok mondáját, akik a régi isteneket követték, és a világ feletti uralmuk jogának jelképeként erőteljes fegyvereket kaptak tőlük ajándékba.
Végül Trundle egyszer csak egy hatalmas repedésbe esett a talajban. Bár annak örült, hogy itt nem fúj a szél, hamar egy kanyargó, süvítő szurdoklabirintusban találta magát, amely úgy tűnt, mélyebben húzódik Freljord alatt, mint amilyen magasra tornyosulnak felette a hegyek.
A szakadék legmélyebb pontján találkozott a jégboszorkánnyal.
A boszorkány egy csillogó, befagyott tó felszínén várakozott Trundle-re – körülötte apró, szőrmébe és fémbe burkolózó emberharcosok sorakoztak. Trundle-t ez nem ijesztette meg. Azonban a jégboszorkány kíváncsi volt, Trundle hogy találta meg ezt a helyet, birodalma szívét, és mégis hogy volt képes végigsétálni a taván.
Trundle lenézett. A talpa alatt feszülő jég sötétebb volt, mint az éjszakai égbolt. Ettől úgy érezte, hogy az agya mindjárt kifordul a koponyájából.
A jégboszorkány szerint Trundle különleges volt, úgynevezett jégszülött, ami azt jelentette, hogy vele kéne maradnia. Ám Trundle ezt nem akarta. Elmesélte a boszorkánynak, hogy miért száműzte a törzsfőnök, és hogy egy hatalmas fegyvert keres, hogy egy olyan trollkirály váljék belőle, amilyen Grubgrack és a többiek is voltak. Legnagyobb meglepetésére a jégboszorkány beleegyezett a kérésébe, és átnyújtott neki egy tekintélyes jégbunkót, a Csontborzongatót. Ezzel királya lehet minden trollnak, és szövetségre léphet a boszorkány emberi törzsével.
Izgatottan fogadta el ezt a feladatot, és elindult hosszú, hazafelé vezető útjára.
Amikor Trundle megérkezett, a törzsfőnök csak nevetett rajta… mire Trundle bezúzta a koponyáját a Csontborzongatóval. A vén troll egy pillanat alatt szilárdra fagyott a bunkó jeges varázserejétől, majd egy második suhintás apró darabokra törte a testét.
A harcosokból álló csapatot lenyűgözte Trundle újdonsült hatalma, és meghallgatták történetét a jégboszorkányról és az általa ígért szövetségről. Trundle okos volt. Trundle hatalmas erők birtokolására lett kiválasztva. Trundle-ből a trollok királya válhat.
És ha Trundle vezeti a rohamot, akkor eljöhet a trollok ideje.