A jeges Freljord zord vidékén élnek néhányan, akikben nagyon erősen él a lélekmágia. Ezek a harcos sámánok, a „lélekvándorok” törzsről törzsre járnak, és szolgálataikért cserébe befogadja őket a közösség, ahol élhetnek és képezhetik magukat.
A vérvörös hold fényében született Udyrról már fiatalon tudni lehetett, hogy kapcsolatban áll a megfoghatatlan világgal. Mire megtanult beszélni, már képes volt átélni a közeli élőlények érzelmeit és megértette a tundrafarkasok gyászos vonyítását. Tudták, hogy nagy hatalmú lélekvándor lesz, és a Fagykarom törzs vette magához, hogy kibontakoztathassa tehetségét.
Tanítói azt várták, hogy könnyedén el fog sajátítani minden szükséges tudást, ám a fiút valósággal megbénította saját adománya. Annyi élőlény gondolatai özönlötték el egyszerre, hogy közel állt ahhoz, hogy elveszítse az eszét. Udyr éjt nappallá téve rimánkodott akár csak egyetlen magányos pillanatért… de a kívánsága nem úgy teljesült, ahogy gondolta.
Egy szörnyű éjszakán a jégőrzők ütöttek rajta a törzsön.
A Jégkirálynő kegyetlen szolgái egész családokat mészároltak le, különösen azokat, akikben egy szemernyi mágikus tehetség is megnyilatkozott. Ha tanítói nem áldozzák fel magukat hősiesen, Udyr élete is véget ért volna azon az éjszakán.
A bánattól sújtott, a törzse tagjainak szenvedésétől kínzott Udyr ereje elszabadult. Dühe szellemi energiaként tört elő olyan erővel, hogy belerázkódtak a közeli hegycsúcsok.
Lavinák indultak meg. Az egyik pillanatok alatt elérte a csatamezőt, és a jégőrzők menekülőre fogták.
Amikor a fiatal lélekvándor kiásta magát a hó alól, talált néhány túlélőt. A Jégkarom törzs tagjai rettegtek pusztító erejétől, ezért hátrahagyták… egyetlen kivétellel. Ez a megértő jégszülött nem szörnyként tekintett rá. Látta, hogy ő is csak egyszerű ember a maga erényeivel és hibáival.
Kölcsönös szeretetben és tiszteletben élték egy rövid ideig a zord freljordi hétköznapokat. Amikor elváltak útjaik, Udyr megszokta az egyedüllétet. Már a puszta látványával is elijesztette a többi embert, míg egy nap össze nem találkozott egy messziről jött, komor szerzetessel.
Azok tudását akarta megismerni, akik képesek kapcsolatba lépni az ősi állati szellemekkel. Udyr minden idegennel szemben bizalmatlan volt, ezért megtámadta a szerzetest, aki azonban elkerülte minden ütését. Egy idő után mindketten kifáradtak. A szerzetes Lee Sin néven mutatkozott be… és hosszú idő után Udyr végre talált valakit, aki megértette, milyen nehéz küzdelem az élete. Gyorsan összebarátkoztak, és Lee Sin felajánlotta Udyrnak, hogy magával viszi keletre, Ionia földjére, ahol évszázadok óta tanulmányozzák, hogyan lehet békében élni a szellemvilággal.
Útjuk során megtudták, hogy Noxus megtámadta Ioniát, és Udyr újdonsült barátjával tartott, hogy segítsen megvédeni Hirana kolostorát. A lélekjáró nagy segítségére volt a védőknek, hatalmas bestiák erejét megidézve vetette magát a harcba. Egy vad és tüzes csata után csak ő és a sérült szerzetesek maradtak talpon. Győzelmet arattak.
Udyrt lenyűgözte az ioniaiak közeli kapcsolata a szellemvilággal, és a kolostorban maradt, hogy Hirana bölcseitől tanuljon. Tetszett neki, hogy ez a nép mekkora hangsúlyt fektet a harmóniára, és az idő múltával elméjét és testét is nyugalom járta át.
De Udyrnak ennek ellenére is hiányzott a szülőföldje.
A nyugati szél freljordi szellemek kiáltásait sodorta felé, és tudta, hogy hatalmas veszély közeleg. Elbúcsúzott Ioniától és Lee Sintől, és útnak indult, hogy megtalálja a Jégkarom törzset, bár nem tudta, hogy fogják fogadni…