Urgot

Zaun lángjai
[Passzív] Zaun lángjai
Urgot alaptámadásai és a Tisztogatás hatására lángcsóvák csapnak ki a lábaiból, amelyek fizikai sebzést okoznak.

Korróziós töltet
[Q] Korróziós töltet
Robbanó töltetet lő a célterületre, amely fizikai sebzést okoz, és lelassítja a robbanás hatókörében tartózkodó ellenfeleket.

Tisztogatás
[W] Tisztogatás
Urgot mozgása lelassul, miközben tüzet nyit a közelben lévő ellenfelekre. Elsősorban azokat az ellenséges hősöket célozza, akiket Urgot nemrég eltalált az egyéb képességeivel, és kiváltja a Zaun lángjai hatást.

Megvető roham
[E] Megvető roham
Urgot rohamot indít a kijelölt irányban, pajzsot von maga köré, és eltapossa az útjában lévő nem hős ellenfeleket. Ha elkap egy ellenséges hőst, megáll, és félrehajítja az útból.

Halálos félelem
[R] Halálos félelem
Urgot egy vegytech fúrófejet lő ki, amely keresztüldöfi az első eltalált ellenséges hőst. Ha a hős életereje egy bizonyos határérték alá esik, Urgot gyengének ítéli és kivégezheti.

Urgot mindig is hitt benne, hogy méltó a túlélésre.

Hóhérként, a gyengék mészárosaként a legfőbb noxusi elv, az erősek uralmának megtestesítője volt, amelyet bárdjának minden egyes suhintásával megszilárdított. A holttestek gyarapodásával büszkesége egyre csak növekedett, félelmet keltő jelenlétével pedig számtalan zászlóaljat fegyelmezett meg.

Mégis egyetlen szó elég volt ahhoz, hogy sorsa megpecsételődjön. Zaunba küldték, hogy felszámoljon egy állítólagos összeesküvést, amely Noxus uralkodója ellen irányult. Mire ráeszmélt, hogy elárulták, és a küldetés csapda, már túl késő volt – távollétében Swain, a trónbitorló elfoglalta a fővárost. A vegyszerbárók ügynökei vették körül, és látva, hogy minden, amiben eddig hitt, hazugság volt, éktelen haragra gerjedt. Minden küszködése ellenére a Zaun alatti vegytech bányákba hurcolták. Veszített. Rabszolgasorba kényszerült. Mégsem volt méltó a saját életére. Komor csöndben, a megváltó halálra várva tűrte a bányában uralkodó pokoli körülményeket.

A Veremben a halál számos formát öltött...

A bánya őre, Voss báró időnként szabadságot ajánlott egy-egy fogoly vallomásáért cserébe, amit aztán a kardja élével adott meg a szerencséseknek. Urgot az aknákban visszhangzó sikolyokon keresztül ismerkedett meg Zaun csodáival. Volt valami különleges ebben a városban, valami bámulatos, mégis nyilvánvaló, amit az elmetszett torkokból felszakadó titkok tártak fel előtte. Urgot egészen addig nem tudta, mi az, amíg egy napon végül Voss báró elé nem vitték. Rettegett a gondolattól, hogy a nő megtörheti őt.

Amikor azonban a báró kardja a húsába vágott, Urgot rájött, hogy a testét erősebb kín gyötri, mint amit Voss valaha is okozhat neki. A Veremben töltött idő erősebbé tette, mint amilyen hóhérként valaha is volt.

Zaun titka a fájdalom volt. Urgot nevetése visszaűzte Vosst a felszínre, a mélységben pedig immár valóban elszabadult a pokol.

Átvette az irányítást a börtön felett, és új, a túlélést célzó próbatételekkel szórakoztatta magát. Feltérképezte testének leggyengébb pontjait, és összeguberált gépi alkatrészekkel, valamint az életükért küzdőknek kifejlesztett eszközökkel erősítette meg azokat – elvégre azt mondják, a fájdalom a túlélés anyja.

Az őrök többé képtelenek voltak belépni azokra a területekre, amelyek fölött Urgot átvette az irányítást. Maguk a rabok is jobban rettegtek új uruktól, mint korábban Vosstól. Sokan fanatikus tisztelettel kezdtek Urgotra tekinteni, miután végig kellett hallgatniuk az erő természetéről szóló prédikációit, és persze könyörtelenül megfojtotta azokat, akik nem voltak rá vevők.

Végül egy noxusi ügynök érkezése kényszerítette rá, hogy szembenézzen a múltjával. Annak ellenére, hogy a kém felismerte és a segítségét kérte a szökéshez, Urgot könyörtelenül elbánt vele, és testét a sötét mélységbe vetette.

Rájött, hogy Noxusban valójában nem az erő uralkodott, hanem az emberek... márpedig az emberek gyengék. Nincs szükség uralkodókra, hazugságokra, sem semmire, ami a túlélésért folytatott küzdelem színtiszta káoszát megzavarhatná. Urgot lázadást robbantott ki, amely során kigyulladt egy vegygázzárvány. Az ezt követő, legfeljebb Zaun születéséhez mérhető robbanás az egész fenti várost megrázta és lerombolta a börtön kapuit. Rengeteg fogoly veszett oda, és több ezren menekültek a város alatti csatornarendszerbe – azok viszont, akik méltók voltak rá, túlélték, mint mindig.

Azóta Urgot rémuralma csak még tovább nőtt. Az ipari gépek és a noxusi brutalitás rémisztő elegyeként egyesével mészárolta le a vegyszerbárókat, miközben Zaun elnyomott népéből követőket gyűjtött maga köré. Azt mondták róla, ő az új megváltó, aki végre leemeli az elnyomók csizmáját az egyszerű zauniak nyakáról.

A tettei alapján azonban más szándékok vezérelték, hiszen egyaránt próba elé állította a rászorulókat és a hatalmasokat. Mindenki számára egyetlen üzenete volt, aki halálos próbáit túlélte: ő nem vezető, hanem túlélő. Ha mások is méltók, mások is túlélnek.

Amikor aztán a piltoveri kereskedőklánok képviselőire is lesújtott, a Rendfenntartóknak közbe kellett lépniük. Láncra verve szállították egy megerősített börtöncellába, bár ezzel csak megszilárdították „a Pusztító” legendáját a bandatagok, az utcagyerekek és az elfeledettek között.

Hiszen nem Piltover az első, akinek sikerült láncra vernie Urgotot, így felmerül a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán olyan zárka, amely képes őt fogva tartani…

Belépés