Bármivé is vált az idők folyamán, Varus valaha a hűség és a becsület példaképe volt. Shurima ősi birodalmának tehetséges íjászaként templomi őrzői pozíciót kapott a keleti államokban, kötelességeit pedig mindennél fontosabbnak tartotta.
Az Ikáthiával vívott háború kezdetén Varus hazáját – bár távol volt attól az átkozott helytől – támadás érte. Míg a többi őrző elhagyta őrhelyét, hogy csatlakozzon a peremvidéki falvak védelméhez, ő a templomban maradt. Minden egyes nyílvessző kilövésekor üvöltött kínjában, amiért a családja védelmezése helyett az esküjét és a szolgálatot választotta.
Amikor a Felemelkedettek hadseregének küldöttei rátaláltak, komoran, meditatív állapotba merülve ült ellenségei holttestének gyűrűjében. A történet szerint fagyos tekintete még magukat a harcos isteneket is nyugtalanná tette, ennek ellenére nemes áldozathozatalának elismeréseként befogadták őt a soraikba.
Felemelkedettként teljesen magával ragadta az ikáthiaiak és az általuk elszabadított borzalmas ürességivadékok elleni bosszúhadjárat. Varus eltorzult elméje valószínűleg fel sem fogta igazán, hogy Shurima végül győzelmet aratott a háborúban – vagy hogy a birodalom évszázadokkal később elbukott. Lassanként hozzászokott a borzalmakhoz, és zárkózott, hidegvérű gyilkossá aljasult, akit számtalanszor átformáltak és csatába küldtek elkorcsosult bajtársai.
Nevüket lassan az egész ismert világban félni kezdték.
Ők voltak a darkinok.
Önmaguk között is hadakozva mindenkit elpusztítottak, aki ellenük fordult. Varus kristályból faragott íjával sorra gyilkolta meg az emberek parancsnokait és hőseit, egyre könnyebbé és könnyebbé téve a darkinok harcát a halandók seregei ellen.
Végül sarokba szorította őt egy csapat vastaya holdvadász és ember mágus, akik Valoran aranypáncélos harcos királynőjét szolgálták. Lelkét az íjába zárták, ahol tehetetlen dühében csak üvölteni tudott. Addigra már tisztában voltak a darkinok nyers, démoni erejével, ám a királynő a végső csatában úgy döntött, kezébe veszi az íjat, és boldogan feláldozza magát a győzelem érdekében.
Az ezt követő hónapokban a királynő az Első honba vitte Varust, amely vidék később Ionia néven vált ismertté. Az íj hatalmától lassan szörnyeteggé váló uralkodó utolsó parancsa alattvalói számára az volt, hogy élve temessék el egy vaksötét verembe egy Pallas nevű falu fölött fekvő hegyi templom mélyén.
Ott Ionia természetes mágiája és a templomi őrzők rituáléi gondoskodtak róla, hogy Varus ne szabadulhasson ki.
Az íj évszázadokig rejtekhelyén maradt, ismeretlenül, érintetlenül és szinte teljesen elfeledve, amíg Noxus le nem rohanta az Első hont. Két szörnyvadász, Valmar és szíve választottja, Kai Pallas templománál csaptak össze a megszálló erők első hullámával. Bátorságuknak köszönhetően vissza tudták verni a támadást, de Kai halálos sebet kapott. A gyásztól sújtott Val bevitte őt a templomba, és imádkozott, hogy a veremben lakozó tiltott mágia gyógyítsa meg.
A templomban azonban már a kárhozat ereje volt az úr, és a darkin elszabaduló hatalma mindkét vadászt elemésztette. Először elemeire bomlott a testük, majd egyetlen új testté álltak össze, amely méltó ahhoz, hogy Varus lelkét hordozza. A templomból egy sápadt és kísérteties szépségű, félig ember, félig darkin lény távozott. Több mint ezer év után Varus újjászületett.
A tökéletlen forma emberi és darkin elemei közötti csatában hol az egyik, hol a másik kerekedik felül, és rövid időre átveszi az irányítást a test felett, mielőtt a másik fél ismét ki nem ragadja a kezéből. Varus igyekszik elhallgattatni a két halandó lelket, hogy végleg átvehesse az irányítást, és megkezdhesse bosszúhadjáratát azok ellen, akik népét elpusztították. Kai és Val azonban szüntelenül küzd a gonosz akarat ellen, kétségbeesetten kapaszkodva a reménybe, hogy szerelmük legyőzheti a darkin gyűlöletét.
Senki sem tudja, hogy Val és Kai meddig tudja visszatartani Varust, az viszont biztos, hogy ha ez a szadista és önző darkin gyilkos átveszi az irányítást a test felett, akkor megpróbálja egyesíteni erejét fajtája többi túlélőjével, hogy együtt porig rombolják Runaterrát.