Viktor

Dicsőséges evolúció
[Passzív] Dicsőséges evolúció
Viktor a Hex agy prototípusával kezd, amely a boltban háromszor fejleszthető, hogy megerősítse valamelyik képességét.

Erőelszívás
[Q] Erőelszívás
Viktor varázssebzést okoz egy ellenséges egységnek, miközben egy pajzsra tesz szert, és felerősíti a következő alaptámadását.

Megerősítés: az Erőelszívás pajzsa 60%-kal erősebb lesz, és az elsütése után Viktor mozgási sebessége megnő.

Gravitációs mező
[W] Gravitációs mező
Viktor erős gravitációs mezőt gerjeszt, amely lelassítja a hatósugarában tartózkodó ellenfeleket. Azok az ellenfelek, akik túl sokáig maradnak a szerkezetben, elkábulnak.

Megerősítés: a Gravitációs mező által elkábított ellenfeleket egy erő a középpont felé vonzza.

Halálsugár
[E] Halálsugár
Viktor egy káosznyalábot bocsát ki robotikus kezéből, amely keresztülhasít a csatamezőn, és sebzést okoz az útjába kerülő összes ellenfélnek.

Megerősítés: a Halálsugarat egy robbanás követi, amely varázssebzést okoz.

Káoszvihar
[R] Káoszvihar
Viktor megidéz egy fekete lyukat, amely varázssebzést okoz, és megszakítja az ellenfél varázslását. A fekete lyuk ezután bizonyos időközönként varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek. Viktor átirányíthatja a fekete lyukat.

Megerősítés: a Káoszvihar gyorsabban mozog.

A technológia új korának hírnöke, Viktor az emberiség továbbfejlesztésének szentelte életét. Örök idealista, aki az emberiséget új tudati szintre szeretné emelni. Mélyen hisz abban, hogy csak a dicsőséges technológiai evolúció révén aknázható ki az emberiségben rejlő lehetőségek tárháza. Acéllal és tudományos vívmányokkal megerősített testével felvértezve fanatikus odaadással dolgozik a fényes jövő megteremtésén.

Viktor Zaun Magasföldszintjének határán született. Szülei kézműves mesteremberek voltak, akik a feltalálás és az építészet iránti szenvedélyének feltérképezésére bátorították fiukat. Minden ébren töltött percét a tanulmányainak szentelte. Gyűlölte, ha akár csak az evés vagy az alvás miatt is abba kellett hagynia a tanulást. Még ennél is jobban bosszantotta azonban, hogy folyamatosan költözniük kellett a közelben kiömlő vegyszerek, a váratlan robbanások vagy a leereszkedő vegyi felhők miatt. Munkája félbeszakítását átokként élte meg, még akkor is, ha csak rövid időre kellett félretennie művét.

Amikor Viktor megpróbált némi rendet és bizonyosságot teremteni a saját világában, a számtalan zauni baleset hátterében húzódó okokat kutatva rájött, hogy azokat szinte kivétel nélkül emberi hiba, nem pedig gépi meghibásodás okozta. Ekkor felajánlotta szolgálatait a helyi üzemeknek, hogy a találmányai révén sokkal biztonságosabb munkakörnyezetet hozhassanak létre. Az ajánlatát a legtöbben visszautasították, egyedül a Fredersen vegyi üzem adott esélyt a buzgó fiatalembernek.

Viktor automatizálási találmányainak köszönhetően az üzemben egy hónapon belül nullára csökkent a balesetek száma. Hamarosan más intézmények is érdeklődni kezdtek a munkája iránt, és Viktor terveit Zaun-szerte felhasználták. Az emberi tényezőt kiiktató találmányai minden esetben elősegítették a termelési hatékonyság növelését. Végül tizenkilenc éves korában ösztöndíjat ajánlottak neki a híres-neves zauni Technomágiai Főiskolán. Viktor munkássága azonban a piltoveri Stanwick professzor figyelmét is felkeltette, aki meggyőzte, hogy hagyja el Zaunt, és inkább a piltoveri akadémiára járjon, ahol a legfejlettebb laboratóriumokban dolgozhatna, és hozzáférhetne a fejlődés városának minden elképzelhető tudományos forrásához. Viktor megtiszteltetésnek érezte és el is fogadta az ajánlatot, így Piltoverbe költözött, hogy tovább tökéletesítse szakértelmét és pontosítsa tudományos téziseit az emberek szolgálatában.

Piltover legnagyszerűbb és legélesebb elméivel dolgozott együtt, a kiállhatatlan természetű zsenit, Jayce-t is beleértve. Azonos mértékű intelligenciával rendelkeztek, Viktor azonban módszeres természetű és logikus gondolkodású személyiség volt, míg Jayce hivalkodó és arrogáns. Gyakran dolgoztak együtt, de sohasem lettek igazán barátok. Kutatásaik során számtalanszor kaptak össze intuíción vagy logikán alapuló megfigyeléseiken, eközben mégis kölcsönös tisztelet alakult ki bennük egymás iránt, ahogy lassanként felismerték a másikban rejlő egyedi zsenialitást.

Még piltoveri tanulmányainak közepén járt, amikor egy hatalmas vegyi katasztrófa Zaun több kerületét is elpusztította. Viktor ekkor hazatért, hogy részt vegyen a mentési munkálatokban. Kognitív ciklusokból álló kifinomult rendszert fejlesztett a meglévő automatizálási technológiákhoz, és létrehozott egy Blitzcrank névre hallgató, egyedi tervezésű gólemet, akinek az volt a feladata, hogy segítsen a takarítási feladatokban. Blitzcrank kulcsszerepet játszott számos élet megmentésében, és úgy tűnt, hogy sokkal magasabb szintű öntudatra tett szert, mint amilyet Viktor valaha is remélni mert.

Viktor a szennyezés megfékezése után is Zaunban maradt, hogy segítsen a kiszabadult mérgek utóhatásaitól szenvedő embereken. A gólem segítségével kísérletet tett arra, hogy technomágiai tehetségét felhasználva megmentse a maradandó károsodást szenvedett zauniak életét. A kísérletük végül sikertelennek bizonyult, mivel nem tudták megakadályozni a további halálozásokat, így elváltak útjaik. Bár Viktort mélységesen elszomorította a zauniak tragédiája, a munka során rengeteget tanult az emberi anatómia és a technológia összefonódásáról, valamint arról, hogyan lehet a technológia segítségével felülkerekedni a halandó lények tökéletlenségein.

Amikor Viktor hetekkel később visszatért Piltoverbe, megdöbbenve látta, hogy Stanwick professzor éppen szimpóziumot tart Blitzcrankről, és Viktor kutatási eredményeit a sajátjaiként mutatja be. Viktor hivatalos panasszal fordult a főiskola igazgatóságához, de hiába bizonygatta hevesen, hogy Blitzcrank valójában az ő találmánya, érvei süket fülekre találtak. Jayce-hez fordult, hogy alátámassza állítását, diáktársa azonban nem volt hajlandó felszólalni, tovább növelve ezzel a köztük tátongó szakadékot, az ügyben pedig végül Stanwick professzornak adtak igazat.

A döntést keserűen bár, de tudomásul vette, és visszatért a tanulmányaihoz. Tudta, hogy legfőbb célja, vagyis az emberek életének jobbá tétele és az emberiség felemelése sokkal fontosabb egy ellopott projektnél és sérült önérzeténél. Továbbra is remekelt a tudományokban, és újabb módokat fedezett fel az emberi hibák és gyengeségek kiküszöbölésére. Egyre inkább erre a kutatási területre fókuszálta a figyelmét. A folyamatok bármely részében szereplő emberi tényezőre a hatékonyságot aláásó, súlyos problémaként tekintett. Ezen nézete miatt számos tanárával és diáktársával összetűzésbe került, akik úgy vélekedtek, hogy pontosan azok a dolgok jelentik az emberi zsenialitás és kreativitás forrásait, amelyektől Viktor olyan lelkesen igyekszik megszabadulni.

A Jayce és közötte húzódó ellentét egy kelletlen együttműködés során érte el tetőpontját. A feladatuk a piltoveri kikötőben található víz alatti törmelék és vegyihulladék-maradványok eltakarításához használt búvárruhák fejlesztése volt. A Viktor és Jayce által továbbfejlesztett búvárruhákkal mélyebbre lehetett merülni és hosszabb ideig lehetett a víz alatt maradni, sőt, a ruha használója a megszokottnál nehezebb súlyokat is képes volt felemelni. Számos viselő állította azonban, hogy kísérteties fényeket és lidérceket látott a mélyben, vagy hogy vegyszerek okozta hallucinációban szenved. Amikor a búvárok ilyen tüneteket tapasztaltak, pánikba estek, és gyakran valamelyik társuk vagy saját maguk halálát okozták. Viktor tudta, hogy a problémát nem a technológia okozza, hanem az, hogy a sötét mélységben a viselő idegei felmondják a szolgálatot. Kifejlesztett egy kémiai anyagokkal felszerelt sisakot, amelynek segítségével a felszínen tartózkodó operátor felülbírálhatta a búvár félelmi reakcióját, és hatékonyan irányíthatta őt. A Viktor és Jayce között kialakult heves vita a szabad akaratról és a mentális rabszolgaságról egyre jobban elharapózott – kis híján erőszakba torkollott –, így mindketten megesküdtek, hogy soha többé nem dolgoznak együtt.

Jayce jelentette az esetet a főiskola vezetőinek, Viktort pedig elmarasztalták az alapvető emberi méltóság megsértéséért, bár Viktor úgy látta, hogy a munkája révén számos életet menthetett volna meg. Eltanácsolták a főiskoláról, így a piltoveriek szűk látókörű világnézetétől megiszonyodva visszatért Zaunba, a régi laboratóriumába. A mélyben töltött magányos napok depresszióba sodorták, és hosszú heteket töltött keserű önvizsgálattal. Küzdött az előtte álló etikai dilemmával, és ismét arra a következtetésre jutott, hogy az emberi érzelmek és gyengeségek állnak céljai teljesítésének útjában. Segíteni próbált, az emberek természetes adottságait szerette volna továbbfejleszteni, hogy kiküszöbölje a hibákat és életeket mentsen. Egyszer azután hirtelen ráébredt, hogy ő maga is efféle érzelmek áldozata. Az érzelmek miatt hisz naivan abban, hogy a jó szándék felülkerekedhet a begyepesedett előítéleteken, amelyek miatt nem látja tisztán az emberi hibákat. Tudta, hogy nem várhatja el másoktól, hogy oda merészkedjenek, ahol még ő maga sem járt, így titokban megoperálta magát, eltávolítva testének és pszichéjének azon részeit, amelyeket az érzelmek vezéreltek vagy gátoltak.

Az operáció végeztével szinte nyoma sem maradt a fiatal férfinak, aki egykor Piltoverbe indult. Amellett, hogy a teste nagy részét mechanikus implantátumokkal szerelte fel, a személyisége is megváltozott. A társadalom jobbá tételével kapcsolatos korábbi idealista reményeinek helyét az általa csak „dicsőséges evolúciónak” nevezett megszállottság vette át. Úgy tekintett magára, mint Valoran jövőjének védnökére és úttörőjére. Ebben az idealizált világban az emberek lemondanának hús-vér testrészeikről a fejlettebb hextech technológiával készült alkatrészek kedvéért. Ezzel megszabadíthatná az emberiséget végzetes hibáitól és szenvedésétől, de Viktor tudta, hogy célja teljesítéséhez rengeteg munkára és türelemre lesz szüksége.

Bosszúszomjjal telve vetette bele magát a nagy munkába. Fejlett technológiával készített implantátumokkal segített a balesetben megsérült zauniak felépülésében, tökéletesítette a légzési mechanizmusokat, és fáradhatatlanul dolgozott az emberi hatékonyság növelésén, a szervezet és az érzelmek elválasztásával. Munkájával százak életét mentette meg, ám veszélyes volt Viktor segítségét kérni, mivel módszerei gyakran jártak váratlan következményekkel.

A reményvesztettek számára azonban Viktor lett az utolsó mentsvár.

Sikereinek láttán és filozófiájának morzsáit megízlelve számos zauni magát a megváltót látta benne. Ám Viktort ez szemernyit sem érdekelte, sőt, aberrációként tekintett a vallásosságukra – újabb érvként az érzelmi gyarlóság és a gyakorlati úton nem bizonyítható dolgokba vetett hit eltörlése mellett.

Egyszer egy mérgezés miatt a csatornarendszerben lakó nők és férfiak százai változtak zabolátlan vademberekké a Gyárerdőben. Viktornak erős altatót kellett alkalmaznia az áldozatok leszedálásához, majd visszavitte őket a laborba, ahol megpróbálta helyrehozni a kárt. A toxinok elkezdték felemészteni a fertőzöttek agyát, de Viktor lelassította a degeneratív folyamatot egy szerkezet segítségével, amely a páciens koponyájába ültetve lassan kiszűrte a mérgeket a véráramból. A rendelkezésére álló technológia azonban sajnos nem volt megfelelő a feladat mértékéhez. Tisztában volt vele, hogy rengetegen fognak meghalni, ha nem talál valami nagyságrendekkel hatékonyabb módot a tisztítószerkezet fejlesztésére.

Mialatt az áldozatok megmentésén fáradozott, erős hextech-energiahullámot érzékelt Piltover irányából, és rögtön tudta, hogy erre az erőre van szüksége. Az energiahullámot követve megtalálta annak forrását.

Jayce laboratóriumából jött.

Viktor az energia forrását követelte Jayce-től, amely egy, a shurimai sivatagból származó, pulzáló kristály volt. Egykori kollégája azonban elutasította a kérését, így Viktornak nem maradt más választása, mint hogy erővel vegye el. Sietve visszatért Zaunba, és a kristályt összekapcsolta saját gépezetével, majd minden beteg számára előkészített egy-egy gőzmeghajtású gólemet gazdatestként arra az esetre, ha a saját testük nem bírná ki a beavatkozással járó sokkot. Az új kristállyal felerősített gépek munkához láttak, és a toxinok által okozott károsodások kezdtek visszafordulni. A munkájával megmenthette ezeket az embereket – bizonyos értelemben véve –, és ha Viktorban maradt volna még egy szemernyi emberség, talán ünnepelni támadt volna kedve. Így azonban egy halvány félmosolynál többet nem engedhetett meg magának.

Mielőtt a folyamat végbemehetett volna, a bosszúra szomjazó Jayce rontott be az ajtón, és egy energiával felerősített kalapáccsal nekiesett a laboratóriumnak. Viktor tudta, hogy egy Jayce-hez hasonló arrogáns bolond nem hallgat az észérvekre, ezért megparancsolta a robotoknak, hogy öljék meg. A kibontakozó kegyetlen harc csak akkor ért véget, amikor Jayce porrá zúzta az ellopott kristályt. Ennek nyomán sűrű acél- és kőzápor kíséretében az egész gyárépület összeomlott, kioltva az életeket, amelyeket Viktor épp megmenteni igyekezett. Jayce hősként tért vissza Piltoverbe.

Viktor túlélte a laboratórium megsemmisülését, és visszatért küldetéséhez, hogy pusztító érzelmi impulzusaitól megszabadítva felemelje az emberiséget. Viktor számára Jayce indulattól vezérelt támadása csak saját igazát erősítette, így még elszántabban vágyott arra, hogy az emberiséget kiszabadítsa a hús börtönéből. Nem sokkal ezután vegyi úton felerősített banditákat küldött Jayce laboratóriumának kifosztására. Erre nem a bosszú miatt volt szükség – legalábbis Viktor ezt mondta magának –, hanem azért, hogy megtudja, van-e még ott olyan shurimai kristálytöredék, amelyet az emberiség érdekében felhasználhatna. A támadás azonban sikertelennek bizonyult, így Viktor többé nem foglalkozott Jayce-szel.

Újult erővel folytatta kutatását olyan módszerek után, amelyekkel az emberiség végre túlnőhetne érzelmi gyengeségein, és fejlődésének egy új, ésszerűbb szintjére léphetne. Az efféle kutatások időnként feszegetik az etika Piltoverben (vagy éppen Zaunban) meghúzott határait, viszont elengedhetetlennek bizonyulnak a Viktor Dicsőséges evolúciójához vezető úthoz.

Belépés