Warwick egy szörnyeteg, aki Zaun szürke sikátoraiban űzi prédáját. A testébe gyötrelmes kísérletek során csövek és tartályok bonyolult rendszerét operálták, ereibe összetett gépek pumpálnak vegyi dühöt. Az árnyakból kitörve a város mélyén húzódó területeket rettegésben tartó bűnözőkre vadászik. Warwickot vonzza a vér; a szagától teljesen megőrül. Aki óvatlanságában akár csak egy cseppet is kiont a véréből, nem menekülhet a szörnyeteg elől.
Bár Warwick sokak szerint csupán egy primitív fenevad, a megszállott düh mögött emberi elme rejtőzik – egy gengszteré, aki jobb életet remélve letette a pengéjét, és új nevet vett fel. Hiába próbált azonban új életet kezdeni, sötét múltja tovább kísértette.
Warwick előtt, mielőtt végleg elfelejti őket, még fel-felvillan egy-egy emlék bűnös múltjából, hogy azokat aztán a Singed laborjának műtőasztalára szíjazva átélt, gyötrő képek váltsák fel, amint az őrült vegyész arca tornyosul fölé.
Warwick a fájdalom ködén át látja a világot, és már nem tudja felidézni, hogyan került Singed karmai közé… Már szinte semmilyen emlékképe nincs a szenvedés előtti életéről. A tudós az alkimisták álmát, a transzmutációt hajszolva türelmesen hajtotta végre Warwickon a bizarr műtétjeit, csöveket és tömlőket operálva a testére, amelyek vegyszereket pumpáltak az ereibe.
Singed a felszínre akarta hozni alanyának valódi természetét – a „jó ember” álarca mögött rejtőző halálos fenevadat.
Az ereibe pumpált vegyszerek felgyorsították Warwick gyógyulását, így Singed lépésről lépésre – sokszor szinte elviselhetetlen fájdalmat okozva – átformálhatta a férfit. Amikor egy kísérlet során Warwick kézfeje megsérült és leszakadt, Singed sikeresen visszavarrta azt, miközben roppant erős, pneumatikus karmokat szerelt rá, ezzel még jobban felerősítve a fenevadat.
Warwick hátára egy vegyi tartály került, amely rákapcsolódott az idegrendszerére. Amikor indulatot, gyűlöletet vagy félelmet érzett, a csövek folyékony dühöt vezettek az ereibe, felébresztve a benne lakozó szörnyeteget.
Nem volt választása – tűrnie kellett az őrült vegyész szikéjének minden egyes hasítását. „A fájdalom szükségszerű”, biztosította Singed a tesztalanyát, ugyanis meggyőződése volt, hogy az szolgál majd az átalakulás katalizátorául. Habár a vegyszereknek köszönhetően Warwick teste képes volt felépülni a fizikai sérülések nagy részéből, az elméjét teljesen megtörte a szűnni nem akaró kín.
Warwick kétségbeesetten próbált akár csak egyetlen emléket felidézni a múltjából… Csak vért látott maga előtt. Aztán egy kislány sikolyát hallotta. Warwick nem értette, mit kiált. Úgy hangzott, mint valami név.
Ő már elfelejtette a sajátját. Úgy érezte, talán jobb is így.
A fájdalom lassan átvette az uralmat a többi gondolata fölött. Már csak a vér maradt.
A teste és a lelke egyaránt megtört a a műtőasztalon eltöltött hetek alatt, de Warwick továbbra is makacsul ellenállt a transzmutációs vegyszereknek. A méreganyagok könnycseppekként szivárogtak a szeméből. Maró váladékot köhögött fel, amely végigsistergett a mellkasán, majd apró lyukakat égetett a labor padlójába. Warwick órákig vonaglott fájdalmában az asztal hideg acéllapjára szíjazva, mígnem végül végleg kimerült a teste.
Miután nyugtázta alanyának idő előtti halálát, Singed egy pöcegödörbe vetette a tetemet a zauni Csatorna szívében, majd nekilátott a következő kísérlet kidolgozásának.
Hamar kiderült azonban, hogy Warwick átalakulásában a halál játszotta az igazi katalizátor szerepét. Ahogy ott hevert a holttestkupac tetején, a vegyszerek végre elkezdtek hatni. A hátán lévő tartály pumpálni kezdett.
A teste természetellenesen eltorzult: csontjai ropogva hajlottak el, fogai megnőttek, inai elszakadtak, majd halványan felragyogó alkímiai reakciók során összeforrtak. A halott húst valami új, valami mérhetetlenül erős váltotta fel. Mire újra elkezdett verni a szíve, a férfinak, akit egykor Warwicknak hívtak, már nyoma sem volt.
Arra ébredt, hogy éhes. Mindene sajgott. Egyetlen dolog számított.
Vérre volt szüksége.
Az első áldozat egy csatornaturkász volt, aki a holttestek kupacában matatott a közelben. Aztán a Dicsőséges Fejlődés egy papnőjét cserkészte be, aki épp a gyülekezetének egy tagját kereste. Majd egy piltoveri tanonc esett áldozatául egy sikátorban, aztán egy banda elől menekülő lélegeztetőimplantátumos üzletkötő, egy csillámdíler, majd egy textilkereskedő és egy vegydrogos suhanc…
Egy olyan hely közelében vert tanyát, amely valamiért nem hagyta nyugodni az – immár állati – elméjét. Ott aztán folytatta a mészárlást, az áldozatainak kilétére való tekintet nélkül. Amíg friss vér csöpögött vicsorgó fogairól, nem érzett egy szemernyi bűntudatot sem. A zsigeri éhség minden lelkiismeretfurdalást felülírt, amit a prédái miatt érezhetett volna.
Ahogy lassan megadta magát a szörnyetegnek, egy-egy kép a múltjából kísérteni kezdte. Egy koldus szemében, mielőtt kitépte a torkát, egy szakállas férfi képét látta tükröződni. A férfi komornak és furcsán ismerősnek tűnt, karját sebhelyek borították. Időnként, amikor elkószált bandatagokból lakmározott valami sötét sikátorban, egy-egy késvillanás egy régi, vértől csöpögő penge emlékét idézte fel benne. A vér a pengéről a kezére csöppent. A kezéről pedig mindenre átragadt, amihez hozzáért. Néha újra eszébe jutott a kislány.
Meg az a sok vér.
Ráébredt, hogy az mindig is ott volt, hogy egész életében vér tapadt a kezéhez, és sehogy sem tudta lemosni onnan. Olyan sok sebet ejtett élete során, hogy bár ő maga nem emlékezett a múltjára, a város sosem felejthette el. Amikor Zaun bűnözőinek, a bandavezérek, gyilkosok és tolvajok szemébe nézett, önmagát látta. Olyankor a hátán lévő tartály gyűlölettel árasztotta el a testét. Karmai az ujjbőrét átszakítva előugrottak.
És ő vadászott.
Már nem elégíti ki a véletlenszerű ölés – Warwick azokat üldözi, akik már most is vértől bűzlenek. Pont, mint aznap, amikor Singed ajtaja elé hurcolták.
Néha még most is eltűnődik: vajon tényleg ezt akarta volna? A részleteket nem tudja felidézni, de épp elégre emlékszik. Elégre ahhoz, hogy tudja, Singednek végig igaza volt – a jó ember csak álca volt, amely egy sorscsapással darabjaira hullott, felfedve az igazságot.
Ő Warwick. Egy gyilkos.
És annyi gyilkos jár még szabadon, akire vadászhat…