Xerath

Manatöltés
[Passzív] Manatöltés
Xerath alaptámadásai időnként manát töltenek vissza.

Arkanopulzus
[Q] Arkanopulzus
Kilő egy nagy hatótávolságú energiasugarat, amely varázssebzést okoz minden eltalált célpontnak.

A pusztítás szeme
[W] A pusztítás szeme
Misztikus energiacsapást hív le az égből, amely lassítja a területen tartózkodó összes ellenséget, és varázssebzést okoz nekik. A középen lévő célpontok további sebzést és erőteljesebb lassító hatást szenvednek el.

Sokkoló gömb
[E] Sokkoló gömb
Varázssebzést okoz egy ellenségnek, és elkábítja azt.

Leszögezett erő
[R] Leszögezett erő
Xerath lecövekel egy helyben, és számos nagy hatótávú ágyú fölött rendelkezhet.

Xerath az ősi Shurimai Birodalom egyik Felemelkedett mágusa. Lényét egy elvarázsolt szarkofág törött szilánkjai között tomboló, mágikus energia alkotja. A sivatag homokja évezredekig fogságban tartotta, Shurima felemelkedésével azonban ő is kiszabadult ősi börtönéből. Most a hatalomtól megrészegülve próbálja visszaszerezni mindazt, amit jogos tulajdonának vél, hogy a világ semmirekellő, felkapaszkodott civilizációit a saját ízlésére szabja.

A fiú, akit később Xerathnak neveztek el, Shurima névtelen rabszolgái közé született évezredekkel ezelőtt. Foglyul ejtett tudósok gyermekeként az életfogytig tartó szolgaság volt az egyetlen kilátása. Édesanyja megtanította írni és olvasni, az apja pedig a város történelméről mesélt neki, azt remélve, hogy a fia ezzel a tudással talán szebb jövő elé nézhet. A fiú megfogadta, hogy ő nem fogja görbe hátú, korbácsolt hegekkel borított rabszolgaként végezni, mint a többiek.

Az édesapja a császár kedvenc paripájának emlékére állított szobor felemelésekor megbénult az ásatások közben, és ott hagyták őt meghalni. A fiú anyja, félelmében, hogy gyermeke hasonló sorsra jut, felkeresett egy megbecsült sírépítészt, és esdekelve kérte őt, hogy fogadja tanoncnak a fiút. Habár az építész eleinte vonakodott az ötlettől, őszintén lenyűgözte a fiú nyelvérzéke, a matematikában való jártassága és az apró részletekre való fogékonysága, így végül felvette őt. A fiú soha többé nem látta az édesanyját.

Szorgalmas diák volt, a mestere pedig igen gyakran bízta meg egy-egy különleges írás vagy tervrajz felkutatásával Nasus Nagy Könyvtárában. Az egyik ilyen megbízása alkalmával találkozott Azirral, a császár legkevésbé szívelt fiával is. Azir egy antik pergamentekercs bonyolult sorait próbálta megfejteni, és bár a szolgálófiú tudta, hogy az uralkodói család tagjait megszólítani egyenlő volt a halálos ítélettel, mégis felajánlotta segítségét a fiatal hercegnek. Abban a pillanatban barátság alakult köztük, amely a következő hónapokban egyre erősebb lett.

Habár a szolgák nem viselhettek nevet, Azir mégis elnevezte a fiút. Xerathnak hívta, amely „osztozót” jelent – igaz, ezt a nevet a két fiún kívül senki nem hallhatta. Azir úgy intézte, hogy Xerathot áthelyezzék az udvar szolgálói közé, és személyi szolgájának nevezte ki. Onnantól kezdve együtt hódoltak tudás iránti szenvedélyüknek: csak úgy falták a könyvtár írásait, és szinte testvérekként szerették egymást. Xerath mindenhova elkísérte Azirt, hogy közelebb kerüljön a város kultúrájához, a hatalomhoz és a tudáshoz. Mindent megtanult, amit csak lehetett, és arról álmodott, hogy Azir egy napon felszabadítja őt.

A császár éves, az egész birodalmat bejáró utazása alatt orgyilkosok támadtak a fejedelmi karavánra, amíg egy ismert oázisban pihentek. Xerath megmentette Azirt az egyik támadó kardjától, de Azir testvéreit egytől egyig lemészárolták – ezzel a fiatal herceg még közelebb került Shurima trónjához. Szolgaként Xerath nem számíthatott jutalomra bátor tettéért, ám Azir megígérte neki, hogy egy napon igazi testvérévé fogadja majd.

A merényletkísérletet követően a császár kemény megtorlást rendelt el. A félelem és a rettegés évei szálltak Shurimára. Xerath jól ismerte a város történelmét és a shurimai udvar működését, így tudta, hogy Azir élete egy hajszálon függött. Az sem menthette meg a barátját, hogy ő volt a jogos trónörökös, hiszen a császár gyűlölte őt, amiért testvérei helyett ő maradt életben. A császár felesége még elég fiatal volt, hogy a számos egészséges gyermeke után újabb örökösöket nemzzen. Csupán egyetlen fiúgyermeket kell szülnie a férjének, és Azirnak vége.

Habár Azir tetőtől talpig tudós volt, Xerath arra kérte, hogy a túlélés érdekében tanulja ki a harcművészeteket is. Azir elkezdte hát harci kiképzését, Xerathot pedig kiemelte a rabszolgaságból, hogy barátja tovább folytathassa tanulmányait. Mindkét ifjú kiválóan teljesített. Xerath kivételesen tehetséges diáknak bizonyult, aki nagy örömét lelte a tanulásban. Azir bizalmasa és jobbkeze lett – ilyesmi soha nem fordult még elő a rabszolgák között. A pozíció hatalmas – és sokak szerint illetéktelen – befolyással járt, hiszen az ifjú herceg egyre inkább Xerath ítélőképességére hagyatkozott.

Xerath mindenhol a tudást kereste, nem számított, mibe kerül megszerezni, vagy milyen messzire kell elmennie érte. Rég lezárt könyvtárakat fedezett fel, elfeledett kincstárak mélyére ásott, misztikus lényekkel tanácskozott mélyen a homokdűnék alatt – mindent elkövetett csillapíthatatlan tudásának és becsvágyának kielégítéséhez. Ha az udvarban már túl sokan suttogtak a tiltott kamrákban töltött óráiról, mindig előállt valami agyafúrt tervvel, hogyan hallgattassa el az okvetlenkedőket. Azir soha nem említette az efféle szóbeszédet, és ezzel hallgatólagos beleegyezését adta Xerath módszereihez a biztonsága érdekében.

Évek teltek el, Xerath pedig egyre sötétebb eljárásokhoz folyamodott, hogy megakadályozza a császárnő teherbe esését – ébredező mágikus képességeivel még az anyaméhben végzett a megfogant csecsemőkkel. Azir csak versenytársak nélkül lehetett biztonságban. Amikor szárnyra kapott egy-egy pletyka, miszerint a palotán átok ült, Xerath gondoskodott róla, hogy a hírek ne terjedjenek tovább, a gyanúsításokkal előhozakodókat pedig nyom nélkül eltüntette. Xerath szívében egyre nagyobb lánggal égett a vágy, hogy lerázza magáról szolgaságának láncait, és a maga ura legyen, saját maga előtt mégis azzal igazolta szörnyű tetteit, hogy a barátja védelmének érdekében cselekedett.

Legnagyobb igyekezete ellenére a császárnő egy újabb shurimai hercegnek adott életet. Az apróság születésének éjszakáján azonban Xerath hatalmas szellemeket idézett meg a sivatag mélyéről, és iszonyú vihart keltett. Halálos villámcsapásokat küldött a császárnő hálótermeibe, míg végül az anya és újszülött fia is a vihar utáni tűz martalékává lett. Az uralkodó a császárnő terméhez sietett, de ott csak Xerathot találta, akinek még mindig mágikus energiától izzott a tenyere. A császár őrei támadásba lendültek, de Xerath az uralkodóval együtt hamuvá égette őket. Xerath ravaszul az egyik közeli, leigázott birodalom mágusaira terelte a gyanút, és Azir, miután elfoglalta a trónt, azonnali, véres hadjáratot indított a varázslók ellen.

Azirt Shurima császárává koronázták, oldalán Xerathtal, a fiúval, aki egykor csupán egy névtelen szolga volt. Xerath régóta álmodott erről a pillanatról, és azt várta Azirtól, hogy végleg felszámolja a rabszolgaságot, őt pedig testvérévé fogadja. Azir azonban egyik kérésének sem tett eleget. Helyette tovább terjesztette birodalmának határait, és rendre hátat fordított Xerathnak, amikor amaz a szolgaság kérdésével közeledett felé. Xerathot felháborította Azir hitszegése. Számára ez csupán újabb bizonyíték volt Shurima erkölcsi fertőjére. Azir feldúlt tekintettel figyelmeztette Xerathot, hogy ő továbbra sem több egy szolgálónál. Azon a napon Xerathban megtört valami, ám meghajolt Azir előtt, látszólag elfogadva a döntését. Azir folytatta hódító hadjáratait, Xerath pedig mellette állt, és okosan kitervelt cselekedeteivel fokozatosan növelte saját befolyását a birodalomban, amelyet most már magának akart megkaparintani. Egy egész birodalom eltulajdonítása nem kis feladat volt, és Xerath tudta, hogy még nagyobb hatalomra lesz hozzá szüksége.

Renekton Felemelkedésének híres legendájából megtudta, hogy bármely halandó istenséggé válhat, nincs szükség rá, hogy a Nap Szerzetesei válasszák ki a jelölteket. Xerath tehát a Felemelkedéssel járó erő kisajátítását tűzte ki célul. Egy rabszolga sem állhatott a napkorong elé, így Xerath tovább táplálta császárának hiúságát, és egy világméretű birodalom megvalósíthatatlan illúziójával ködösítette el az elméjét. Egy ilyen álomkép azonban csak akkor válhatott valóra, ha Azir a nagy shurimai hősökhöz hasonlóan átesik a Felemelkedés szertartásán. Xerath kitartó munkája hamarosan gyümölcsöt hozott, hiszen Azir bejelentette, hogy kiérdemelte Nasus és Renekton pozíciójának jogát, és aláveti magát a rituálénak. A Nap Szerzetesei tiltakoztak, de önteltségében Azir – kínzás és fővesztés terhe mellett – engedelmességre intette őket.

Elérkezett a Felemelkedés napja, és Azir, oldalán Xerathtal, a Felemelkedés oltárához vonult. Nasus és Renekton nem volt jelen, mert Xerath, hogy elterelje a figyelmüket, felnyitott a közelben egy mágikus szarkofágot, amely egy eleven tűzszörnyet tartott fogva. Amikor a bestia kiszabadult, Renekton és Nasus párosa volt az egyetlen, aki elbírhatott vele. Xerath így megfosztotta Azirt az egyedüli teremtésektől, akik képesek lettek volna megmenteni őt attól, ami most várt rá.

Azir a napkorong elé állt, ám még mielőtt a szerzetesek elkezdték volna a szertartást, valami olyasmi történt, amire Xerath nem számított. A császár Xerath felé fordult, és felszabadította őt. Vele együtt Shurima összes rabszolgája megszabadult súlyos kötelékeitől. Azir átölelte, és örök testvérévé fogadta Xerathot. Xerath döbbenten állt előtte. Mindent megkapott, amire vágyott, de a tervének sikere Azir halálától függött. Most már semmi sem tarthatta vissza. Túl sok bábu volt már mozgásban, túl sokat áldozott már fel ahhoz, hogy visszaforduljon – akármennyire is szeretett volna. A császár szavai áthatoltak a Xerath szívét övező keserűségen, de sajnos évtizedekkel később érkeztek a kelleténél. Azir, mit sem sejtve a rá leselkedő veszélyből, visszafordult a papok felé, ők pedig elkezdték a szertartást, hogy a császárra ruházzák a nap félelmetes erejét.

Xerath, a benne felgyülemlő düh és gyász kavalkádjától felüvöltött, és lerobbantotta Azirt az oltárról. Könnyek között nézte végig, ahogy egykori barátja hamuvá égett. Amint Xerath elfoglalta Azir helyét, lényét hatalmas energia járta át, átformálva egész testét. Habár Felemelkedetté vált, a szertartást nem neki szánták, és árulása súlyos következményeket vont maga után. A kirobbanó nap elszabadult ereje porig égette Shurimát, darabokra törte a templomokat, és romba döntötte az egész várost. Azir népe pusztító tűzvész áldozata lett, és végül mindent elnyelt a sivatag felemelkedő homokja. A napkorong leesett az égről, és a császárok generációinak uralma alatt felépült birodalom egyetlen nap alatt megsemmisült.

Xerath még a várost elnyelő lángok közepette sem eresztette mágikus szorításából a napszerzeteseket. Nem engedhette, hogy véget vessenek a szertartásnak. A testét átjáró, iszonyú energia a sötét mágiájával egyesülve egy hatalmas erővel rendelkező lényt kovácsolt belőle. A nap ereje teljesen felemésztette halandó testét, és mágikus energia izzó örvényeként született újjá.

Amint meghallották Xerath árulásának hírét, Renekton és Nasus a pusztító vihar epicentrumához sietett. Magukkal hozták a mágikus szarkofágot is, amelyben korábban az örök tűz szelleme raboskodott. A Felemelkedett testvérek felküzdötték magukat a Felemelkedés oltárára, épp, amikor Xerath hátraesett a várost elárasztó, halálos ragyogástól. Mielőtt még magához térhetett volna a legújabb Felemelkedett, energiától ropogó testét a szarkofágba vetették, majd elvarázsolt láncokkal és mágikus pecsétekkel lakatolták le.

De ez nem volt elég. Xerath már halandóként is roppant hatalommal rendelkezett, és a Felemelkedés szertartásával csaknem legyőzhetetlenné vált. Szétrobbantotta a szarkofágot, ám annak szilánkjait és láncait nem tudta többé lerázni magáról. Renekton és Nasus Xerathra vetette magát, de frissen elszabadult erejével egyikük sem bírt. Heves dulakodásuk nyomában a város utolsó épen maradt pontjai is összedőltek. A testvéreknek sikerült Xerathot a Császárok Sírjához, Shurima legnagyobb sírhelyéhez csalogatni. Egy kamrához, amelynek láncai és őrzői elpusztíthatatlanok voltak, és csak a császárok vérének engedelmeskedtek. Renekton a sírba taszította Xerathot, és Nasusért kiáltott, hogy zárja rájuk a kamrát. Nasus nehéz szívvel engedelmeskedett – tudta, hogy ez volt az egyetlen módja Xerath féken tartásának. Renekton és Xerath örök sötétségbe zuhant, ahogy végtelen csatájukat vívták a darabjaira hulló Shurima homokja alatt.

Hosszú évszázadok teltek el, míg Renekton hatalmas ereje végül megfogyatkozott, és sebezhetővé vált Xerathtal szemben. Xerath mérgezett szavaival és élethű illúzióival teljesen eltorzította Renekton elméjét. Hamis keserűséget táplált belé hűtlen bátyja, Nasus iránt, aki – Xerath kitalált története szerint – évtizedekkel azelőtt elhagyta őt.

Amikor Sivir és Cassiopeia végül megtalálta a Császárok Sírját a homoktakaró alatt, és feltörte a kamrát, Xerath és Renekton egy hatalmas robbanás keretében, szilánkok és törmelék között kiszabadult. Renekton eltorzult elméje érezte, hogy testvére még életben van, és megvadult szörnyetegként tört elő a romokból. Egy feledésbe merült korral később Shurima újra felemelkedett, és ahogy visszanyerte fenséges formáját, Xerath megérezte, amint egy másik lélek is új életre kel a homok alatt. Azir Felemelkedettként született újjá, és Xerath tudta, hogy egyikük sem lelhet békét, amíg a másik életben van.

Xerath útnak indult a sivatag szíve felé, hogy visszaszerezze egykori erejét, és hogy megértse a világ változásait az évezredes rabsága után. Lopott hatalma percről percre nőtt, a meghódítására váró világ pedig csupán egy karnyújtásnyira volt tőle. Egy halandókkal teli világ, amely készen áll egy új, rettegett istenség bálványozására.

Újdonsült, roppant ereje akármilyen messzire is sodorta azonban a névtelen szolgafiútól, aki egykor volt, Xerath egy része sosem felejti el: a láncaitól sohasem szabadulhat.

Belépés