Találatkor az Acélvihar egy Készülődő vihar jelzőt biztosít néhány másodpercre. A 2. jelző után az Acélvihar egy forgószelet lő ki, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.
Az Acélvihar alaptámadásként viselkedik, és ugyanúgy erősödik.
Nem használható ugyanazon ellenfél ellen néhány másodpercig.
A roham közben bevetett Acélvihar képesség egy körben támadja az ellenfeleket.
Ezután Yasuo a kritikus csapásaira rövid ideig jelentős mértékű bónusz páncéltörést kap.
A gyermek Yasuo általában elhitte, amit a falubeliek mondtak róla: vagyis a jobb napokon azt, hogy a létezése egy tévedésnek köszönhető, a rosszabbakon pedig azt, hogy ő egy végzetes, jóvátehetetlen hiba.
Mint minden fájdalmas dologban, ebben is volt igazság. Özvegy édesanyjának már volt egy fia, amikor Yasuo majdani apja őszi szélvészként berobbant az életébe. Azután, akárcsak ez a magányos évszak, az ioniai tél beállta előtt a férfi is elhagyta a kis családot.
Bár Yasuo idősebb féltestvére, Yone csupa olyasmit testesített meg – tisztelet, óvatosság, lelkiismeretesség –, amivel Yasuo nem büszkélkedhetett, a két testvér elválaszthatatlan volt. Ha a többi gyerek csúfolta Yasuót, Yone ott termett, hogy megvédje. Amit azonban Yasuo a türelem terén nélkülözött, azt eltökéltséggel pótolta. Amikor Yone megkezdte karforgatói tanulóéveit a falu elismert harcművészeti iskolájában, az ifjú Yasuo hűen követte, és odakint várt a monszunesőben, mígnem a tanárok megenyhültek, és kinyitották a kaput.
Új társai nagy bosszúságára Yasuo őstehetségnek bizonyult, olyannyira, hogy generációk óta ő lett ez egyetlen tanuló, aki felkeltette a bölcs Souma, a legendás széltechnika utolsó tudójának figyelmét. Az öreg mester meglátta Yasuóban a lehetőséget, azonban az a hír járta, hogy ezt a tanulót legalább olyan nehéz megregulázni, mint a forgószelet. Yone arra kérte testvérét, vetkőzze le magáról a gőgöt, és egy juharfamagot ajándékozott neki, vagyis az iskola tanítása szerint az alázat legfontosabb jelképét. Másnap reggel Yasuo elfogadta felkínált lehetőséget, így Souma tanítványa és személyi testőre lett.
Amikor a noxusi megszállás híre az iskolába is eljutott, a Navori tartománybeli Placidiumon történtek sokakat fellelkesítettek, és a falu hamarosan az életerős ifjak kiontott vérét gyászolhatta. Yasuo szerette volna kardját az ügy szolgálatába állítani, de míg az osztálytársai és a bátyja elmehettek harcolni, addig ő azt a parancsot kapta, hogy maradjon otthon, és védelmezze a véneket.
Az invázió háborúvá fajult. Végül egy esős éjszakán a szomszéd völgyből visszhangoztak a noxusi harci dobok. Yasuo elhagyta őrhelyét, mert balga módon azt hitte, megfordíthatja a harc kimenetelét.
Csatának azonban nyomát sem találta – csak noxusi és ioniai holttestek ezrei hevertek mindenfelé. Itt valami borzalmas és természetellenes történt, amit egyetlen penge sem lett volna képes megállítani. Úgy tűnt, hogy még maga a föld is megfertőződött.
A kijózanodott Yasuo másnap tért vissza az iskolába, ahol a még megmaradt tanítványok kivont karddal vártak rá. A bölcs Souma meghalt, és Yasuónak azzal kellett szembesülnie, hogy nem csupán kötelességei elmulasztásával vádolják, hanem a gyilkosság elkövetésével is. Ráébredt, hogy ha most nem cselekszik elég gyorsan, az igazi gyilkos megússza, ezért kiverekedte magát a többiek gyűrűjéből, bár tudta, hogy ezzel csak látszólagos bűnösségét támasztja alá.
A számkivetett Yasuo a háború pusztítását nyögő Ionia vidékeit bejárva kutatott a nyom után, amely elvezetheti őt a gyilkoshoz. Mindeközben egykori szövetségesei folyamatosan vadásztak rá, így állandóan az életéért kellett küzdenie. Kész volt megfizetni ezt az árat, ám egy nap megtörtént, amitől a legjobban rettegett: saját testvére, Yone talált rá.
Mivel kötötte őket a becsület, egy darabig csak kerülgették egymást. Amikor végül összecsaptak, Yone nem bizonyult ellenfélnek Yasuo számára, aki kardjának egyetlen, villámgyors vágásával leterítette a testvérét.
Yasuo bocsánatért esedezett, de Yone utolsó szavaival azt mondta, hogy a bölcs Soumát a széltechnikával ölték meg, azt pedig egyedül Yasuo ismerhette. Ezután Yone meghalt, anélkül, hogy feloldozást adhatott volna.
Mestere és bátyja elvesztése után Yasuo olyan volt, mint egy hüvely nélküli kard. Zavarodottan járta a hegyeket, a háború és a személyes veszteség okozta sebeket pedig alkohollal kúrálta. Ott, a hófödte tájban találkozott Taliyah-val, az ifjú shurimai kőmágussal, aki a noxusi hadseregből szökött meg. Minden valószínűség ellenére Yasuo meglátta benne a lehetséges tanítványt, míg magában a még valószerűtlenebb tanárt. Megtanította őt az elemi mágia megzabolázására, megismertette vele a szél kőformáló erejét, és a bölcs Souma tanításai végre meghozták gyümölcsüket.
Egy shurimai isteni császár felemelkedéséről szóló híresztelés azonban mindent megváltoztatott. Yasuo és Taliyah útjai elváltak, ő pedig, mivel már megtanulta a leckét, a lánynak ajándékozta a kincsként őrzött juharfamagot. Míg Taliyah sivatagi otthonába tért vissza, Yasuo a saját faluja felé vette az irányt, eltökélve, hogy mindent rendbe hoz, amit elrontott, és megtalálja egykori mestere valódi gyilkosát.
A tanácsterem kőfalai között arra derült fény, hogy a bölcs Souma halála baleset volt. Az elkövető, a Riven néven ismert számkivetett noxusi pedig mélyen megbánta, amit tett. Ezzel együtt Yasuo még mindig nem tudta felmenteni magát az önvád alól, amiért úgy döntött, magára hagyja mesterét, és ezt az érzést csak súlyosbította a tény, hogy e végzetes döntés végül Yone halálához vezetett.
Yasuo a mai napig a vidéket járja, és a szél szabad szárnyát csak a bűntudata köti gúzsba.