Zed

Ionia harmonikus leple alatt rejtőznek a hátrahagyottak meséi. Zed története kisfiúként, a kinkou rend otthonának hideg lépcsőin kezdődött.

Maga Kusho nagymester fogadta be az árva Zedet, aki otthonra lelt a templom ősi falai közt. Arra tette fel az életét, hogy elsajátítsa a kinkouk spirituális tanait, társait pedig a harcban és a tanulmányaiban is gyorsan lekörözte. Mégis úgy érezte, hogy van valaki, akinek nem tud kilépni az árnyékából; ő volt Shen, a mester fia. Zed szenvedélyes habitusa minden elsajátított technikában megmutatkozott, de hiányzott belőle Shen érzelmi egyensúlya. Ennek ellenére a két tanítvány kapcsolata szinte testvérivé vált.

Amikor eljött az idő, mesterükkel együtt eredtek a hírhedt Aranydémon nyomába. Amikor végre sikerült elfogniuk a félelmetes „szörnyeteget”, kiderült, hogy egy egyszerű férfiről van szó, akit Khada Jhinnek hívtak. A fiatal Zed kivont pengékkel indult meg felé, ám Kusho mester megállította őt, és úgy döntött, inkább tömlöcbe záratja Jhint.

A templomba visszatérve Zed szíve szinte lángolt a csalódottságtól, és egyre kevésbé jeleskedett a tanulmányaiban. Jhin hátborzongató gyilkosságainak emléke kísértette, az Ionia és a noxusi birodalmi erők közti feszültségek pedig csak tovább fokozták kiábrándultságát. Míg Shen jó úton haladt afelé, hogy elérje apjának szenvtelenségét, Zed nem akarta hagyni, hogy holmi egyensúly illúziója a gonoszok méltó büntetésének útjába álljon.

A templom katakombáinak mélyét járva egy díszes, fekete dobozra akadt. Belenézett, bár tudta, hogy ezt csak a rend mesterei tehetnék meg.

Zed elméjét árnyak burkolták be, keserűségét a gyengék iránti megvetéssel táplálták tovább, és bogarat ültettek a fülébe egy ősi, sötét mágikus erővel kapcsolatban.

A templom fényébe visszatérve Kusho nagymesterrel találta szemben magát. Zed követelte, hogy a kinkouk minden lehetséges eszközzel vágjanak vissza a noxusi megszállóknak. Amikor Kusho ezt visszautasította, Zed hátat fordított a rendnek, amely felnevelte őt.

A kinkou tanok korlátaitól megszabadulva követőket toborzott maga köré a Noxus ellen vívott harchoz. Mindenkit könyörtelenül halálra ítélt, aki fenyegetést jelentett a hazájára, vagy tétlenkedett a haza védelmében, többek között olyan őslakos vastayákat is, akiknek hűsége megingott. Zed arra biztatta követőit, hogy adják át magukat a háború szenvedélyének, ám eközben hamar rá kellett jönnie, hogy a fekete doboz nélkül saját képességei soha nem lesznek elegendőek céljai eléréséhez.

Összegyűjtötte hát tanítványait, és visszatért a kinkou rend templomába, ahol találkozott Kushóval. Az idős ember Zed lábai elé helyezte fegyvereit, és arra kérte egykori tanítványát, hogy az árnyak helyett válassza az egyensúly útját.

Néhány perccel később Zed megjelent a templom lépcsőjén. Egyik kezében a dobozt, másik kezében vértől csöpögő pengéjét tartotta.

A döbbenettől dermedt kinkouk tömegesen estek el Zed harcosainak keze által. Zed elfoglalta a templomot, megalapította az Árnyak rendjét, és elindította tanítványait a sötétség útján. Árnytetoválásokkal díszítették a testüket, és megtanulták, hogyan használhatják árnyakból készült másaikat a harcban.

Zed kihasználta a Noxus ellen folyó háborút, és az ioniaiak szenvedését. Az Epool-folyó mentén történt mészárlás során talált rá Kaynre, a noxusi gyermekkatonára, akinek egyetlen fegyvere egy földműves sarlója volt. Zed felismerte a fiúban rejlő lehetőséget, és személyes tanítványává fogadta. Fiatal növendékében a sajátjához hasonló színtiszta eltökéltséget fedezett fel. Zed szemében Kayn az Árnyak rendjének jövőjét jelentette.

Bár nem kötött békét Shennel és a kinkou rend megmaradt, a tartományokban szétszóródott tagjaival, a háború után nagy nehezen egyezségre jutott velük. Zed tisztában volt azzal, hogy a tetteit nem lehet meg nem történtté tenni.

Az évek során nyilvánvalóvá vált, hogy az Első hon egyensúlya talán örökre felborult. Zed számára a lelki harmónia egyáltalán nem fontos, de bármit megtesz Ionia győzelméért.