[Hős ötlet] - Wuja

Fórum Hősökről [Hős ötlet] - Wuja
Jelentkezz be az oldalra, hogy írhass hozzászólást!
DracoAttila - 9 éve 1
Wuja, a Vérmágus

Története - Wuja egy varázsló családban született, ahol a vérörökség révén egy különös erejű mágia rejtőzött a családban. A rúnaháború idején Wuja, és családja a Kumungu dzsungelbe menekültek, ahová az őseik egy templomot építettek. Teltek az évek, Wuja szülei és rokonai, egy rejtélyes betegség miatt eltávoztak. Wuja egyedül maradt a templomban, ahol idejét a régi, nagy erejű mágusok könyveinek tanulmányozásával töltötte. Egyik alkalommal olvasás közben egy féregjárat nyílt meg előtte. Belépett a járatba és a túloldalt egy jogart talált. Magához vette, de amikor visszaindult a féregjáratba, elájult. Ébredésekor nem a templomban, hanem egy törvényenkívüliek által fosztogatott faluban. A banditák Wujára is rátámadtak, súlyosan megsebesítették. Ekkor hirtelen a jogara felvillant, és megmutatta Wujának, miért üldözték a családját időtlen idők óta. Ekkor Wuja megértette, mi a véröröksége, és feltámasztotta a vérében szunnyadó mágiát. Kezét kinyújtva tűzből álló nyilak törtek előre. Majd a jogarát forgatva viharfelhőket hívott az égboltra, és egy pillanat alatt villámok csaptak le a falura.
A faluban történtek után Wuja elgyengült és összeesett.
Egy demáciai felderítő észrevette, aki elvitte Demáciába.
Wuja magához térése után beszámolt a történtekről... Az ifjú mágusnőt végül felkérték, hogy legyen szövetségesük, és segítse a varázslótanoncok tanítását. Wuja megörült, elfogadta a felajánlást, és Demácia szolgálatába állt. Lux és Wuja, Demácia két legifjabb és legtehetségesebb varázslója azon fáradozik, hogy Wuja a Legendák Ligájában is helyet kapjon Demacia képviselőjeként.


Passzív - Vérmágia
Amennyiben Wuja megöl egy ellenséges miniont, dzsungel szörnyet vagy hőst, annak maximális életerejének 10%-át (+0.25% AP) azonnali gyógyításként megkapja. Az életereje Wujának képes túltöltődni. Ha az élete túltöltődik, a jelenlegi életének 10%-ával csökken az élete másodpercenként amíg el nem éri az alap szintet.


Q - Tűz nyilak
Wuja előre tartja a kezét, és tüzes nyilakat varázsol. Annyi nyilat, ahányas szintű a képessége, "V" alakban. 800 egység távolságig. Ha a nyíl eltalál egy ellenséges egységet, elkábul.
60/75/90/105/120 (+0.40% AP) mágikus sebzés nyilanként.
1.25/1.5/1.75/2/2.25 másodpercre kábít el.
Jelenlegi életerő 2/4/6/8/10 %-a, 15/13/11/9/7 másodperc töltési sebesség.


W - Reiki
Wuja gyógyítani képes magát vagy egy szövetségesét, és megnövelni annak élet és mana regenerációját egy rövid időre.
5/7.5/10/12.5/15% (+0.25% AP) hiányzó életet tölt vissza, továbbá növeli az élet és mana regenerációt 50/100/150/200/250 (+0.20% AP) százalékkal 4 másodpercre.
Jelenlegi életerő 4/7/10/13/16 %-a, 31/27/23/19/15 másodperc töltési sebesség.


E - Földrengés
Földrengést idéz egy területen. 700 egység távolságig. 300x300 egység kör területen. 5 másodpercig tart.
10/30/50/70/90 (+0.35% AP) (+1% hiányzó élet) mágikus sebzést okoz a benne tartózkodó ellenségeknek.
Megnöveli a rajta áthaladó szövetségesek mozgási sebességét 2/4/6/8/10 (+0.10% AP) százalékkal 3 másodpercre. Az ellenfelek mozgási sebességét csökkenti 2/4/6/8/10 (+0.10% AP) százalékkal 3 másodpercre.
Jelenlegi életerő 8/8/8/8/8 %-a, 20/17.5/15/12.5/10 másodperc töltési sebesség.


R / Legvégső képesség - Villámcsapás / Láncvillám
Wuja felhőket idéz a kijelölt ellenséges hős fölé, ahonnan 3 másodperc után villám csap le a célpontra, mágikus sebzést okozva. Ha egy másik ellenséges hős a villámcsapás célpontjától a csapás idején 700-as távolságon belül tartózkodik, a villám átterjed rá is és őt is megsebzi (legfeljebb 4 hőst tud megsebezni).
200/400/600 (+0.60% AP) mágikus sebzést okoz. (továbbterjedés esetén is).
Jelenlegi életerő 15 %-a, 113/90/67 másodperc töltési sebesség.


AP Carry
Mid - Support

Életerő : 489 ( +103 / szint ) / Max. 2240
Mana : 0
AD : 56 ( +3 / szint ) / Max. 107
AP : 0
Támadási sebesség : 0.64
Mozgási sebesség : 341
Páncél : 23 ( +2.65 / szint ) / Max. 68
Varázsellenállás : 32 ( +1 / szint ) Max. 59
Élet regeneráció : 1.7 ( +0.15 / szint ) / Max. 4.25 per másodperc
Mana regeneráció : -
Támadási távolság : 575
Kép : http://tinypic.com/view.php?pic=33xv9yg&s=8#.VVdxAG1usf4

Speddy16 - 9 éve 2
Hát a passzívja nem valami jó mert 50% az túl sok lenne :D kb minden minion után 280+hpt kapna :/
Meg inkább boszorkány mint mágus :O
És mér kezd 0 ap-val :(
Ja és ezeket a neveket honnan veszed xd?

DracoAttila - 9 éve 3
1. Minden champ 0 APval kezd, ha mage, ha nem, csak a rúnák, mastery meg item ad
2. A nevek úgy régi játékokban/történetekben bukjantak fel. Onnan pedig (1-2 betű cserével) idehoztam

Speddy16 - 9 éve 4
Ohh :D
Ès aza kèp?

DracoAttila - 9 éve 5
Ismerősöm tud rajzolni kézzel és géppel is. Adva van az elképzelés és megoldja :) Riox képén még dolgozik, mert azt kézzel kezdte el rajzolni (mondjuk én se tudom, hogy mit hoz ki belőle :))

Speddy16 - 9 éve 6
Ügyes nagyon :D

Magyoka - 9 éve 7
Egy kicsit mintha a xiaolin leszámolásból loptad volna... :D
Belépés