YasuoYasuo Build Guide: A becstelen kardforgató

50%
Készítette Kestoom, Frissítve: 2016-02-01

Varázslatok

Tárgyak

Kezdő itemek
Ez egy szokványos "meele" kezdésnek számító tárgyvásárlás. Erről többet igazán nem is tudok mondani.
Kötelező tárgyak
Ha ezeket sikerült megvennünk akkor máris 100% crittel rendelkezünk emellett a [Q] töltési ideje jelentősen csökkent.

Miért fontos ez?

Mesterségünkből adódóan (a Hadúr vérszomja) tölti vissza az életünket ha Critelünk, valamint 20% támadási sebességet is ad amiből soha sem elég. Critet kapum [AA]-ból és a [Q]-val bevit ütésekből is.
Normál build
Ez amolyan alapnak nevezett főként sebzésre szolgáló build. Sokat nem is magyaráznék róla DMG,DMG és DMG.
Tankok elleni fejlesztések.
Ezt a buildet amolyan tankvadászatra javaslom. A normál buildet innen érdemes fejleszteni a játék kései szakaszában, mert akkorra már egy tankkal is összefuthatunk akikk azért rendelkezhet elég sok HP-val. Egy Lord Dominik Üdvözletének biztos gyásztávirattal válaszol.
Ha az ellen többnyire AD-s
A kötelező tárgyakon kívül nem kevés páncélzatot kapunk valamint az enemy sebzésének egy része visszahat saját magára.
Ha az ellen többnyire AP-s
Alap tárgyak és varázsellenállás. Amellett az itemek passzívjából kapott bónuszokat sem lehet semmisnek venni. Életlopás és páncéltörés hmm fincsi. :)
Statik/Szentháromság
Választható eszközök:

- Haláltánc
- Malmortius Bendője
- Eleven szablya
- Vérszomjas hydra
- Holtak vértje
- Őrangyal
- Randuin ómenje
- Lord dominik üdvözlete

Ezt a buildet kizárólag olyan embereknek ajánlom akik szeretnek új dolgokat is kipróbálni.
Szentháromság/Fantom
Választható eszközök:

- Haláltánc
- Malmortius Bendője
- Eleven szablya
- Vérszomjas hydra
- Holtak vértje
- Őrangyal
- Randuin ómenje
- Lord dominik üdvözlete

Ezt a buildet kizárólag olyan embereknek ajánlom akik szeretnek új dolgokat is kipróbálni.

Képességek

[Q] Acélvihar

[W] Szélfal

[E] Kaszáló penge

[R] Utolsó lehelet
Én [Q]-val kezdem hisz minden második találat után a következő elsütés egy tornádót/hurrikánt (kinek mi?) szabadít el ami a levegőbe repíti azokat akit eltalál. Ezután az enemytől függően kezdem el a többi spell tanulását hisz ha egy távolsági sebzéssel bíró hőssel állunk szemben másodiknak jobb a [W]. Ezután belátásunk szerint, de ügyelve arra hogy mindig pakoljunk az ultinkra. Szükégesnek tartom még itt megemlíteni az [E] fontosságát. Nagyon szép kis területi sebzést tudunk produkálni az [E] használata közben elnyomott [Q]-val, nem beszélve elég mobilisek is leszünk ezáltal a harc közben.

Leírás

Itt rögtön azzal kezdenék hogy nem, nem vagyok 30-as. Igen "wood" divben vagyok. Szóval a lényeg nem azoknak szánom a buildet akik folyamat játszanak ezzel a hőssel hisz én csak egy kezdő vagyok. Próbálok inkább irányt mutatni mindazoknak akik kezdők vagy csak új nekik ez a hős. A kritikákat fogadom és a tanácsokat is.

És most jöjjön egy kis ismertető:

Képességek:

[Passzív] A Vándor útja
Yasuo kritikus csapási esélye megduplázódik. Emellett mozgás közben Yasuo egy pajzsot húz fel maga köré. A pajzs akkor lép működésbe, ha eltalálja őt egy hős vagy egy szörny.

[Q] Acélvihar
Irányított képességű alaptámadás. Két sikeres Acélvihar után a harmadik egy tornádót hoz létre, amely a levegőbe löki az ellenfeleket.

[W] Szélfal
Egy mozgó falat hoz létre, ami megállítja az ellenfelek lövedékeit.

[E] Kaszáló penge
Keresztülront egy egységen, és a képesség minden egyes bevetésével egyre nagyobb varázssebzést okoz.

[R] Utolsó lehelet
Nekitámad egy egységnek, és kardcsapások sorával súlyos sebzést okoz neki. Kizárólag levegőben lévő célpontokra alkalmazható.

Megjegyzés:

Tömegoszlatásra nagyon jól használható az E+Q kombó.


How to play?

Sok játékos elköveti azt a hibát hogy ha már rendesen eltudja a tornádót lőni akkor már ,,istenkirálybossnak,, hiszi magát és kb ennyivel ki is merül a választéka.
Szóval ne csak azt tanuld meg hogyan kell tornádót stackelni+ki lőni és utána egyből ultizni mert azt mindenki tudja....hanem tudd használni jókor a szélfalat és az E képességedet amivel odacsúszol az enemyhez. Mikor Yasuo ellen játszok akkor sokak nem is nagyon vagy csak bizonyos helyzetekben használják az E képességüket és inkább csak a Q-val és az auto attackal farmolnak...hatalmas hiba....az oda csuszás is ugyan olyan fontos spell és azzal is tökéletesen lehet farmolni mint a Q-val. Mondanom sem kell hogy 1v1 tradekben az E-spell meghatározó lehet szóval érdemes nagyon kitanulni.


Ha AD champion ellen viszed akkor a Q-val kezdj az elején.
Ha AP champion ellen viszed akkor érdemes E-vel kezdeni mert egy jól időzített E+2-3 auto attack az elején 1lvl meghatározó lehet és akár vissza is küldheted torony alá az enemyt hogy szedje össze magát.


Pro és Contra:

Előnyök:
Passzív pajzs és mobilitás.
Lövedékeket képes felfogni. (Ashe, MF ulti)
Jó lane pusholási teljesítmény (Statikk Shiv).

Hátrányok:
Nagyon tárgy függő.
Néha nehéz használni az ultit hatékonyan.
Gyenge a kemény CC és nem lövedék alapú bajnokok ellen (Kayle Autoattack).
Közelharcban kell lennie hogy hatékony legyen.


Counter: Folyamatos fejlesztés alatt!

Akik ellen érdemes választani:


- Ahri
- Vel'Koz
- Nidalee
- Lux
- Gragas

Akik ellen ne vidd Yasuot:


- Akali
- Katarina
-
-
-
-

Történet:

Yasuo maga a törhetetlen akarat. Egy mozgékony kardforgató, aki ellenfelei legyőzése érdekében magát a szelet is igába hajtja. Az egykor büszke harcost egy hamis vád szégyenítette meg – azóta élete a túlélésért folytatott, kétségbeesett harcról szól. A világ ellene fordult, ő pedig minden erejével a valódi bűnös leleplezésére és becsületének visszaszerzésére törekszik.

Yasuo egykor egy neves ioniai kardvívó iskola kiváló tanulója volt, generációjának egyetlen olyan tagja, aki el tudta sajátítani a legendás széltechnikát. Sokan gondolták úgy, hogy nagy hős válik majd belőle. Noxus inváziója azonban az ő sorsát is örökre megváltoztatta. Yasuo, akit az egyik ioniai bölcs védelmével bíztak meg, balga mód úgy gondolta, hogy egyedül az ő kardja képes megfordítani a csata kimenetelét, ezért őrhelyét elhagyva belevetette magát a harcba. Mire visszatért, a bölcset megölték.

A becsületét vesztett Yasuo önként feladta magát, készen arra, hogy életével fizessen a kudarcáért. Mély megdöbbenésére azonban azzal kellett szembesülnie, hogy nem csupán kötelességei elmulasztásával vádolják, hanem a gyilkosság elkövetésével is. Az összezavarodott és bűntudattól meggyötört harcos tudta, ha nem cselekszik, a gyilkos sosem nyeri el büntetését. Yasuo szembeszállt az iskolával, és kiszabadította magát; tudta azonban, hogy ez az árulás egész Ioniát ellene fordítja. Életében először teljesen egyedül maradt, ezért nekilátott, hogy felkutassa a bölcs valódi gyilkosát.

Yasuo évekig rótta a vidéket, figyelmesen keresve a legapróbb nyomot is, amely elvezetheti őt a gyilkoshoz. Mindeközben egykori szövetségesei kíméletlen hajszát indítottak ellene, így állandóan az életéért kellett küzdenie. Rendíthetetlenül folytatta küldetését, míg egy nap megtörtént, amitől a legjobban rettegett: a saját testvére, Yone rátalált.

A két harcos, aki ugyanazon becsületkódex szerint élt, meghajolt egymás felé, majd előrántotta a kardját. Néma csöndben kerülgették egymást a hold sápadt fényében. Amikor végül összecsaptak, Yone nem bizonyult ellenfélnek Yasuo számára, aki kardjának egyetlen villámgyors vágásával leterítette a testvérét. Yasuo elhajította a fegyverét, és Yone-hoz rohant.

Megadva magát feltörő érzelmeinek azt kérdezte tőle, miként hihetett saját testvére bűnösségében. Yone így felelt: „A bölcset a széltechnikával ölték meg. Ki más tehette volna?” Yasuo ekkor megértette, miért őt vádolták a gyilkossággal. Újra megesküdött, hogy ártatlan, és könyörgött fivére bocsánatáért. Yasuo szeméből patakzott a könny, amikor testvére a karjai közt kilehelte a lelkét.

A felkelő nap fényében eltemette Yone-t, de nem volt ideje a gyászra. Tudta, hogy hamarosan újabb üldözők érkeznek. Testvére szavai új célt adtak Yasuónak: rábukkant arra a fontos nyomra, amely elvezetheti őt a valódi gyilkoshoz. Esküt tett, összeszedte a holmiját, és egy utolsó pillantást vetve Yone sírjára útnak indult, amerre a szél vitte.

„A kardok történetét mindig vérrel írják.”
– Yasuo

Egy kis ízelítő: /Dolgozok rajta/

Belépés