Kamu rendőröket hívott magára élő adásban egy League of Legends streamer

Írta Jankec, Kategória: Egyéb
2015-08-04 16:06

Valaki ismét úgy gondolta, hogy a swatting jó poén, viszont ezúttal ő maga volt az áldozat - csak épp a rendőrök nem voltak igaziak.

Ha eddig még valaki nem lett volna meggyőződve róla, ismét kiderült, hogy ez a swatting nevű relatíve újkeletű trend nem valami vicces. Több balszerencsésen végződött az elmúlt hónapokban, viszont úgy néz ki, hogy továbbra is vannak, akik szerint ez jó ötlet.

Most vasárnap a Twitch egyik népszerű közvetítője, Trick2g egy 24 órás élő eseménnyel ünnepelte meg a több mint 800 ezer követőjét, és úgy gondolta, egy hatalmas csattanóval fogja fogja lezárni a bulit: megrendezi magának, hogy swatting áldozatául esett. Olyan nagy poén volt, hogy hétfőre már bannolták is az accountját.


A kérdéses epizód azért még látható, nagyjából 3 percnél kezdődik a lényeges rész. Érdekes módon az ügyre Trick2g menedzsere, Cher Gambino igyekezett magyarázatot adni, amit egy kiadós társadalomkritikával is sikerült megtoldani: „Trick egy szórakoztató arc, 12-14 órát streamel egy nap és folyamatosan megnevetteti a közönségét. Persze tudom, hogy most sokan azt mondják, hogy 'nem vicces a swattinggal poénkodni', de mindig van valaki, aki azt hiszi, hogy kizárólag az ő humorérzéke számít. Ezért van az, hogy az országunk ilyen állapotban van, mert félünk attól, hogy poénra vegyünk olyan dolgokat, amik esetleg sértőek lehetnek."


Gambino szerint egyszerűen annyi történt, hogy az emberek túl érzékenyek és ha már egy ember megsértődése is gondot okoz, akkor egyszerűen elvesztették a jogukat arra, hogy vicceljenek. Ezzel ugye mindösszesen annyi a baj, hogy nem egy emberről van szó. Persze mivel Trick2g elég népszerűnek számít Twitch-es körökben, sokan nem tartják különösebben megvetendőnek amit tett, sőt, a #FreeTrick hashtag alatt gyülekeznek azok, akik a ban feloldását követelik.

Ti mit gondoltok?


Hozzászólások (4)

Jelentkezz be az oldalra, hogy írhass hozzászólást!

Gamerlaci3 - 4 éve 1
Akinek ennyi esze van, annak nem is kell visszaadni az accját...

stackzy - 4 éve 2
:D

jckiE - 4 éve 3
Vissza az accját. Jó kis streamer arc :D Aki meg nem érti a humort, annak nincs agya. #NoappaK #FreeTrick

Maffia Gypsy - 4 éve 4
es ezert ki kelett tiltani ? :DDDD hat en szakadtam :D
Belépés