Akár 14 napos instabant is kaphatsz, ha toxic vagy

Írta Jankec, Kategória: RIOT
2014-07-22 10:46

Új eltiltási rendszeren dolgozik a Riot annak érdekében, hogy a túlságosan is negatív attitűdű játékosokat kellőképpen büntessék, mert azok ártanak nem csak a cég hírnevének, de a játékosközösségnek is és így gyakran élvezhetetlenné teszik magát a játékot is. Ráadásul a toxic viselkedés nem csak a casual gamerek, de olykor még a profik között is előfordul, nemrég tiltott el két NiP játékost a Riot az év hátralevő részére mindennemű profi versenyzéstől.


Az új ban rendszer, melynek az első verzióját hétfőn kezdték el tesztelni, az alapján ítél, hogy a játékos mennyire használt rasszista vagy homofób kifejezéseket, mennyire volt negatív a hozzáállása a játékhoz, esetleg megfenyegetett-e másokat halálosan vagy erőszakosan stb., de ugyanígy kivizsgálják majd azokat is, akik feedelnek vagy szándékosan segítik az ellenfél csapatát.

Az új rendszer részben már automatizált, részben pedig a játékos supportot (a Tribunalt) használja majd. Egyelőre csak kis adagokban, egyszerre csak egy szerveren tesztelik annak érdekében, hogy ne legyen túl sok eltiltás vagy fals pozitív. Az elemzett adatok eredményének tükrében döntenek majd a folytatásról.

Amennyiben a rendszer úgy ítéli meg, hogy egy játékos nem megfelelően viselkedett, azonnal 14 napos eltiltást, vagy akár az egész játéktól való eltiltást is kaphat. A hitelesség és az átláthatóság érdekében a Riot ezen felül belement egy kompromisszumba is: az eltiltások mellé ezentúl hozzáteszik majd a chatlogot is, ezzel bizonyítékot is szolgáltatnak a tiltás mellé.

A redditen lehet követni a témával kapcsolatos párbeszédet. Mi a véleményetek a Riot lépéséről? Túl agresszív, vagy elkerülhetetlenül szükséges?



Hozzászólások (4)

Jelentkezz be az oldalra, hogy írhass hozzászólást!
BerserkerVadrus - 10 éve 1
Ez egy hatalmas nagy baromság szerintem,jó én se szeretem azokat akik folyamatosan csak szidják a másikat.De nekem is volt olyan időszakom nemrég hogy 2 hétig folyamatosan csak vesztettem a meccseket mert a 4 társam közül minimum 2 vagy autista vagy szellemi fogyatékos volt,és ne legyek ideges???!!!Szerintem ha ezután néha kiborul az ember és az idióták reportolnak mert megmondod nekik azt amit gondolsz róluk és ami igaz is nem túl igazságos.Még a régi ban rendszerben sem és most se főleg hogy 2 hetet kapsz azok miatt akik nem tudnak játszani....

bebifoka - 10 éve 2
Szerintem meg jó hogy végre csinálnak is valamit a sok szerencsétlennel. Nem kell tőlük sajnálni a bant. A mostani rendszer teljesen haszontalan. Még mindig tele van a játék olyanokkal, akik az első elbaszott helyzet után már biztatják az enemyt, hogy report 9x meg hasonlók. Ha pedig épp nem ez van, akkor egész meccs alatt flamelnek, vagy még pickelésnél beírnak ilyeneket hogy "pl = lose".

@BersekerVadrus: Nem azt büntetik, hogy ideges vagy, hanem hogy nincs önuralmad és elküldöd őket a halál faszára. De ha ez tényleg csak párszor fordul elő, akkor meg semmitől sem kell tartanod. Azokat fogják elsősorban kiszórni, akik folyamatosan ezt csinálják. Havonta 1x velem is előfordul, mégsem kaptam soha semmilyen büntetést.

BerserkerVadrus - 10 éve 3
Ja,csak én már kaptam egyszer egy figyelmeztetést vagymit,de remélem igazad van

parameter710 - 10 éve 4
Én teljesen egyetértek ezzel 14 napos/örök bannos rendszerrel.Ebből legalább megtanulná minden (kis) 10-13/forróbb fejű (éves),hogy nem lehet csak úgy szidni a másik családját.Megértem,hogy mindenkinek van rossz napja és egész nap csak veszít,de könyörgöm,akkor minek indít el még egy játékot,hogy ha eleve tudja,hogy elég rossz napja van?
Belépés