Bajnok a Fnatic!

Írta HunGaboo, Kategória: E-sport
2014-04-18 16:56

Egy kisebb összefoglalást olvashattok a Fnatic és az SK Gaming közötti párharcról, melyet végül az előbbi nyert és ezzel újabb bajnoki címet nyert el.




Nem ez volt az első, hogy a Fnatic LCS Spring Splitet nyert, korábban a Season3-as Spring Splitet is ők nyerték a Gambit Gaming ellen 3-2 arányban. Akkor állították fel 22-6 win/lose arány rekordját is.

Az idei döntő egy Bo5 keretein volt lebonyolítva, vagyis Best of 5. Tehát aki 5 meccsből többet nyer, az kerül ki végső győztesként.




Első Játék

Rosszabbul nem is indulhatott volna a döntő az SK Gaming csapatának. Az első 10 percben máris 5 killel elhúzott a Fnatic, valamint sOAZ és xPeke könnyedén nyerték a laneüket, Jesiz és nRated ellen. Nagyon úgy nézett ki, hogy ezt már a 20. percben fel fogja adni az SK, de sikerült összeszedniük magukat. Sajnos ez sokat nem segített rajtuk, mivel a Fnatic tökéletesen uralta a pályát és a objektíveket(Dragon,Baron,Turret).





Második Játék

Itt már sokkal agresszívebben kezdett az SK, early gamet meg is nyerték, az után, hogy sOAZ és Rekkles lane cseréje nem sikerült jól. Azonban a Fnatic csapatmunkája ismét tökéletesen működött és a legjobb pillanatban fordították meg a meccset. Egy apró hibát kihasználva elkapták az SK csapatát, miközben tolták top lanet. Ez után Baron következett és egy második team fight ahol már könnyedén felülemelkedett a Fnatic csapata.





Harmadik Játék

SK-nak eddig nem sikerült megvernie team fightban a Fnaticot, de kitaláltak egy jó ellenszert ellene. Remekül cserélték a laneket egymás között ezzel szépen lassan visszaszorítva az ellenfelet. Majd a Fnatic kicsit visszajött a játékba, szereztek pár killt, de ez nem volt elegendő arra, hogy tegyenek valamit. Rekkles és xPeke leblokkoltak, amíg Candy Panda tökéletesen és összetetten irányította csapatát. Ezzel a győzelemmel izgalmasabbá tette a végjátékot az SK.





Negyedik Játék

Fnatic tökéletesen megmutatta, hogy megérdemlik ezt a győzelmet. Ez volt a tökéletes játék nekik. Egy lépéssel az SK előtt voltak. Rekkles és xPeke pokeolásának köszönhetően az SK még olyan helyzetbe sem került, hogy egyáltalán elkezdhessék a team fightot. Az SK ezért már a 28. percben feladta a játékot.





*MVP: xPeke

A Fnatic csapatában mindenki szinte tökéletesen játszott, de egyikük sem carryzte úgy a meccset, mint ahogy xPeke tette, főleg az utolsó játékban. Nidalee dárdái szinte sosem mentek mellé, mindig eltaláltak valakit. Már akkor tudta, hogy merre fognak menni az SK játékosai, amikor azt még ők sem tudták. 6/1/9-es stattal végzett és már akkor megnyerte a párharcait mikor el sem kezdődtek.



*MVP = Most Valuable Player (Legértékesebb játékos)



Hozzászólások (1)

Jelentkezz be az oldalra, hogy írhass hozzászólást!
Canny - 10 éve 1
Minek kell ennyire felvágni Pekével? De most komolyan. Volt egy két olyan meccs amit lehozott, mai napig tetszik az Kassa backdoor, meg a Nidalee escape. De az nem tetszik, hogy mindenhol az ő fejét kell néznem :(
Belépés